Sony: kevés exkluzív címünk volt idén

  • Írta: Shifty
  • 2015. december 14.
  • Hír
Link másolása
Ezt maga Michael Ephraim, a Sony Computer Entertainment Australia egyik vezető beosztású alkalmazottja mondta, ő viszont úgy véli, jövőre ismét komoly exkluzív kínálattal térnek vissza.

Amíg a Microsoft az Xbox történetének legütősebb exkluzív kínálatával hirdeti magát hónapok óta, addig a Sony és a PlayStation 4 nemigen dicsekedhetett belsős fejlesztésű játékokkal. Ezt Michael Ephraim, a Sony Computer Entertainment Australia egyik vezető beosztású alkalmazottja is megerősítette egy, a PlayStation huszadik születésnapja alkalmából tartott rendezvényen.

A GameSpotnak adott interjúban elmondta, hogy a Sony idén egészen más terveket tűzött ki maga elé, így alapvetően a külsős stúdiók fejlesztéseinek támogatásán volt a hangsúly. Ennek eredménye, hogy a szorosabb együttműködés keretein belül exkluzív PlayStation 4-tartalmakat kaptunk vagy kapunk például a Destinyhez, a Call of Duty: Black Ops 3-hoz és a Star Wars: Battlefronthoz. Így viszont teljesen háttérbe szorultak a belső fejlesztések, aminek az lett az eredménye, hogy idén csak kevés exkluzív címet kaptunk, olyanokat, mint a Bloodborne, a The Order: 1886 vagy az Until Dawn.

Ephraim azonban nem győzte hangsúlyozni, hogy 2016-ban teljesen más stratégiát fognak követni. Elég csak megnézni a jövő évi kínálatot: Uncharted 4: The Thief's End, Street Fighter V, No Man's Sky, The Last Guardian, Gran Turismo. Emellett jövőre mutatkozik be a PlayStation VR is.

33.
33.
Yanez
#32: UC4 már nem is számít? :D
32.
32.
Jövőre tényleg jön még pár jó PS4 exkluzív:

Ace Combat 7
Alienation
Detroit: Become Human
Street Fighter V
Gravity Rush 2
Horizon Zero Dawn
The King of Fighters XIV
The Last Guardian
Matterfall
Megadimension Neptunia VII
Ni no Kuni II: Revenant Kingdom
Nier: Automata
Ratchet & Clank
Yakuza 6
31.
31.
kopic
Egyebkent ha jobban belegondolunk, akkor One-ra sem volt tul sok exkl. jatek. Halo 5 az egyetlen említésre melto, oszt annyi. GeoW Remasztit, szokasos Forza-t hagyjuk inkabb. En igy latom a sajat szemszogembol !
30.
30.
delphijos
#29: Nézd, ugyan PS4-em van, de én ilyen "vitába" nem megyek bele. Szerintem elenyésző azoknak a száma akik ilyenek miatt választanak platformot.
29.
29.
Raam989
#28: Tenyleg nincs kulonbseg a platformok kozt. Csak ilyenek, hogy pl a medieval warfare fut 60fps-el ps4-en, boxon meg 30-al. (ami kb a wtf kategoria...)
28.
28.
delphijos
#19: "Attol meg nem lett jobb egy game, hogy csak kapucsengore jon ki."

Igazad van, de valójában ezeknek kéne eladniuk a platformot. Mert lássuk be, ha az ember reálisan nézi, túl sok különbség nincs a két konzol között. Mármint olyan ami a játékélményt befolyásolná. Persze van akinek az egyik van akinek a másik kontroller a favorit, de ha multiplatform címről van szó, és valaki nem "műszerrel" nézi a felbontást és /vagy a framerate-et, akkor tulajdonképpen mindegy melyik konzollal nyomja. Ezért lenne fontos. Másrészt totál igaz, hogy olyan drága a játékfejlesztés, hogy exkluzív fejlesztésbe senki sem fog "önszántából". Még egy sikeres exkluzív is még sikeresebb lenne multiplatformként.
23.
23.
Raam989
Arrol nem is beszelve, hogy volt itt egy witcher3 is ami melle nem is kell mas jatek.
22.
22.
Raam989
En egesz evben el voltam a bloodborneal, most a dlc-vel pedig ismet elokerult a jatek. Nem igazan tunt fel, hogy nincsenek exkluziv jatekok...
21.
21.
Caleon
#19: Te se tudod, mit beszélsz.

AI már régen nem izzasztja meg a konzolokat, ahogyan a pár évvel ezelőtti pc-ket sem.

Egy jó exkluzív pedig (Heavenly Sword, Heavy Rain, Last of Us) generációra szóló örök klasszikus. Ilyenekből kellene több.
19.
19.
Egy aaa jatek elkeszitese sok della es majdnem ugyanannyi a marketing, igy nem igazan engedheti meg maganak senki, hogy nagyon exklizivozzon es ahogy no evrol evre az osszeg egyre kevesebb lesz beloluk.
Ezt jobb ha mindenki megszokja.
Amugy nem tudom mi ez az exkluziv recska.
Attol meg nem lett jobb egy game, hogy csak kapucsengore jon ki.
Ezt a hisztit inkabb a pc oldalrol varna az ember ahol sokszor valami otvar gagyi buta szart kapunk a konzolos kobalta gameplay miatt (lasd pl thief).
A retek ai is a konzolikak igenyeihez van igazitva.
18.
18.
Yanez
#17: Te az MS ekszkluzívról beszélsz, ők meg az Xbox-éról. Félreértettétek egymást. :)
17.
17.
PaprikaJancsi
De az MS exkluzív azt jelenti, hogy az MS rendszerein van csak fent.
Ori Xbox/Windows
TR Xbox (időlegesen)
15.
15.
PaprikaJancsi
#14: +13 Szerintem az Ori és a TR is MS exkluzív. Olvasás nagy áldás csak alkalmazni kéne.
14.
14.
kopic
#12: Neked a TR, Ori miota exkl. ?
9.
9.
cannondale
generáció váltásoknál friss konzolt az első 2 évben nem is nagyon éri meg venni.
(1,5 évig írnak egy játékot rá, általában)
2.
2.
kopic
Még egy felesleges hír.
Am Horizon DW is jövőre jön...
1.
1.
roli33
Horizon 2017-ben jön? Jövőre az Uncharted 4 viszi a pálmát!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...