Lelőtték a Fantastic Four folyatását?

  • Írta: fojesz
  • 2015. november 24.
  • Cooltúra
Link másolása
Habár a 20th Century Fox szeretett volna folytatást készíteni a Fantastic Fourhoz, a jelek szerint ejtették a projektet. Ez persze nem annyira meglepő, hiszen az adaptáció az idei év egyik legrosszabb filmje lett.

Az új Fantastic Four idén augusztusban került mozikba, és katasztrofálisan sikerült, ami részben a 20th Century Fox és a filmet rendező Josh Trank közötti ellentétekkel magyarázható. Mindez a jegyeladásokon is éreztette a hatását: a Fantastic Four 120 millió dolláros költségeire alig 167 millió dolláros bevétel jutott, pedig kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy manapság csak az nem csinál látványosan sikeres szuperhősfilmet, aki nem akar.


film "buktája" láthatóan a Foxot is önkritikára késztette. Habár a cég már a premier előtt bejelentette (és még azután is ragaszkodott hozzá), hogy 2017. június 9-én érkezik a Fantastic Four folytatása, a legfrissebb jelek arra utalnak, hogy letett erről a projektről: a tervezett filmjeit összesítő listáról nemes egyszerűséggel kihúzta a Fantastic Four 2-t.

A Fox még nem erősítette meg formálisan a törlés hírét, úgyhogy egyelőre csak találgatni tudunk; kicsi az esély rá, de egy egyszerű átütemezés is állhat a háttérben.

12.
12.
Sidonyke
Én erőlködés nélkül néztem végig, egyszer sem éreztem késztetést, hogy kikapcsoljam mert most valami olyat láttam, ami teljesen porig zúzta a Marvelbe vetett bizalmamat. Ettől függetlenül Marvel filmnek nem mondanám. Az, hogy megbukott kétségtelen és azt sem nagyon nehéz kitalálni, hogy miért.

Köze volt hozzá talán annak a 10 perc akciójelenetnek, amennyi az egész filmben volt az is hát...finoman szólva is hagyott kívánnivalót maga után. Aztán ott volt az a 40 perces felvezetés, ami a csapat alakulásának körülményeit mesélte el, amiről aztán képzelheti mindenki mekkora izgalom. A karakterek bugyutasága szerintem nem is a színészek hibájából fakad, hanem a totális káoszból, ami a filmet övezte. Itt már csak hab a tortán az a sok logikátlanság, ami még egy Marvel filmtől is soknak hat, pláne, ha egy Marvel film komolyabb próbál lenni, mint ami.
11.
11.
Neo1989
Nem baj még örülök is neki. Velem haverom megnézette az 1-et. Nem tom mi volt a rosszabb ez v a Hitman. DVD-n se adják ki mert kár lenne ez a film megbukott ennyi.
10.
10.
LAZLOW20
A Jessica Jones -ból még csak az elsö részt néztem meg de szerintem is nagyon jó lett,föleg a sorozat úgymondott neo-noir hangulat jön be nagyon.
8.
8.
Blueberry
Mégjó,még a daredevil(2003) is jobb volt
6.
6.
Garfartix
A rendezöt kéne lelöni.
5.
5.
Gaboo77
Hát amekkora vacak volt! Jobb is...
3.
3.
roli33
#2: De ha jönne is, az már a Marveltől jöjjön! Adják vissza szépen a jogokat.
2.
2.
Harkat
Jöhet a remake/reboot. :P
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...