Frissítve: Új néven fut a Prometheus folytatása

  • Írta: fojesz
  • 2015. november 17.
  • Cooltúra
Link másolása
Közel két hónappal ezelőtt hallottuk a hírt, miszerint Ridley Scott ejtette a Prometheus 2 címet, és Alien: Paradise Lost névvel tervezi mozikba küldeni az új előzményfilmet. Nos, most már ezt az elnevezést is elfelejthetjük.

Mint ismert, készül a Prometheus folytatása, amiről szeptemberben derült ki, hogy megkapja az Alien-címet, és így Alien: Paradise Lost néven kerülhet mozikba 2017. május 30-án.

További érdekesség, hogy valószínűleg ezen projekt miatt jegelték egyelőre Neill Blomkamp Alien-filmjét is, amely nem csak, hogy folytatta volna a sorozatot, de még Sigourney Weavert is megnyerték hozzá.

Akárhogy is legyen, nagyon úgy néz ki, hogy most már a Paradise Lost alcímet is elfelejthetjük, Ridley Scott ugyanis egy, az AFI Film Festivalon adott interjúban megemlítette, hogy a projekt Alien: Covenant néven fut. Nem tudjuk, miért döntött a csere mellett (azt pedig végképp nem, hogy mennyire tekinthető véglegesnek az új cím), mindenesetre biztosan a következő projektre gondolt, mert kiemelte vele kapcsolatban azt is, hogy februárban indul a forgatása.

Update! A 20th Century Fox hivatalosan is bejelentette az Alien: Covenantot, amely 2017. október 6-án kerül a mozikba. Íme, a logó és a szinopszis:

"Ridley Scott visszatér az általa teremtett Alien-univerzumba az Alien: Covenanttal, annak az előzménytrilógiának a második darabjával, amely a Prometheusszal kezdődött, és az 1979-es sci-fi alapvetéséhez vezet. A Covenant nevű kutatóhajó egy elhagyatott bolygón landol valahol a galaxis távoli pontján, a legénység rádöbben, hogy a paradicsomnak hitt környezet valójában egy sötét, veszélyes világ, melynek egyetlen lakója a szintetikus David (Michael Fassbender), a Prometheus expedíció egyetlen túlélője."

A kérdés tehát adott: hol van a másik túlélő, Elizabeth Shaw? 

18.
18.
Hardy
Tegnap leadták a tv-ben és jó pár év után sikerült bepótolni a Prometheust, de mintha a 11-es kommentben saját magam gondolatait fogalmaztam volna meg. Lehet a folytatás is kb ennyi idő után lesz megnézve, mert ez minden csak nem várandós...
17.
17.
iNKARNATE
#11: Borzasztóan felháborodtam a vetítés végén anno, úgyhogy én totál egyetértek veled, legalábbis ami a Prometheoust illeti.
16.
16.
adamsfamily
#4: Szerintem az Alien 3 nem cseszett el semmit,lezárt egy trilógiát,aztán jött a 4. rész,amiben feltámasztották Ripley-t megbuherálva,azzal viszont elcseszték,mert érződött rajta a rókabőr hatás.
Igazság szerint az egész Alien szériának ott volt a legnagyobb hibája,hogy felvetett az univerzumával kapcsolatban egy csomó kérdést,amikre nem adott választ.Kik hagyták ott az első részben az űrhajót,hogy kerültek oda a xenomorphok és miért voltak rajta és még lehetne sorolni.
A Prometheus kicsit zötyögősen indult el,de szerintem anélkül is fent tudta tartani a film végéig az izgalmat,hogy az elejétől rettegve rohangálnának a szereplők és legalább választ adott néhány kérdésre,amit az Alien széria felvetett.
15.
15.
herlius
#11: Én nem utállak, szerintem is egy selejt volt a Prometheus.
14.
14.
roli33
13.
13.
Hehe, rajottek hogy Alienkent tobbet er, hiszen sikeres volt pl az Alien Isolation is.
12.
12.
Paint
Remélem, hogy ez a cím stabilan megmarad majd a bejelentés után!
11.
11.
Tessék, utáljatok : Tényleg nem értem, hogy ez az összetákolt, igénytelen, buta, plothole-bughalmazt emberek, hogy képesek értékelni. Értékelhetetlen, nulla pontos szörnyeteg ez a film, még a transformersek is igényesebbek ennél, pedig sem kispályás baromságok ! :D Mondjuk az alien filmek sem voltak sokkal jobbak.

Szerencsétlen rigli szkott meg szerintem egyszerűen kicsinyességből akar inkább alien filmet csinálni, mert ez az ő szörnyszülöttje. Valahol egy szinten van számomra a ripacs rudolf péter féle egy szoknya-egy nadrág "feldolgozás" förmedvénnyel. Egy kukazsák...
10.
10.
markoci555
SPOILER
Az update-hez: Kicsit rég láttam, de nem az a Prometheus vége, hogy egy másik hajóhoz indulnak hogy mindketten elmenjenek? Akkor most el is mentek és ez másik bolygó? Vagy ezt nem is tudni?
9.
9.
markoci555
Az Alien filmek elég vegyesen érintettek, a Prometheus kb. jobban tetszett mint az átlagnak de mégis jobban örültem volna egy Sigourney Weaver-es Alien filmnek.
8.
8.
Tök mindegy minek hívják, a Prometheusnak sok köze nem volt az Alienhez, a Blomkapm-féle újragondolást meg alapból utálom a miatt, hogy át akarja írni a sztorit, amit már egyszer megírtak és kitaláltak. Visszahoz olyan embereket akik meghaltak, de most mégse, hagyjuk már a francba. Négy részen keresztül meg tudtak újulni az Alien sagában, ötödjére már nem bírnak semmi újat kitalálni csak visszahozni karaktereket meg újraírni azt amit már egyszer valaki jól megírt. Béna seggarcúak mind...
7.
7.
caleb007
Nekem nagyon úgy tűnik már egy ideje, hogy Ridley Scott nem tudja, mit is akar kezdeni ezzel az Alien/Pometheus univerzummal. A Prometheust anno úgy harangozták be, hogy Alien előzményfilm, az eredeti forgatókönyvben szerepelt is egy úgy nevezett "ultramorph" lény. Aztán a forgatókönyvet kukázták, írtak másikat.aztán azt mondta, mégsem előzmény, csak ugyan abban az univerzumban játszódik. Megint később azt nyilatkozta, nem akar az Alien franchise-zal semmit sem kezdeni, mert már unalmas és nem lehet semmi jót kihozni belőle, kizárólag az ember eredetére/teremtésére akar koncentrálni.
Aztán nemrégiben megint azt mondta, mégiscsak előzményfilm, de kb. a harmadik Prometheus film fog összekapcsolódni az Aliennel. Most meg a címekkel is variál.
Véleményem szerint fingja sincs, hogy mit akar csinálni, vagy talán nem is akar az Aliennel foglalkozni, de azt sem akarja, hogy más csináljon Alien filmet, így inkább csinál ő.
5.
5.
iNKARNATE
#3: "a projekt Alien: Covenant néven fut."
4.
4.
Futu-Retro
Én a Blomkamp-féle Alien-t jobban vártam, annak ellenére, hogy csak a D9 jön be a rendező filmjei közül. Sajnos várható volt, hogy a The Martian sikere után a Ridley Scott-féle Alien kerül előtérbe. Szeretem Ridley Scott filmjeit, de már évek óta arra várok, hogy valaki helyre hozza azt, amit az Alien 3 elcseszett. Blomkamp pedig (ha nagyon megerőltetné magát akkor) simán le tudna tenni az asztalra egy Aliens szintű akció-horrort.
3.
3.
DaVe095
Most csak én nem értem szóval ejtették az Alien: Paradise Lost címet ( ezt irjátok legfelül) és az új cím ugyan az? akkor ebbe most mi a hír?
2.
2.
iNKARNATE
Kár az Alien 5 jegeléséért...
1.
1.
Nekem bejött a Promi egy..várandós ez is
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...