Törlik a focis játékokból Adam Johnsont

Link másolása
A PES 2016-ból, a Football Manager 2016-ból és a FIFA 16-ból is törlik Adam Johnson volt Sunderland-játékost, aki a napokban a bíróság előtt beismerte, hogy fiatalkorúval folytatott szexuális viszonyt.

Még tavaly márciusban vették őrizetbe a Sunderland játékosát, Adam Johnsont, miután kiderült, hogy szexuális viszonyt folytatott egy 15 éves lánnyal. A napokban a bíróság előtt bűnösnek vallotta magát, így nagy eséllyel börtönbüntetés vár rá - a végleges ítélet pár héten belül várható.

Miután bebizonyosodott Johnson bűnössége, a Konami, a Sega és az EA is lépett. Mindegyik kiadó törli az aktuális focis játékából a focistát. A PES 2016-ból a márciusi frissítés után tűnik el Johnson, a Football Manager 2016-ból pedig már ki is vették. A FIFA 16-hoz múlt hónapban jelent meg egy update, mely eltávolította a focistát, de a kiadó elmondása szerint technikai akadályok miatt nem tudják mindenkinek a játékából törölni. A National Association for People Abused in Childhood szerint azonban az EA jobban is ráfeküdhetne a témára, hiszen naponta több millió fiatalkorú játszik a játékukkal.

Nem ez az első egyébként, hogy egy játékost törölnek egy sportjátékból. Tavaly Hulk Hogant távolította el a 2K Sports a WWE 2K16-ból rasszista megnyilvánulásai miatt.

A hír beküldéséért köszönet jár Norbiiinak.

216.
216.
tundrish
"...A National Association for People Abused in Childhood szerint azonban az EA jobban is ráfeküdhetne a témára, hiszen naponta több millió fiatalkorú játszik a játékukkal."
Miközben ugye, ha mondjuk Németországban teszi ezt, akkor ugyan lehet szidni az anyját, hogy mekkora görény, de törvénysértést nem követ el. Ha nálunk, szintén nem. Ha a hollandoknál, vagy Luxemburgban, akkor bűncselekmény. A dánoknál meg megint nem. Szóval a National Association for People Abused in Childhood ahelyett, hogy elégedetlenkedik, inkább azon gondolkodjon, miként lehet, hogy képtelenek Európában elkerülni azt a röhejes helyzetet, hogy a határ egyik oldalán még vígan kufircolhat a 15 évessel, de, ha átmegy a túloldalra, akkor már csukják is le, és szörnyülködik az egész sajtó. Ideje lenne egységesíteni ezt az egészet normális módon.
214.
214.
Yanez
Lehet, hogy vannak mas kulturak, de attol meg nem lesznek erzelmetlenek az emberek, es egy betegsegben valo szenvedes/elhalalozas sem valik olyan kozonsegesse, mint meginni egy pohar vizet. Barmi vallas vagy kultura - emberek vagyunk, az Isten szerelmere!
207.
207.
Norbiii
206.
206.
AfterLife
#205: Igen, konkrétan erről volt szó. Örülök, hogy valakinek átment a lényeg.
205.
205.
Caleon
#203: A népességcsökkenés "hasznos", ameddig nem az én szeretteim a népesség!

Nem hasznos, mert nem az idősekkel van a baj! Ahogy egy nagyon jó gondolat írta az FB-n: nem azért van éhezés, mert nem tudjuk jóllakatni a szegényeket, hanem mert nem tudjuk jóllakatni a gazdagokat! Nézd meg, mekkora vagyona van a világ száz leggazdagabb embéerének, ötmilliárd másiknak nincs annyi összesen!

Addig szarjuk csak le a rák ellenszerét, amíg mi magunk el nem kapjuk! Az első kemó után már jólesne egy tabletta!

Ezt nem is neked akarom válaszolni, hiszen igazad van, hanem általánosságban! Hidegen hagyhat az emberek szenvedése, de aki testközelből átélte (magán vagy a szerettein), az azért jobban vágja, milyen tragédia ez. Én szeretnék nyugodtan meghalni majd öregkoromban, kocogás közben a kedvenc futópályámon vagy szívrohamban a házam kertjében - gyorsan és fájdalommentesen.
191.
191.
AfterLife
#182: Nem volt ez hosszú vita, és lehetne azt is boncolgatni, hogy ki volt jobban megsértődve, de szejko kikezdhetetlen nagy logikája szerint, ha téged zavar valami és ezt a másik fejéhez vágod, akkor hisztis picsa vagy. Persze nyilván, csak az számít hisztinek, amit te csinálsz, az már nem, amit ők ott habzó szájjal próbálnak neked megmagyarázni. Amúgy elismerem, hogy eléggé rosszul kezdtem neki a vitának, amiért bocsánatot is kértem, de kétségtelen, hogy ezek az összezördülések viszik előbbre az embert.

Amúgy tök rendben lenne, ha a konzolodra azt mondanám, hogy egy szarkupac... csak mert nem szeretek konzolon játszani. Na, ez nekik full ugyanazt jelenti és persze FÉRFIAK között teljesen rendben van. :D Hát jah... primitív falván bizonyára elfogadott. Legyek egy kicsit az ő szintje? Tök durva, hogy mennyire sokszor emelte ki ezt a "férfi vagyok" dolgot, mintha nem lenne eléggé biztos abban, hogy az.

"Csodálkoztam rajta,hogy férfiak között miért csapja ki így a biztosítékot a hulladék,vagy semmirevaló jelző."

"Nem vagyunk egyformák,főleg férfiak körében nem szokás ügyet csinálni ebből..."

"...a csajom szokott így visszavágni,mikor tudja hogy nincs igaza,de makrancoskodik."

"Őszintén,,nézd vissza a kommenteket.Férfiak vagyunk.És ezen majdnem eret vágott."

"Most ír egy regényt nekem,hát kérdezd már meg Norbit mennyire érdekel..(ő szerintem mostmár mindenkinél jobban ismer.Én nem vagyok csaj)"
190.
190.
Hunszi
Srácok itt nem arról van szó, hibázott Adam vagy sem..mivel hibázott, de most komolyan 10év börtönt is kaphat? ez vicc...jó néhány ember kapott ennél jóval kevesebbet gyilkosságért, ez pedig még nem is erőszak volt, hanem közös beleegyezés. Veléményem szerint felfüggesztett s 1 év közmunka vagy valami hasonló büntetés lenne a reális. Főleg a mai gyorsan fejlődő világ 15 éveseit nézve...Adam pechére viszont szerintem példát fognak statuálni vele, hogy elejét vegyék az ilyen eseteknek és eloszlassák a kételyeket a híres emberek kiváltságáról.
180.
180.
godach
#178: +1
Bocs hogy beleszólok, de igazad van. Mármint, nem szejko ellen, hanem a mondandóddal értek egyet. (nem láttam a vitát)
Nehéz helyzetben vagyok, mert Konzolon is és PC-n is játszom, így amikor erős megjegyzést tesz az egyik tábor a másikra, valamiért mindig megsértve érzem magam.

Persze, azzal hogy valaki az egyik vagy másik platform mellett dönt, nincs semmi bajom (vagy legyen egyéb hobbi, politikai, nemi, vallási hovatartozás) míg értelmesen ki tudja fejezni magát szimpatizánsként, vagy míg az érvelése nem fullad ki, egy kis sértegetésben és személyeskedésben. Álszent nem akarok lenni, van hogy én is beletartozok ebbe a halmazba, de a nagy általánosságban megpróbálom kerülni. Sok mindenkinek, nem a fülébe kell beszélni, de el kell fogadni, hogy ezeknek az embereknek, kevés az az érv, hogy SZAR.
160.
160.
Seggeszkexkluzív
Meg milyen érdekes mindenki elítéli a focistát (jogosan) de a szülő felelőség hol marad? Ezek a szülők soha nem beszélgetnek a gyerekeikkel és nem csak szexuális felvilágosításról hanem úgy álltalában. Persze megkell hagyni a gyereknek a magánszféráját de azért ismerjük már annyira a saját gyerekünket hogy ne kerüljön ilyen helyzetbe.
158.
158.
Seggeszkexkluzív
Azért Johnszi se épp hogy egy 15 éves lánnyal folytatott viszonyt, tisztában volt vele hogy ez bármikor kiderülhet és mivel egy híresség így nagyobbat fog koppani.
156.
156.
Heldengeist
Ez egyszerűen nevetséges. Ez is és a Hulk Hoganes eset is. Mintha múlna bármi azon, hogy benne hagyják-e a játékban vagy sem. Mintha bűnpártolás lenne nem eltörölni valakinek a jogosan megszerzett sporteredményeit vagy nem kitörölni egy-egy játékból. Mintha felbujtás lenne rasszizmusra, drogfogyasztásra vagy pedofíliára, hogy egy digitális figura sportol a képernyőn 21 másikkal.

Attól meg tekintsünk el, hogy egy 15-17 évestől már egyébként sem szokatlan, ha szexuálisan aktív. Sokan akkortájt esnek át az elsőn, sokan eleve azt gondolják, akkortájt "normális". Az egyetlen morálisan kifogásolható dolog itt szerintem csak az, hogy/ha Johnson visszaélt a helyzetével, de az akkor is az lett volna, ha a lány 25 éves.
153.
153.
SLi
#99: Nem érted a különbséget az egyforma és az egyenlő között.
142.
142.
kopic
#141: "az komoly, hogy felkjovok a gamekapocsra, es mar itta tulnepesedes sztori megy?:)
neeeeeeeee.."

Én már semmin nem lepődők meg.
141.
141.
az komoly, hogy felkjovok a gamekapocsra, es mar itta tulnepesedes sztori megy?:)
neeeeeeeee..
egyebkent a fold sokkal tobb milliard embert is kepes eltartani...minden az elet alapjan, az energiaeloallito rendszereink fejlettsegen mulik.
meg sok minden mason. erdemes megnezni a cowspiracy cimu kis filmecsket...:) hajra nyerseves hajra vegasag es veganok:)
139.
139.
Norbiii
Üdv or 1=1 jön a bann!
121.
121.
Norbiii
A nagyapám rákban halt meg, szóval az ilyen mondatok után, hogy túlnépesedés van, meg hogy a legigazságosabb módja a népességcsökkenésnek, inkább nem reagálok semmit.....érzelmileg és hát hogy a csudába nézzem, hát érzelmileg, ez nekem elfogadhatatlan és embertelen kijelentés! Sajnálom! :(
120.
120.
Norbiii
#99: Más azt úgy sajnálni, hogy segítőszándékkal viszonyulunk hozzá, és más azt megszólni, leszólni, és bántani a betegsége, hátrányos helyzete miatt! Ezt most nyilván senki nem arra értette, hogy egy gyilkos ugyanolyan faxa ember, mint mondjuk egy orvos....A gyilkost elítélem és megvetem, az orvost meg tisztelem....Amiről beszéltem
Még1x:

Van egy nagyon közeli ismerősöm, aki nagyon hátrányos helyzetű, beteg, segítségre szorul, de ettől még őt ezért nem kell megszólni, mert Ő ugyanolyan ember, mint bárki más, nem tehet róla, hogy ilyen, és ez épp eléggé sajnálatos!
99.
99.
Beszesz Elek
Azt a képmutató mindenségit egyeseknek. Kezdjük az OFF-al. Kedves gyerekek. Ha minden ember "egyforma" akkor mi a francért különböztetitek meg őket a fogyatékosságuk miatt? Mint mondjuk a diszlexia. Ti különböztetitek meg elsőként,hogy "jaaaajjj,hát nem tehet róla,baja van hujjujjujj te szemét,te beszóltál neki..". Akkor mégsem egyforma mindenki? Ha minden ember ugyanannyira értékes,akkor miért nincs elnöki fizetése egy portásnak? Vagy miért keres x focista kevesebbet,mint y? Mert mások a képésségek. Az egyik tanult érte,mozgatta a kapcsolatait,és elnök lett,a másiknak nem voltak meg a képességei,nem tudott szónokolni,nem tudott embereket meggyőzni,bugdácsolt az iskolában,és amúgy is lusta volt,így lett portás. Az egyik kijárt gyakorolni szabadidejében és mindent a focira tett fel,a másik megelégedett a középszerűséggel. Ha úgy fogalmaznánk,hogy minden ember élete ugyanannyit ér,az helytálóbb lenne,de nem sokkal. Egy többszörös sorozatgyilkos élete,vs. a rák gyógyszerének feltalálójának élete. Persze,mind2 ember ugyan annyit ér,sőőőt... Ne is tegyünk különbséget. Az embert nem azért kell tisztelni, ami,vagy aki,hanem amit tett. Semmi egyenlőség nincs. (a példák sarkosítottak,csak a hely,és idő szükössége miatt. Mindennemű egyezés a valósággal pusztán a véletlen műve)
Az máris rasszizmus, ha valaki leírja,hogy cigány? Akkor mi lesz a cigánypecsenyével?
És a hungarikumnak kikiáltott cigányzene?
Cigánykerék? Újitsunk nyelvet azok miatt,akik minden bokorban rasszistát,vagy újfasisztát látnak? Tudlak titeket sajnálni..
Ez az ember meg nem gyilkolt,csak volt egy apakomplexusos kislány,ő meg kihasználta..
Képzeljétek el,ha minden játék ezen az alapon működne,amatőr zenekarokkal lenne tele a Guitar Hero,és Rock Band is..:-D
Lehet moderálni,tiltani,beszólni,vagy akár érvelni,és normális hangnemben megvitatni a dolgokat. Figyelek,de közben iszok ;-)
98.
98.
dzsiádzsó
Istenem, ha lecsuknák az összes embert, aki megdugna egy 15 éves lányt, akkor nem maradna férfi a planétám. Ezt nem korhoz kéne kötni, ha egy lány még gyereknek néz ki az undorító, mármint. ha valaki arra gerjed, viszont mai lányok 20 évesnek néznek ki 15-30-ig beterjedő korukba, én a szülőket is elővenném, mert az én 15 éves lányom tuti nem nézhetne ki 20-nak és hagyná a --om, hogy mindenféle nyálcsorgató gimis kalandokat pótló fa@sszal lógjon.
Aki meg a mai világban van olyan bátor vagy hülye, hogy 15 éves lánnyal le feküdjön, mármintha tudja, hogy annyi, akkor irány a börtön!
97.
97.
Thevon
or1=1-nek üzenem, hogy nem kell valakit azért elítélni, amiről nem tehet.Én pl. senkit nem ítélek el azért amilyen, kívétel a szélsőséges gondolkodású emberek.Ja, és Norbi veled teljesen egyetértek :).
88.
88.
barackostej
mc sabotage: egy kicsit sok az OFF mostanában, meg értem, hogy nincs szerkesztés, de próbáld valahogy a mondanivalódat egy kommentbe sűríteni és ne 4-be.
53.
53.
Caleon
#52: Ja de van, a 42-es megmaradt. :-D Azt hittem, minden ment a levesbe. :-)
52.
52.
Caleon
#50: De akkor törölhető ez is, mert így semmi értelme, köszönöm. :-)
43.
43.
barackostej
Mindig rácsodálkozok arra, hogy egyesek mennyire képesek elveszteni emberségüket az álnéven történő kommentelés lehetősége miatt.

"or 1=1-et pihenőre küldtem rasszista és fölényeskedő megnyilvánulásai miatt, de szólok, hogy mások sincsenek messze ettől.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...