E3 2016: Újabb bizonyíték az Xbox One Slimről

  • Írta: Shifty
  • 2016. április 27.
  • Pletyka
Link másolása
Előkerült egy dokumentum, ami szerint már idén februárban megkezdődött egy új Xbox One gyártása. A feljavított változat állítólag Xbox One II néven fut, és szinte biztos, hogy a Slim változatot takarja.

Hiába nyilatkozott úgy Phil Spencer, hogy nem támogatja a PlayStation Neóhoz hasonló félmegoldásokat, egyre biztosabbra vehető, hogy az Xbox One is kap egy ráncfelvarrott változatot. A legutóbbi pletykák után ugyanis előkerült egy dokumentum, ami az új konzol sorozatgyártásával kapcsolatos részleteket tartalmaz. Ebből kiderül, hogy az Xbox One Slimet jelenleg Xbox One II-nek hívják, hetente 400 ezer darabot készítenek belőle, ami havi 1,2 millió példányt jelent, a gyártás pedig februárban vette kezdetét. Az viszont érdekes, hogy ez a projekt 2014 februárja óta fut.

Ez valószínűleg azt is jelenti, hogy a Microsoft által tesztelt különböző prototípusok inkább távoli célt szolgálnak.

15.
15.
Chrysh
Xbox Hatszortízahuszonharmadikon
14.
14.
logic5
XBOX EGY KETTŐ! Zseniális! Taps :D
13.
13.
zozo76hun
#12: igaz :)
12.
12.
dzsiádzsó
#9: Mert senki nem venne 300e-ért konzolt, mert akkor már inkább pc-t vesz, nem mindenkit ismerek, a többséget azért be tudom lőni nagyjából mit lép, de biztosan van/lesz pár hülye igaz ;)?
11.
11.
dzsiádzsó
#7: Ezt én is így látom, de várjuk ki a végét
10.
10.
zozo76hun
mindenki bekaphatja, de ha a sony megcsinalja es tebyleg jo lesz az uj PS es birja normalisan (aranylag) hajtani a sajat VR szemuveget, megveszem a konzolt is meg a szemuveget is. pedig soha nem voltam ps-buzi, de ezba vr tetszik nekem. persze akkor a egesz olyan KAMGECAM-os lenne, de hat istenem... :)
9.
9.
CitromH
#3: Örülök, hogy pontosan tudod mit gondol minden egyes lehetséges vásárló a Földön. Akinek van 4k tévéje miért ne akarna 4kban játszani? A VR-t nem is említettem. De ha csak annyit elérnek, hogy hi-res textúrák megjelennek végre konzolon már megérné. Hidd el sokan megvennék. Ja hogy te nem? Hidd el senkit nem érdekel, amíg pénzt lehet keresni vele.
7.
7.
Tokodboy
#3: Nem kamu a PS4k a fejlesztőknel mar rég kint vannak a modellek es a netre is a tényleges specifikaciok szivárogtak ki. Igen nem lesz képes 4kban futtatni de ezt s Sony nem ha állította csak a közvéleményben létezik a PS4K név. Hivatalosan PS4 Neo a neve szó sincs itt 4krol. Ezt a netes hülyék terjesztettek el. A VR miatt volt szükség ra.
5.
5.
tasareo
Egy biztos: a mai világban hazudni szokás; tehát valaki valamit hazudott valamiről :D
4.
4.
zozo76hun
#3: nade egyberosebb hardware jol jonne a psvr-hez. talan a ps4k pont emiatt jott letre.
3.
3.
dzsiádzsó
Phil Spencer valószínűleg nem akkora hülye, hogy fikázza a hardver diverzitást egy konzol esetében, miközben nyilván tudna egy már félkész/kész új konzol variánsról. Slim eddig is készült minden konzolból szinte, Ps4K meg megint más tészta. Véleményem szerint még az is kamu, maximum maga a videoplayback szintjén fog működni, mint anno HDMI-s frissített X360, hardveres teljesítménynövelésnek nem sok értelmét látom, mert 4k AAA+ -os címhez legalább 2x ha nem 3x annyiért kéne konzolt gyártani, azt meg ugye feljasználóra terhelni, és 250e senki nem fog venni konzolt, hogy 1080p helyett 4k játssza tökugyanazt az Unchartedet...
1.
1.
Codehook1337
"Hiába nyilatkozott úgy Phil Spencer, hogy nem támogatja a PlayStation Neóhoz hasonló félmegoldásokat, egyre biztosabbra vehető, hogy az Xbox One is kap egy ráncfelvarrott változatot. "
Szerintem a cikk író vagy keveri a szezont a fazonnal vagy direkt uszítja az embereket... itt egy slim (jelentése = vékony!!!) verzióról van szó a neo esetében pedig egy erősebb hardverüről. Nem védeni akarom Phil Spencert de ő arról beszélt, hogy különböző hardverüt nem akarnak piacra dobni és ő amúgy sem támogatná. Az meg, hogy valami kisebb és könyebb azthiszem nem meríti ki az erősebb hardver fogalmát.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...