December közepén jön a Squad

  • Írta: zoenn
  • 2015. november 23.
  • Megjelenés
Link másolása
Az Offworld Industries megerősítette, hogy a 100 játékosra kihegyezett taktikai FPS korai hozzáférésű változata december közepén érkezik. Ebben a verzióban öt hatalmas térkép, négy frakció és szintén négy játékmód kap helyet.

Habár a Squad lesz az Offworld Industries első játéka, mégis kellően ambiciózus projekt lesz - leginkább az ArmA-szériához hasonlítható. Itt is az autentikusságot helyezik előtérbe, hatalmas (akár 16 négyzetkilométeres) térképeken zajlik a harc, a fegyverek viselkedése is olyan, mint a valóságban. Ez mondjuk érthető, hiszen a Battlefield 2 egykori moddereiből áll a csapat.


December 15-én érkezik az Early Access-változat, amelyben öt térkép, négy frakció és négy játékmód kap helyet.

Az Advance and Secure egy objektíva-alapú móka, ahol még bázisépítéssel is foglalkoznunk kell. A Conquest egy hagyományos kontrollpontfoglalós mód, az Insurgencyben pedig a felkelőknek gerillataktikával kell elfoglalniuk az ellenfél gépesített egységeit, ehhez nagy mozgásteret kapnak. Végül a Territory Controllban komplett városokat és más területeket kell az elfoglalnunk és az ellenőrzésünk alatt tartanunk.

1.
1.
Hunork
Tetszetős!!
20€ alatt tuti befizetek rá.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...