Quantum Break - újabb jel, hogy jöhet PC-re

  • Írta: fojesz
  • 2016. január 26.
  • Pletyka
Link másolása
A Microsoft az elmúlt hónapokban ráfeküdt a PC támogatására, és bár a Quantum Break számítógépes változatát pont nem jelentették be, azt sosem zárták ki a készítők, hogy később erre is sor kerülhet.

És most már lehet, hogy bizonyítékunk is van erre, a brazil korhatár-besorolásért felelős szervezet honlapja szerint ugyanis a játék PC-s változatát is értékelték már, ami mindenképpen biztató fejlemény. Habár elő szokott fordulni, hogy bakiznak az illetékesek, a tapasztalatok alapján általában lehet hinni nekik.

Akárhogy is, ha tényleg készül PC-s verzió a Quantum Breakből, az csak jóval az Xbox One-os változat után kerülhet boltokba. Ahogy arra Phil Spencer már célozgatott, a Quantum Break fejlesztése jóval azelőtt kezdődött, hogy elkezdték volna komolyabban is támogatni a Windowst, és ezért inkább az a fontos számukra, hogy befejezzék a már készülőfélben lévő változatot. A jó hír, hogy hamarosan erre is sor kerül.

A fentiek persze még nem érnek fel egy hivatalos megerősítéssel, kezeljétek fenntartásokkal az itt leírtakat!

16.
16.
Sidonyke
Nem tudom miért akkora baj, hogyha kevés exkluzív cím érkezik az X1-ra. Ahogy azt sem, hogy ezen mit tud egy "átlagember" idegeskedni. Talán részesedésetek van benne? :) Azt megértem, hogy egy konzolnak versenyképesnek kell maradnia a piacon, mind a PC-vel, mind pedig a konkurens konzollal szemben. Erre az exkluzivitás egy megfelelő eszköz, de manapság mással nem is igazán élnek. Az ilyen cégeknek (Sony, Microsoft) olyan címekkel kéne előrukkolnia, ami ténylegesen konzolra is való. Persze ki kellene dobni másféle címeket is, de ami speciel egy PC-n is élvezhető lenne, azt kár volna megvonni a másik rétegtől. Ettől független a konkurens konzoltól, még elveheti a címet, úgy, hogy a PC-t megtartja. Persze ehhez elsősorban az is kéne, hogy a már lassan két éve piacon porosodó új generációs konzolokat rövid időn belül elárasszák az épképzláb címek. Ezt senki nem is irigyelné tőlük. :)
14.
14.
respectpele10
13.
13.
PaprikaJancsi
Eddig mennyi Xbox exkluzív jelent meg Pc-re ? Ryse, DeadRising. Ennyi. A Gears of war UE-t igérgetik, de az sem nagyon jön.
Ennek ellenére ez valószínűleg fél-egy év után jön PC-re, mert Remedy. Vagy két év, ezt nem tudom.
12.
12.
kopic
#7: MS-nak nem, mivel így Windowson is pénzt fog nekik hozni.
11.
11.
leviske
Igazából nem lenne logikátlan húzás a Microsoft részéről azonos értékű platformként kezelni a XO-t és a Windows 10 PC-ket. Pláne, ha az új Fable-féle átjárható multi alap fejlesztési iránynak számítana a cégen belül.

Kivédhető lenne vele egy esetleges váratlan Steam OS vagy Android megerősödés.
9.
9.
Neo1989
Nem akarok lehangolni senkit de ugyanez volt a Gears 2-nél és a Halo 3-nál is.
Aztán persze bejelentették h kamu a egész és nem lesz pc-re.
7.
7.
respectpele10
Akkor tényleg szinte csak a Forza meg a Halo marad.. elég gáz
5.
5.
Dark_Temptation
ennyit az xbox exkluzívokról... 1-2 játékért nem éri meg boxot venni annak akinek van egy középkategóriás pc-je!
4.
4.
Megmondókapitány
Úgy is jönni fog... ki tudja várni mindenki. Jöjjön 1 vagy 2 évvel az xboxos megjelenés után, de egy biztos, hogy pénzt a box nem ér annak akinek van 1 normális pc-je...
1.
1.
dcba
Lassan tenyleg adhatom el az Xboxot.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...