Erősödik a PlayStation 4

  • Írta: fojesz
  • 2015. november 30.
  • Hardver
Link másolása
Úgy hírlik, a Microsofthoz hasonlóan a Sony is hozzáférést adott a fejlesztőknek a konzolja egyik olyan processzormagjához, amit eddig csak az operációs rendszer tudott használni.

A PlayStation 4 nyolc processzormaggal dolgozik, ebből hatot használhatnak a fejlesztők, míg kettő dedikáltan a konzol operációs rendszerét szolgálja ki. Legalábbis egyelőre.

A Beyond3D fórumon felröppent, majd a Digital Foundry informátorai által is megerősített híresztelések szerint a Sony a jövőben a hetedik processzormaghoz is hozzáférést biztosít majd a fejlesztőknek, ami azt jelenti, hogy azok elméletileg nagyobb számítási teljesítménnyel gazdálkodhatnak.

Hogy a gyakorlatban milyen hatása lesz ennek a játékokra, az még kérdéses persze, főleg azért, mert a jelek szerint az emlegetett magot nem engedik át teljes egészében a játékkészítőknek, hanem osztozkodniuk kell azon az operációs rendszerrel. Ennél több részletet egyelőre nem ismerünk, remélhetőleg hamarosan a Sony is megszólal a hír kapcsán.

Miután a Kinect opcionális kiegészítője lett az Xbox One-nak, a Microsoft is hasonló lépésre szánta el magát egyébként.

11.
11.
#3: Az ujaknal se mivel cpu magrol beszelunk..
10.
10.
A Pulyka
#9: Ritka retardált egy gyerek, az biztos. Nem egyszer találkoztam a kommentjeivel a pc guru, vagy a gameteve videoi alatt a youtube-on. Elsore felismerem már a stílusát, de nem hiszem el, hogy valaki trollkodásbol képes ennyi idot szánni ezekre hulyeségekre, amit leír minden alkalommal. Biztos vagyok benne, hogy valami nincs rendben a fejével.
9.
9.
Ruga
#8: Úgy látszik rászorult a bili a fejére és nem lát tőle, teljesen idióta. Kérdés valaha rájön e, hogy hülyeségeket ír, vagy így marad örökre.. :D
5.
5.
kopic
http://i.imgur.com/2Y9E12l.jpg
:D
4.
4.
Ami azt illeti, ez már nem fogja megoldani a 30fps, 1080p problémát, más kérdés, hogy egyáltalán meg kell-e oldani ? Szerintem a kommunikáción sokkal inkább van mit javítani, a felelőtlen ígérgetések helyett korrekt, racionális kommunikáció kellene. Prototípus mutogatás címszó alatt pedig nem azt kellene mutogatni amit ők is tudnak, hogy nem lesznek képesek tartani. No de mindegy...
3.
3.
xSHx
Jól gondolod. A már megjelent játékoknál nem lesz hatással a grafikára.
2.
2.
fojesz
#1: Így van, hacsak nem patchelik az adott címet.
1.
1.
crashpipi
Csak érdeklődésképpen: egy konzolnál egy ilyen módosítás ugye visszamenőlegesen nem jelenthet semmit, mivel a korábbi játék megírásakor ez még nem létezett, jól gondolom?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...