PC-re is megjelenik a Final Fantasy XV?

  • Írta: fojesz
  • 2016. február 3.
  • Pletyka
Link másolása
A Square Enix az utóbbi időben gőzerővel ontotta magából a különböző Final Fantasy-epizódok PC-s változatait, és a pletykák szerint elképzelhető, hogy az új rész is tiszteletét teszi a platformon.

A NeoGAF egyik fórumozója feltúrta a Final Fantasy XV nemrég fellőtt teaser oldalának kódját, ami egyfelől rengeteg szabadidőre, másfelől óriási fanatizmusra vall. A kolléga talált is valamit az egyik JavaScript-fájlban, amely arra utalhat, hogy PS4 és Xbox One mellett PC-re is meg fog jelenni az új rész.

Mondanom sem kell, a Square Enix nem erősítette meg ezeket a feltételezéseket, viszont a felfedezést megosztó poszt kikerülése után kiszedte az idevágó kódrészleteket, mintha titkolna valamit. Az is előfordulhat persze, hogy szimplán hibáztak a cégnél, erre bizonyíték, hogy más szemfülesek szerint a Rise of the Tomb Raider weboldalában ugyanígy megtalálhatók ezek a kódsorok, tehát az is benne van a pakliban, hogy a programozók egy az egyben átmásolták azokat az új szájthoz.

A Final Fantasy XV egyébként idén fog megjelenni, de hogy pontosan mikor, az március 30-án derül majd ki.

6.
6.
Csoki80
#2: Pávagyerekek... a VII.-ből Barett egy köcsögrandi keretében jól alájuk...
4.
4.
Anno a 8-al játszottam. Azóta nem volt olyan ami megfogott volna ff témában hiába jött ki jó pár rész. A 15-el is ez lesz a trailer szép meg minden de a játék már nem olyan magával ragadó.
2.
2.
Prax
Ezeken a csodás hajkölteményeken mindig jót szórakozok.
1.
1.
lesik20
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...