Új Metal Gearhez toboroz a Konami

  • Írta: fojesz
  • 2015. december 19.
  • Pletyka
Hiába távozott a cégtől Hideo Kojima, úgy tűnik, a Konami továbbra is számol a Metal Gear-sorozattal. Ezt támasztja alá egy álláshirdetés is, amely szerint a cég munkatársakat keres egy új Metal Gear-játékhoz.

Az álláshirdetés maga nem friss, viszont még mindig elérhető, ami azt sejteti, hogy a Konaminak tervei vannak a Metal Gear-sorozattal. Ezt egyébként korábban is hangoztatta, ahogy azt is, hogy a pletykák ellenére nem fogja ejteni a konzolos címeit, de hát egy olyan cégről beszélünk, ami ellehetetlenítette Kojima munkáját, úgyhogy mi bármit el tudunk képzelni: akár egy mobilos Metal Gear-játékot is.

Közben Kojima újult erővel vágott neki a munkának, mostanában megállás nélkül nyilatkozik a jövőbeli terveiről. Mint ismert, a mester független stúdióként alapította újra a Kojima Productionst, és egy új franchise-on töri a fejét. A sorozatot elindító játék (dobozképet itt találtok hozzá) kezdetben PS4-exkluzív lesz, majd PC-re is megjelenik, és nyilvánvalóan nem lesz köze egyik konamis címhez sem.

A Kojima Productions jelenleg négy főt számlál, Kojimán kívül Yoji Shinkawa művészeti vezető, Kenichiro Imaizumi prodcuer és Ayako Terashima, Kojima asszisztense dolgozik a csapatnál - természetesen ők is toboroznak. Kojima már azt is elhintette, hogy bár a rajongók többsége új játékokat vár tőle, számára a hangsúly a digitális tartalomgyártáson van, ebbe pedig filmek és animációs filmek is beleférhetnek.

18.
Tokodboy
#14
Az űrből is látszik hogy nem értesz a jatek fejlesztéshez es ugy en bloc a cegvezeteshez sem. Amivel semmi baj nincs de akkor meg nem kene osztani a hülyeséget. Komolyan azt gondolod hogy Kojima osztotta be a pénzt es Ő vezetett mindent? Köze nem volt a költségvetéshez.
17.
Thor Vath
Durranjon szét a Konami, biztos, hogy nem adok nekik egy fillért sem.
16.
kamgecam
Kojima nélkül felejtõs!
15.
Mekee85
Hàt ez csodàs, viszont az mgs az kojima, nélküle szàmomra felejtős, mint ahogyan a rising is, akàrmilyen fan is vagyok. Ő ezt igy fejezte be ahogy, viszont a konaminàl meg dilettàns idiotàk vannak hogy elengedték a jàtékipar egyik legnagyobb nevét, de semmi baj mert ahogy a dolgok is mutatjàk nemkell munka nélkül madadnia, s vàrom mivel jön elő.
Mgsnek meg vége szàmomra, nekem nemlesz több rész
12.
Yanez
#10: Nem fejezték be az egyik küldetést, ami a technikai szintet illeti, de attól még nem lesz félkész. A sztori rendes végett kapott, csak a rajongók ugye azt gondolták, hogy az MGSV-el fog lezárulni Big Boss története. Kojimának nyilván más tervei voltak (mégegy rész?), de sajnos ez már nem fog összejönni, illetve úgy néz ki mégis, csak nélküle, az pedig... hát nem is tudom. Ha a csapata még a Konaminál van, talán még van esély valamire. Talán.
8.
simon 555
Csináljál csak. Ha 10 pontos lesz akkor még lehet meg is veszem, de egyrészt esélytelen, másrészt úgy sem lesz része a Metal Gear canonnak...
6.
mestermagyar
Milyen vicces ez a szeret nem szeret hozzáállás kapitalista cégek iránt. Mindegyik csak pénzt akar, csak mondjuk egy Sony többet fektetett pszcihológiába.
5.
grindcore
#1 te is vicces vagy...a codokat is mind megveszik.
4.
tupaccc
A legutolsó húzásuk (díjátvevő) után én is csak azt mondom - tőlem egy centet se látnak, még ha a világ legjobb játéka lesz, akkor se.
Max letöltöm, és kiposztolom az oldalukra.
1.
azureknight0715
Vicces ez a Konami. Azt hiszik ezek után bárki megveszi a játékukat? :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...