Frissítve: A Kickstarteren tér vissza a Fear Effect

  • Írta: fojesz
  • 2016. április 14.
  • Bejelentés
Link másolása
Új projekt van készülőben a Square Enix-féle The Collective szárnyai alatt: egy független csapat a Fear Effectet szeretné feltámasztani, a fejlesztéshez pedig a Kickstarteren kalapoznák össze a szükséges tőkét.

A The Collective a Square Enix független fejlesztőket támogató kezdeményezése, amit tavaly úgy bővített ki a kiadó, hogy a jelentkezők rendelkezésére bocsátotta néhány régi címét. Ezek között szerepelt a Fear Effect is, így fordulhat elő, hogy a független Sushee csapata rukkolhat elő a klasszikus sorozat folytatásával.

A Fear Effect Sedna nem igazán hasonlít a korábbi részekre, az alig tíz főt foglalkoztató stúdió egészen más koncepcióban gondolkodik. Természetesen igyekeznek tiszteletben tartani a sorozat hagyatékát, és az új szereplők bemutatkozása mellett visszatér Hana, Rain Qin, Royce Glas és Jacob "Deke" DeCourt is, a játékmenet azonban alapvetően megváltozik - ezt a Shadowrun Returns ihlette.

Értsd: izometrikus kameranézetet kapsz, ahol egyszerre öt zsoldost irányíthatsz majd legfeljebb, a harcban pedig kiemelkedő fontosságú a stratégia - arra kell törekedned, hogy minél jobban kiaknázd és ötvözd az egyes szereplők képességeit.

A történet egyébként egy folytatás lesz, és külön érdekesség, hogy az elkaszált harmadik rész eseményei után veszi fel a fonalat. A fejlesztők hozzáférést kaptak a törölt játékhoz, úgyhogy képben vannak, arra mindenesetre kíváncsiak vagyunk, hogyan zárkóztatják fel a játékosokat, akik ugye ebből nem sok mindent láttak.

De miért jó ez a Square Enixnek?

Két kérdés persze mindenképpen felmerül. Az első: mit keres a Square Enix a Kickstarteren? Gyakori vád a fejlesztőcsapatok részéről, hogy néhány "Kickstarter-titán" (jó példa erre a Shenmue III esete) pusztán marketingcélokra használja a crowdfunding-oldalt, ami a többiek dolgát csak nehezíti - márpedig itt is hasonló a helyzet.

Habár a Square Enix előre készült magyarázattal, miszerint neki nem sok köze van a Kickstarter-kampányhoz, hiszen az teljes mértékben a Sushee felelőssége, valójában ez nem teljesen igaz: a kiadó is elismeri, hogy a kezdeti promóban segít, ráadásul ennek a "költségeit" a fejlesztőkkel fizetteti meg, méghozzá úgy, hogy a Kickstarter-kampány bevételének 5 százalékát visszakéri. Így már mindjárt más a helyzet, nem?

Azt is tudni már, hogy mindez miért éri meg a kiadónak: a Square Enix olyan címeket enged át, illetve licencel a kisebb stúdióknak, amelyekkel nincsenek már komolyabb tervei. A jogok persze továbbra is nála vannak, sőt a kreatív kontrollra is igényt tart (a Fear Effectnél például az eredeti direktor, John Zuur Platten is közreműködik), de ez a megoldás még így is viszonylag olcsó és kockázatmentes lehetőség a csapatoknak. A licencdíj a játék bevételének 10 százaléka.

Akárhogy is, a Fear Effect Sedna Kickstarter-kampánya április 12-én indul, a fejlesztők 100 ezer eurót szeretnének összekalapozni a projektre. A játék 2017 közepén érkezik PC-re, de a gyűjtés sikerétől függően konzolos változatokra is lehet számítani.

Update! A minap elrajtolt a kampány, eddig jól áll:

9.
9.
Lackooo84
Nem hogy befejeznék az elkaszált 3. részt... Neeem áá mineeek..
8.
8.
Lackooo84
Egyik kedvenc játékom volt ps1-en mind2 rész, mai napig kijátszom őket úgy évente. Éppen ezért a szívemre venném, ha ebből is csak a nevét felhasználva csinálnának egy hígfost. És mivel ez nagyon úgy néz ki, a karaktereken kívül semmi köze nem lesz az eredeti szériához, így ellenzem, és csesszék meg. Többet inkább nem írok, mert felhúzom magam...
7.
7.
Raam989
#4: Hat pedig az allt hozza a legkozelebb stilusban...
6.
6.
sinister
Az első rész nagy kedvencem volt anno. A másodikhoz nem volt szerencsém,ha jól emlékszem készült volna egy harmadik rész is ps2-re, de lelőtték (pedig valamelyik E3 rendezvényen is mutogatták).Kár érte, mert elég sajátos hangulata volt. Fix nézet, élő háttérrel (bár elég könnyű volt észrevenni, hogy a mozgó tárgyak, fények és még a hangok is (!) néhány másodpercenként ismétlődtek), kicsit akció, kicsit horror játékstílus, rajzfilmes, képregényes tálalásban. Nálam klasszikus. Kíváncsi vagyok, mit hoznak ki ebből.
5.
5.
Ooorky
Kíváncsi vagyok mikor viszi az EA a következő Fifa-t Kickstarter-re...
Mert lassan ott tartunk.
4.
4.
supair
Raam szetintem a Fear Effectet kevered valamivel........sosem volt Resident Evilhez hasonlo,s megcsak tulelo horror sem:-)
3.
3.
supair
Parasite Eve-t szeretnek inkább!!!!!!!!!
2.
2.
Raam989
En egyreszt orulok ennek a feltamadasnak, masreszt ertetlenul allok egyes reszletek elott. Ez egy konzolos jatek volt. Miert csak pc-re jon a folytatas? (tudom, arra olcsobb a fejlesztes, de hat na...) Masreszt mire fel ez a nagy stilus valtas? Ez eredetileg egy rezievil fele tulelo horror volt, en pontosan ilyen folytatast is vartam volna. Ezzel a lepessel szerintem tobb potencialis vevot vesztettek, mint amennyit nyertek... (engem legalabbis biztosan elvesztettek ezzel a jatek stilussal...)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...