Végre dátumot kapott a PS4-es The Banner Saga

  • Írta: Shifty
  • 2015. december 16.
  • Megjelenés
Link másolása
Ugyan már készül a Stoic Studio vikinges RPG-jének, a The Banner Sagának a folytatása, PlayStation 4-en csak jövőre jelenik meg az első rész. Most már azt is tudjuk, hogy mikor.

Még a tavalyi PlayStation Experience-en jelentette be a Stoic Studio, hogy a PC-n és mobilokon hatalmas sikert aratott The Banner Saga első része PlayStation 4-re és PlayStation Vitára is meg fog jelenni. Akkor csak annyi volt biztos, hogy 2016-ban debütál a Sony masináján a vikinges RPG.

A csapat viszont a PlayStation Blogon végre bejelentette, hogy PlayStation 4-re január 12-én jelenik meg a szerepjáték, aminek kezelőfelülete a DualShock 4 kontroller képességei miatt teljesen át lett szabva.

A blogbejegyzésből az is kiderül, hogy hamarosan több információt is kapunk majd a folytatásról. A készítők arra is felhívják a figyelmünket, hogy érdemes lesz megtartani a különböző mentéseinket, azok ugyanis átvihetőek lesznek, így a második részben folytathatjuk a karaktereinkkel megkezdett történetet és kalandot.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...