60 millió leszállított példánynál jár a GTA V

  • Írta: fojesz
  • 2016. február 4.
  • Biznisz
Link másolása
A Take-Two legfrissebb pénzügyi jelentéséből az is kiderült többek között, hogy mára több mint 60 millió példányt szállítottak le a boltoknak a Grand Theft Auto ötödik részéből. Döbbenetes szám.

A Take-Two pénzügyi évének harmadik negyede az október-december közötti időszakot foglalja magába, ez idő alatt a cég 486,8 millió dolláros forgalmat és 99,7 millió dolláros eredményt könyvelhetett el. A negyedéves forgalom 44 százalékát tették ki a digitális úton szerzett bevételek.

A kiadó a szokásos, de már korábban megjelent sikercímeivel és az aktuális sportjátékaival készült az ünnepi szezonra, ennek köszönhető valószínűleg, hogy a tavalyi év hasonló időszakához képest 49 százalékkal csökkent a forgalma, és 53 százalékkal a nyeresége.

Tavaly év végén nem csak a GTA V újgenerációs változatai, de a Sid Meier's Civilization: Beyond Earth és a Borderlands: The Pre-Sequel! is húzták a számokat, és bár ezek a sorozatok továbbra is jól mennek, a WWE 2K16-on és az NBA 2K16-on kívül most nem volt más friss címe a cégnek. A GTA V ettől függetlenül döbbenetesen jól megy, mára több mint 60 millió példányt szállítottak le a játékból a boltoknak.

62.
62.
DON GONDOCS
#61: Ott elég sok féle kombo is kivitelezhető volt, még fegyverrel is :)
61.
61.
Caleon
#60: Szívesen! :-)

Na, hát én a Saints Row 3-ban vertem az embereket. :-D Valahol le kell vezetni a feszkót! :-D
60.
60.
Norbiii
#57: A Country nóták nekem is bejöttek, nagyon jó volt a hangulatuk. Amit linkeltél az volt talán a kedvencem ebben a műfajban, nagyon király, köszi érte! :)
59.
59.
Norbiii
#57: Így van, látom itt közös az ízlésünk! :) Az a fantasztikus hanglat nekem is nagyon bejött, főleg sötétben imádtam kocsikázni a neonfényes utcákon, és persze közben mentek a jó kis muzsikák! :D
Nekem az S.A.-ban annyi tetszett, hogy tudtam baromkodni. Odamentem egy krapekhoz, megütöttem, visszaütött, és volt egy kis bunyó. Itt a GTA V-ben ha megütök valakit, a legtöbbször egyből összeseik, ha szerencsém van felkel és tudok egy jót bunyózni, de sajnos sokszor egy ütésből meghal. :(
58.
58.
Caleon
#56: Hallgass csak bele és beugrik neked is. :-D

https://www.youtube.com/watch?v=w-avKvrLxoA
57.
57.
Caleon
#56: Lehet, hogy a SA-ban jó volt, igazság szerint én erre már nem emlékszem. :-)

A zenék isteniek voltak, és a tanyasi hangulat is! Sok country-nótát akkor hallottam először életemben, a Dear John most be is ugrott, hangulatos kis szám volt az is. :-)

Amúgy igazán profi harc a True Crime-ben és később a Sleeping Dogs-ban volt, de ezek nem igazán tekinthetők egy súlycsoportnak a GTA-val. Bár utóbbinak elég nagy rajongótábora alakult ki, nálam ez a cím egyelőre várólistán áll.
56.
56.
Norbiii
#55: 80s évek rajongó vagyok, az a hangulat, ment a Billie Jean és a Self Control kocsikázás közben... imádtam! :) Azonban a közelharc, az ütések, szerintem nagyon is jók voltak a S.A.-ban, sokat hülyültem, számomra ezek fontosak. Oksa! :)
55.
55.
Caleon
#52: Nekem nem jött be a közelharc a GTA V-ben. Ez a Saints Row 3-ban sokkal jobb volt. A GTA sorozatnak sose volt az erőssége a verekedés.

San Andreas kitűnő játék volt, jövő héten teszek róla cikket a blogszekcióba. :-D Viszont az én személyes kedvencem a Vice City, mert a nyolcvanas évek hangulata nálam mindent visz.

#51: sabotage, mondhatod komolytalannak, valójában egyszerűen "könnyedebb" a komor hangulatú negyedik résznél. Más a környezet, és ehhez kicsit más játékmechanika illik. De természetesen tiszteletben tartom, hogy neked a negyedik rész tetszik jobban.
54.
54.
kopic
Sztem rohadtul nem erdemli meg az ekkora sikert. Sztorija eleg gyenge lett, SA-é sokkal jobb. Amig azt kb. 6x vegigvittem, addig az 5.reszt 2,5 ev alatt egyszer.:S Viszont Online szegmense nagyon fasza
52.
52.
Norbiii
#50: Ezt csak azért kérdem Tőled, hogy megtudjam, hogy mást is "zavar" e?! Szóval a GTA V-ben nekem kicsit furcsa az ütés. Egyik, hogy nekikészül, másik, hogy megütök valakit legtöbbször egyből összeesik, jobbik esetben feláll és visszaüt....Emlékszem S.A.-ban megütöttem valakit, nem ment egyből a földre...Szóval neked ez tetszik?
Másik, hogy bár a bejárható terület nagy, de nem érzem, hogy több helyre betudnék menni (épület stb..) mint a S.A.-ban....
Ezeken kívül amúgy imádom a játékot, csak anno a S.A.-t nem tudtam letenni, ezzel meg nem így voltam....:(
Köszi! :)
36.
36.
Thevon
#35: Én pl. a rébbi részegkbe pont ezt nem szeretem,remélem most már kifogom tudni próbálni az ötöt ha végre meglesz a pénz az XBOX360-ra.
35.
35.
DON GONDOCS
#32: Meghalltam egy missioban, visszadobott oda, ahol még a kuldetést sem vettem fel.

Na igen ez a checkpointos "könnyítés" szintén előnyére vált a sorozatnak, meg ugye a küldetések is összetettebbek lettek és azért nem tett volna jót az élvezhetőségnek ha újra meg újra kellet volna felvenni a küldetést és elmenni oda.
33.
33.
Thevon
#31: +1
Teljesen egyetértek veled.
10.
10.
PS4jacksony
Óriási szám de a minőséget is lerakták az asztalra !

Megérdemlik
8.
8.
Norbiii
Én szeretem a GTA V-öt, de kicsit hiányérzetem van. Nem vittem még végig, de úgy tűnik, hogy a San Andreasban több a tartalom, mint a GTA V-ben (nem a bejárható kinti területekre gondolok, mert az nagy az 5. részben).
Ami még zavar az az ütés, eléggé furcsán üt, akit meg megütök, az hamar elfekszik, de összességében azért jó játék!
3.
3.
Edy92
Tavaly ilyenkor már lázban égtem, hogy mikor játszhatok vele pc-n. Első nap megvettem aztán kb. a megjelenéséig az tartott életben csak, hogy végre pc-n GTA :D .
2.
2.
Henry82
Egyértelműen a legjobb rész, mind a single, mind az online telitalálat, ennél jobban még nem költöttem el 40 fontot. A mai napig frissítik, javítják, teljesen ingyen, nincsenek fizetős DLC-k, mikrotranzakciók, semmi undorító lehúzás, ez a játék etalon minden tekintetben, minden centet megérdemelnek amit keresnek vele.
1.
1.
DON GONDOCS
Megérdemelten az 5 résszel a sorozat elérte a sorozat csúcsát (szerintem) vagyis nekem jobban tetszett mint a 4 és SA.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...