Crackdown 3 és Quantum Break PC-re is?

  • Írta: zoenn
  • 2015. augusztus 13.
  • Hír
A Microsoft tényleg nagy hangsúlyt fektet a Windows 10-re, így "nem zárható ki", hogy néhány Xbox One-exkluzív cím PC-n is megjelenik majd. Kiváltképp a Crackdown 3, a Quantum Break és a Scalebound.

A Microsoft Xbox-részlegének fejese, Phil Spencer a PC Gamernek adott interjújában elhintette, hogy egyáltalán nincs kizárva, hogy az olyan konzol-exkluzív címek, mint a Crackdown 3, a Quantum Break és a Scalebound Windows 10-en is tiszteletüket teszik.

"Ha őszinte akarok lenni, a Scalebound, a Crackdown, vagy a Quantum Break esetében jóval korábban kezdtünk hozzá a fejlesztéshez - még azelőtt, hogy elkezdhettük volna kibővíteni a Windowst."

Spencer fejében már akkor ilyen gondolatok jártak, amikor az Xbox-divízió fejese lett. Persze nem célszerű egyből pezsgőt bontani, elvégre a fenti címeket azért sem jelentették még be PC-re, mert nem lenne szerencsés belenyúlni a játékok fejlesztési ütemtervébe. Kezdetben ezeket az alkotásokat Xbox One-ra szánták, s a munkálatok végéig nem is változtatnak ezen.

"Azt nem mondanám, hogy ezek a játékok sosem jelennek meg Windowson, de most azon vagyunk, hogy befejezzük a nagy címeket."

Jó ellenpélda erre a Halo Wars 2, amit már a kezdetektől fogva PC-re és Xbox One-ra szánnak. A másik véglet pedig a Gears of War: Ultimate Edition, ahol a gyors framerate és a multiplayer volt a döntő szempont, így jó ötletnek tűnt elhozni PC-re is.

Spencer szerint nem minden frencsájzuk működne minden platformon, így a jövőben lesz azért olyan Xbox One-os cím is, amiből nem készül PC-s port.

42.
42.
kamgecam
#41: Majd a PlayStation experience után megbeszéljük azokat a szar indie játékokat...
41.
41.
PaprikaJancsi
#31: Hatalmas hátrány az a 10 millió. :D
Az erős konkurencia ott van, és emelkedik. A Sony gyengűlt. Gamescomra ki sem jött, mivel nem tudott volna még egy indie szart se bemutatni. E3-on is olyan címeket mutogattak, ami csak két év múlva jelenik meg.
Viszont igazad van abban, hogy annyi informálatlan ember van, hogy még ezután is azt mondják, hogy PS4-re több játék jön, és büszkén leszarozzák az Xboxot. Ezekből szerzi a Sony a eladásokat.
Megis bünteti a vásárlóit, mert az ő gépét vették (drágább PSN, kevesebb cím).
40.
40.
Stranger
#38: Csak PC-n nem azért vannak exkluzív címek, mert mögötte van egy cég és nem engedi tovább, hanem csak nincs pénze a fejlesztőknek kiadni több platformra vagy úgy gondolják, hogy nincs ott vásárlói réteg a játékukhoz. Esetleg kivitelezhetetlen a játék konzolon.
38.
38.
Thor Vath
Ez akkor lenne kerek, ha nem csak odafele, visszafelé is menne. Menjen egy-két xbox-os exkluzív cím PC-re, hadd játszanak vele ott is, de jöjjön egy-két PC-s cím xbox-ra is cserébe és akkor minden happy :)
35.
35.
caleb007
Az MS-ről a 90-es évektől kezdve általában negatív a közvélemény. Gyűlölték a Windows miatt, PC-s körökben egyszerűen divat volt utálni. Aztán manapság ez a közutálat enyhült, de szerintem az MS mostanában azon dolgozik, hogy a megítélése még jobban pozitív irányba forduljon, még profitveszteség árán is. Az ingyenes Windows 10 frissítés, meg ezek a játékbejelentések legalább is erre engednek következtetni. Azt se felejtsük el, hogy csak Win 10-en fognak ezek a játékok futni, ezzel is ösztönözve a játékosokat, hogy mindenki frissítsen W10-re. Hogy ez nekik miért éri meg azt még nem tudom, de nyilván ki van ez találva.
33.
33.
hoaw
Nevezném annyira.
32.
32.
hoaw
Nem negezném annIra nagyon "erős" konkurenciának amivel eddig a Sony rukkolt elő.
31.
31.
kamgecam
Nem csoda hogy a a pc-t erõltetik,a ps hatalmas elõnye láttán az xo-hoz képest.Szerintem lassan leépítik a box-ot sajnos,a jelek erre utalnak,pedig jó lett volna egy erõs konkurencia.
30.
30.
p3ti
Az senkinek sem jut az eszébe hogy a Windows illetve ezek a játékoknak a kiadója is MS? Ezzel is növelik a népszerűségüket és a profitjukat..ennyi.
29.
29.
Norbiii
A Pulyka és logic5!

A személyeskedést és az offolást kérlek fejezzétek be!
28.
28.
UncannyDante94
Mért van olyan érzésem h ebből majd olyasmi lesz mint anno a halo,gearsal is volt,magyarán h kijött az 1.rész konzolra,később PC re,majd jött a hír h jön a 2.rész és onnéttól fogva csak konzolra..:D
Gondolok itt most pl a Quantum Breakre, sztem lesz olyan JÓ hogy később megérjen 1 folytatást.. :)
27.
27.
kastorhun
Akkor adják ki a Fable 2 pc-re, a rajongók évek óta könyörögnek érte.
26.
26.
Azadojat
#4: Pulyka Úr for president. Okosabb vagy minden marketingesnél öregem :-) Hadd emlékeztesselek, hogy az Xbox és az Xbox360 is halálra volt ítélve, mert több cím is megjelent PC-re...
25.
25.
hoaw
Nem baj, ha meg is jelennének pc-re, majd játszok a Rare replayel, Forzákkal, Gears of warral, Haloval, Sunset overdriveval.
24.
24.
Angelwing
Quantum Break-nek örülnék én is ha jönne pc-re.elég jó játéknak néz ki. ps4-em van azért lenne jó ha jönne pc-re.
23.
23.
Megmondókapitány
#18: Aszongya nem sok ember vesz konzol mellé jó pc-t és fordítva :D nem a magyar fizetésből kell kiindulni. Noha én is meg tudtam oldani, de ha tudnád hány guild társamnak van xo és ps4 mellé i7-es procival és gtx970+ kártyával szerelt gépe :D Amit érdemes megjegyezni ezekkel az emberekkel kapcsolatban, hogy mindegyik bánja az xbox vételt, mert nincs rá olyan exkluzív amit ne tudnának futtatni pc-n (jó oké van, nyilván túlzás, de elenyésző számú...).
22.
22.
A Pulyka
#20: De egy konzolvásárlásnál szerintem azoknak, akik egy kicsit is értenek hozzá, az exkluzívok lesz a fo tényezo.
Pistike, aki eddig csak pc-n játszott, megnézi az új uncharted demoját, és ezért szeretne egy ps4-et. Majd megnézi a quantum break demoját, és látja, hogy ez jon pc-re is, úgyhogy ezért nem fog konzolért rohanni. Az ms helyében én semmiképp nem hintenék el semmi ilyen hírt, még mielott megjelenik a játék, kulonben biztosra veszem, hogy nem kis osszegtol esnek el ez miatt.

"Egyszerűen nem értem, hogy olyan játékokat miért kell exkluzívvá tenni mint, a Everybody's Gone to the Rapture, Journey. Senki sem fog ezek miatt PS4-t venni...."

Ezzel tokéletesen egyetértek.

#21. Neked mi bajod? Bevettél valamit?
21.
21.
logic5
#15: Igazi 15 éves kis nyomorult lehetsz, nkóron is veletek van tele minden kb :D
20.
20.
Stranger
#17: Tök mind1 nekik, mert a konzol gyártók egymással küzdenek és nem a PC-vel. Más réteg játszik velük, ezért van az, hogy egyre több PS és Xbox cím jelenik meg PC-re, viszont a konkurencia platformjára nem. Annyi exkluzív sajnos mindig marad, hogy lehessen filózni. De a Sony szerintem is túl erőszakosan csinálja. Egyszerűen nem értem, hogy olyan játékokat miért kell exkluzívvá tenni mint, a Everybody's Gone to the Rapture, Journey. Senki sem fog ezek miatt PS4-t venni, csak annyit érnek el vele hogy kibasszanak a játékosokkal.
19.
19.
logic5
#17: Igazi nyomorult :D Kommentelj még had nevessek.. PLÍZ :D
18.
18.
Gykrizsi
#17: Nézd meg az érkező ps és érkező xbox címeket (vond le ezeket ha akarod). Még így sem kevesebb a one-os játék. Azt meg ne felejtsd el, hogy olyan gép mellé, amiket ez futtatja, nem sokk ember vesz konzolt, vagy fordítva.
17.
17.
A Pulyka
#14: Tok mindegy, ezek a játékok, fél, vagy 1 év múlva jonnek kizárolag ps-re. Ha most valaki pc mellé szeretne egy konzolt is, mit gondolsz melyik érné meg jobban neki?
16.
16.
Gykrizsi
#11: Sajnálom, hogy elhányod magad, nem akartam fájdalmat okozni neked a kommentemmel. Egyébként a szarik rá kifejezést azért elgondolkoznék, melyik cégre használnám. Elmúlt pár hónap:
Sony: Egy-két ex. cím, drágább Network Eu-ba
Ms: Temérdek új cím és játék. Preview program. Visszafele kompatibilitás + 360-os ingyen játék rögtön tölthető One-ra(elvileg, bár ezt most nem tudom pontosan). Hónapról hónapra egyre jobb címek ingyen. Ez mellet egy-két játék TALÁN kijön pc-re, sokkal később.
Most jelenleg hülyeség lenne leszólni az MS-t, nagyon hajt. Csak így tovább.
15.
15.
A Pulyka
#13: Na ahogy én benéztem a translator-os kommentet, most ez úgy nézted be te is.

"Kit érdekel, hogy te mi az úristenért vettél one-t???"

Ki mondta, hogy vettem? :D

"SAJNÁLOD A JÁTÉKOT A PC-TŐL???"

Hogy jon ide ez?

"Az angol tudásomat meg hagyjuk szerintem, mert nem keveset tanultam."

Ki beszélt az angol tudásodrol? :D

"FUCIN' FAGGOT "

No comment :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...