Töretlen a PlayStation 4 lendülete

  • Írta: zoenn
  • 2016. április 29.
  • Biznisz
A március végén lezárult üzleti évben is tovább nőttek a PlayStation 4 eladásai - három éve töretlen a konzol lendülete. A masina már 40 millió leszállított egységnél jár, de az egész játékos részleg jól teljesített.

A március 31-én véget ért 12 hónapos időszak során a Sony mintegy 17,7 millió PlayStation 4-et szállított le a boltoknak, azaz 4 millióval többet, mint a 2014-es üzleti évben. Magyarán még jobban felpörögtek a konzol eladásai, így összesen már 40 millió masinát passzolt el a gyártó.

Összehasonlításképpen megemlítjük, hogy a PS3-ból 2013 novemberéig 80 millió egység talált gazdára hét év alatt, a PS4-nek csupán három év kellett ahhoz, hogy a 40-hez érjen.

A számunkra érdekes Game & Network Services részleg tehát jól ment az elmúlt egy évben, mintegy 12 százalékkal múlta felül a tavalyi időszak teljesítményét, így 14,3 milliárd dollár bevételre tett szert. Üzemi nyeresége 84 százalékkal, 819 millió dollárra nőtt.

Ami a cég teljes portfólióját illeti, a 12 hónapos időszak során 75 milliárd dolláros forgalmat bonyolított, ami csak 1,3 százalékos növekedést jelent. Ezzel szemben a profitja masszív 330 százalékkal, 2,7 milliárd dollárra nőtt tavaly óta.

Az iparág értékesítési adataival foglalkozó ZhugeEX egy Twitter-bejegyzésben hívta fel a figyelmünket arra, hogy a Sony csak a digitális eladásokból több bevételre tett szert, mint amennyit a Nintendo összesen produkált (hardverek, szoftverek) ugyanebben az időszakban.

A Sony szerint a szoftverek eladásai is növekedtek, továbbá a hardverek gyártási költségeinek csökkentése is hozzájárult a jobb teljesítményhez. Érdemes megjegyezni, hogy tavaly az is rontotta a számokat, hogy a PS Vita és a PlayStation TV gyengélkedése miatt egy nagyobb összeget kellett leírni a cégnek.

Ígéretes jövő áll a divízió előtt: még idén boltokba kerül a The Last Guardian és a Gran Turismo Sport, elrajtol a PlayStation VR és van rá esély, hogy a PlayStation 4K (NEO) is.

17.
17.
cannondale
Húzónevek nélkül viszik.
Mi lesz, ha az UC4, GT7,GOW is bedobják?
Meg egy valahány %-os árcsökkenést?
16.
16.
cannondale
Húzónevek nélkül viszik.
Mi lesz, ha az UC4, GT7,GOW is bedobják?
Meg egy valahány %-os árcsökkenést?
15.
15.
LAZLOW20
#14: Végre egy normális "gamer" comment.Egyébként én is ugyanigy vagyok vele,a prioritást nálam is a Sony konzoljai élvezik ,de ettől függetlenül imádom az X360-t is és minnél előbb tervezem egy Xbox One beszerzését mert a Forza Horizon elsö részét meg a GOW szériát már rongyosra játszottam.
14.
14.
BloodyDeath
Én nagyon imádom a ps4-met. A ps3-t, meg a ps2-t is imádtam a maga idejében. Megvagyok elégedve a ps4-l. Minden téren. A ps plusz "ingyen" játékokat hadjuk. Sohasem szerettem az olyan dolgot, ami ingyért volt.
De viszont az xbox, a 360 és a one is teljes mértékben megfelelt az igényeimnek. Igaz, most csak one-m van, míg a többit eladtam. Elvagyok az exlusive címeivel. De az első számú konzol a ps marad számomra. Én örülök a nyereségeinek. De míg az xbox gyatra teljesírményét nem érzem, úgy a Sony szárnyalását sem. ;) Nem is izgat. Egy a lényeg!! Legyen játék bőven.
13.
13.
Tokodboy
Innentől kezdve borítékolható a 3 évenkénti hardver csere mint a telefonoknal lehet lemegy akar 1 évre is. Fasza jövőkép
12.
12.
zozo76hun
#11: azert lesz meg itt egy erosebb ps, az rendesen megzavarja a vizet. nem kell ide nx hozza.
11.
11.
Yanez
Az UC4 meg a Horizon még jobban megdobja majd az eladásokat. Ha pedig bejelentenek egy új God of War-t, hajjaj! :) Mivel a boxnak már silány az esélye, hogy konkurencia legyen, remélem az NX lesz majd az, aki jól belerúg a PS hátsójába, hogy ne ülve irányítsa a dolgokat!
9.
9.
Jhonyy
8.
8.
zozo76hun
hat nem tudom, de ha akarnek venni ps4-et es kint lenne az uj valtozat, biztos nem vennem meg a regit.
7.
7.
atroll1
Pedig kurvára nem érdemlik meg a sikert, ritka gerinctelen módon viselkednek, mióta nyeregben vannak. Kívánom nekik, hogy bukjanak egy akkorát a VR-ral és a 4k-val, hogy megérezzék, hátha észhez térnek...
5.
5.
fojesz
#1: Itt volt egy kis félreértés: a lényeg, hogy a PS Vita és a PS TV nem ment jól, ezért az idevágó veszteségeket tavaly írta le a Sony. Idén ilyen most nem volt, javult az eredmény.

A PS TV-t már nem gyártják egyébként, a Vita még mindig megy.
4.
4.
A Pulyka
Mivel volt ez a pletyka a ps4K korul, csodálkozom, hogy nem ilyesztett el sokakat a sima ps4K vásárlástol , ha még mindig ilyen számban fogynak. Es relémélem sikerul a boxnak is felzárkoznia, kulonben még elkényelmesedik a sony, ha még nem tortént meg.
3.
3.
KopyAti
Granula!
2.
2.
tasareo
Bár, én xboxos vagyok, gratulálok a a sonynak! Remélem ez a crossnetwork egyszer életbe lép a két cég között.
1.
1.
Cell4
"A Sony szerint a szoftverek eladásai is növekedtek - a hardverek gyártási költségeinek csökkentése és a PS Vita veszteségeinek megszüntetése egyaránt hozzájárult a jobb teljesítményhez."

Ez konkrétan mit jelent? Nem gyártják már a PS Vitát? (Volt róla pletyka, de üzleti jelentés szinten nem került így elő.)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...