Európában 900 euró lesz a HTC Vive

  • Írta: fojesz
  • 2016. február 28.
  • Bejelentés
Holnaptól lehet előrendelni a HTC Vive-ot, a gyártó ennek apropóján pedig lerántotta a leplet a VR-szemüveg nemzetközi árazásáról. A rossz hír az, hogy Európában 900 eurós árcédulát ragasztottak az eszközre.

Pontosan egy héttel ezelőtt derült ki, hogy a HTC Vive 800 dollárba fog fájni, azt viszont már akkor sejtettük, hogy Európába drágábban jut majd el a VR-szemüveg. A gyártó egy blogposztban részletezte a nemzetközi árazást, ahol egyszerre láthatjuk, hogy mely országokban fog elrajtolni a készülék, és hogy onnan mennyit kell majd fizetni érte.

Az egy dolog, hogy a magyaroknak a külföldön élő barátokhoz kell fordulniuk, ha Vive-vásárlásra adják a fejüket, azonban azt is érdemes megjegyezni, hogy Európában (nettó) 900 euróért vesztegetik majd a csomagot. Az árazás egyébként szinkronban van az Oculus árkülönbségeivel, a 600 dolláros Rift is 700 euróért jut el ide.

Ahogy azt már megírtuk, a Vive vásárlói a szemüvegen kívül kapnak egy kétrészes irányítót, két mozgásfigyelő bázisállomást, valamint limitált ideig a Job Simulator és a Fantastic Contraption című játékok is ajándékba járnak majd. A friss blogposztból derült ki, hogy az előrendelők a Google-féle Tilt Brush-hoz is hozzáférhetnek:

A HTC Vive előrendeléseit holnap, délután 4 órától kezdve veszik fel, az első példányokat pedig április 5-én fogják kiszállítani. A szállítási idő valószínűleg nőni fog az előrendelések sokasodásával.

21.
shatterhand
#19: Közbe utánanéztem es egy podcastben volt aki arra panaszkodott hogy sokaig (1-2oranal tovabb) erősen fárasztó. Lehet egyenfuggo mint a 3D szemüveg, de attol meg mégiscsak jobb felmérni mire készüljön az ember ha ennyi penzt kiad. Ideális az lenne ha ki tudna próbálni az ember egy délutánra (álom)
20.
zozo76hun
vegulis ehhez kell egy fullos pc is, na ahhoz viszonyul a szemuveg is. szerintem aki elkolt vagy fel millot (vagy nem sokkal kevesebbet) a gepre az a szemuveget is meg birja venni. talan... :)
19.
ADMlN
#18: A VR szemüvegben is mozog a szemük, csak azt kívülről nehéz észrevenni. :P
De valóban, mindig többet forgatod a nyakad, ha új helyen vagy, mert felméred a környezeted. Ugyanez a helyzet a VR-nál. Plusz szerintem direkt többet forognak a megszokottnál, hogy próbálgassák a headtrecking-get. Ha elmúlik az újdonság hatása, akkor ez is normalizálódik.
Amúgy ortopéd szempontból sokkal megterhelőbb folyamatosan egy pozícióban tartani a fejed mint forgatni. A nyakad evolúciósan arra fejlődött ki, hogy folyamatosan mozogjon, hogy minél nagyobb területet láss be, ezáltal hatékonyabban észrevedd a ragadozókat.
18.
shatterhand
#14: Azert nem ugyanaz a ketto. A latoteredben a szemed tobbet mozog. De nezd mar meg a vr szemuvegnel mennyit forognak mert új a dolog es folyton korbeneznek (nem csak jobbra balra a szemükkel)
17.
traumraise
Legalább jó kis humorérzékkel fogjuk fel, ez igy jó :) döbbenet ez az árszabás...mintha valami ufo technológia kerülne piacra. Kíváncsi lennék maga az anyagköltség mennyi benne a kutatás fejlesztésen kívül.
16.
Ooorky
#14: Én egyszer elfordítottam balra. 3 hétig oldalazva jártam az utcán annyira elfáradtam közben.
15.
Henry82
En Angliaban elek, de meg semelyik magyar ismerosom nem kert meg, hogy vegyek neki ilyet, pedig par het mulva megyek haza.
14.
ADMlN
#7: Ha épp nem a TV-t nézed, te nem forgatod a fejed? Vagy te olyat nem szoktál, mert túl fárasztó?
12.
gomba56
Durva lenne ha olcsó lenne! Teljesen megszűnne a külvilággal a kapcsolat! Jobb, hogy ilyen drága!
10.
GAMEROD
De jó is volt mikor 220 forint volt egy euro, mindig a szegényebbeket szopatják, a nyugati meg akár kettőt is vesz.
9.
leilu
Valami használható játékot rakhattak volna mellé,hogy a bőr nem sül le nekik...
8.
Angelwing
#5: ja persze! drágább lesz mint maga a gép 150.000ft
7.
shatterhand
Azt is leteszteltek mar hogy a tul sok fejcsovalastol milyen hamar faradnak el? Otthon nézi az ember a tévét es csak elorenez. Vr cuccnal meg mintha muszaj lenne mindenki nonstop forog. El nem hiszem hogy ez nem fárasztó 10perc utan.
5.
anonymus26
jó drága, remélem a ps vr ára barátibb lesz :)
4.
Draga egy baromsag az biztos.
A htc be is fog fordulni tole mert igy se allnak valami hude fajan penzugyileg.
3.
grindcore
Rovid eletu hobort lesz ez!
2.
Ooorky
Eddig jót nem hallottam VR-ról, de legalább nem is olcsó.
1.
DarkLord
Én kettőt veszek egyből, azt a maradék 200 eurót meg a futárnak adom, amit vissza akarna adni a 2000 euro-ból :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...