34 ezer embert érintett a karácsonyi Steam-botrány

  • Írta: fojesz
  • 2015. december 31.
  • Hír
Nem mondanánk, hogy kommunikációból ötösre vizsgázott a Valve, a cég csak tegnap este adott ki hivatalos közleményt a Steam karácsonyi hibájával kapcsolatban. 34 ezer embert érintett a probléma.

Karácsony este még sikerült behúznia egy kisebb botrányt a Valve-nak, egy jó másfél órán keresztül ugyanis nagyon furcsán viselkedett a Steam, ami érthető okokból megijesztette a játékosokat. Az üzlet a legkülönbözőbb nyelveken árulta portékáit, és ha valakinek sikerült is belépni a rendszerbe, más játékosok adatait látta.

Mindezt tetézte, hogy a Valve csak tegnap este adott ki hivatalos közleményt a történtekről, addig alternatív forrásokból, például egy Steam-moderátortól szerzett infókkal nyugtatgathattuk magunkat.

A Valve közleményét azért érdemes volt megvárni, kiderült ugyanis belőle néhány kulcsfontosságú részlet. Megtudtuk, hogy 34 ezer embert érintett a botrány, már abban az értelemben, hogy ezen felhasználók adatait láthatták mások. Velük hamarosan felveszi a kapcsolatot a cég, de azt már most leszögezték, hogy a jelszavak és a bankkártya-adatok miatt nem kell aggódnunk, azokat senki nem láthatta. Azok pedig biztosan nem érintettek, akik a kétes időszak alatt nem nézegették a személyes adataikat tartalmazó Steam-oldalakat.

A Valve másfél óra után lekapcsolta a boltot, és kijavította a hibát. A cég szerint valóban cachelési hiba történt, amit ők okoztak: a Steamet aznap túlterheléses támadások érték, a cég pedig a cachelés átkonfigurálásával igyekezett tompítani azok hatását. Itt bütyköltek rosszul.

9.
gegory
DDOS támadás volt és túlterhelték és cache átállítás közben sikerült szerintem beslisszolnia a hackereknek csak szarnak bevallani :S Remélem tévedek
8.
Normen1976
Nekem speciel fel sem tűnt az egész. Az ünnepek alatt elég sokat játszottam, különféle STEAM-es gamákkal, de nemigen volt semmi problémám. Max 1-2 alkalommal nem sikerült az első játék indítás, de rendszerint percek alatt rendbejött mindig. Kicsit túl van fújva a dolog. Kár senkit nem ért, baja nem lett senkinek. A hackereknek jó reklám, mert most velük foglalkozik mindenki... valsz vigyorog a fejük... le se kéne sz..ni őket, kussolni az egészről mintha mi sem történt volna :) No.. az fájna nekik :)
7.
PrimYaz00
#4: És te azt hiszed az nekik az sok?
6.
Extol
Na igen, de ez a hiba se következett volna be ha nincsenek ezek a mocskos sz@rházi hackerek akik nem fogják fel hogy a támadásaikkal nem a Valve megacégnek ártanak hanem a kisembereknek.
5.
markoci555
Ez nem is sok ekkora létszámnál, én be se tudtam lépni, most már örülök is, hogy nem engedett be.
4.
a3a
#2: Igen és ezzel veszítsenek ~53millió forintnyi bevételt. Esélytelen
3.
dcba
#2: Minek? Senkit semmilyen kar nem ert es semmilyen olyan adatot nem lathatott rolad senki, amivel vissza lehet elni.

Mondjuk az 5s-t a steam walletba elfogadnam ettol fuggetlenul :D
2.
JackBauer
Adjanak mindenkinek 5 eurót steam walletbe.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...