E3 2016: Folytatódik az Injustice: Gods Among Us

  • Írta: fojesz
  • 2016. május 31.
  • Pletyka
A pletykák szerint az idei E3-on vagy az expót megelőző napokban mutatkozhat be az Injustice: Gods Among Us második része. Ha minden igaz, jövőre várhatjuk a szuperhősök verekedős játékát.

Habár az Injustice: Gods Among Us második részéről már korábban is pletykáltak, a mostani hírek konkrétabbnak tűnnek: a Gameblog.fr értesülései szerint 2017 márciusában jelenhet meg a PC-re, PS4-re és Xbox One-ra fejlesztett játék, amely a Mortal Kombat X-nél lefektetett technikai alapokra építkezik.

A franciák úgy tudják, a NetherRealm Studios és a Warner Bros. Interactive Entertainment a két hét múlva esedékes E3-on vagy az azt megelőző napokban fogja bejelenteni a játékot, ami nem lenne meglepő, ha a készítők tényleg tartani szeretnék a fent emlegetett dátumot. Az Injustice első részét egyébként a 2012-es E3-at megelőző héten leplezték le.

A NetherRealm menetrendje ez alapján viszonylag kiszámíthatónak tűnik: a csapat elsőként a Mortal Kombattal rukkolt elő 2011-ben, ezt követte az első Injustice 2013-ban, majd jött a Mortal Kombat X 2015-ben.

Akinek kimaradt volna, az Injustice: Gods Among Us egy kizárólag szuperhősöket és gonoszokat felvonultató verekedős játék volt, aminek a története szerint Superman bekattan és diktatúrát épít ki, miután Joker tőrbe csalja, és megöleti vele az éppen állapotos Lois Lane-t. Az Acélember eltávolítására Batman hoz össze egy szuperhősgárdát.

A játék annak idején remek kritikákat kapott (mi is kedveltük), lényegében majdnem minden platformon tiszteletét tette és még egy képregénysorozat is kiegészítette a történetét.

15.
Necreon
#14: Az meg hab a tortán hogy egy Angry Joe interview-ban Ed Boon személyesen tett ígéretet rá hogy az MK9 fiaskó nem ismétlődhet meg, ami egyébként sosem lett kijaítva. Tartotta a szavát, az MKX kétszer rosszabb a mai napig, és vagy 10x rosszabb volt relasekor. Amit a kb. 80Gb patchel leműveltek pedig az Arkham Knight mellett is szégyen. Mondanom sem kell a belső átszervezés után a high voltage-ből rengeteg embert került át az iron galaxy-hoz. Az pedig az Arkham Knightért felelős.
14.
Necreon
Memory leak van minden high voltage portban ami a Netherrealm elég problémás netkódjával és a tiszta szerencse alapú teljesítménnyel karöltve day1 öli meg a kompetitív közösség érdeklődését. Más kérdés hogya a műfajban a Netverrealm az egyetlen, akiknek nem ők a fontosak akik majd egy évtizedig fenntartják a játékot, nem a minőség amivel ezt elérnék, hanem a sorozatgyártás, marketing, season pass, és az eldobhatóság hogy jöjjön az új. Ezért haragszom a CAPCOM-ra is az SFV kapcsán, mert pont ugyanez folyik, vele járóan pedig a brutális gameplay breaking hibák az egyenértékűnek hirdetett de telibeszart PC változatban. Ezért viszont megölték az SFIV-et ami majdnem 8 éve a legnépszerűbb királya volt a fighting game community-nek. A Netherrealm címei a kiadó által marketing célból promózott tornamentet leszámítva nem élnek túl egy évet és sereghajtók addig is. PC-n ez úgy néz ki hogy 10%-a se a játékosbázis a konzolosének, az is egy hét alatt kihal leszámítva 4 oroszt, mert játszhatatlan okádék az online, single meg 2 napot ha kitart. Aztán a Netherrealm bejelenti hogy van új netkódjuk, csak épp PC-re nem hozzák át mert senki sem játszik már a játékkal. Vajh miért, nem is értem.
13.
Heldengeist
#11: A MK-t konzolon, az Injustice-t PC-n játszottam, egyikkel sem volt komoly gondom. Sőt, egy frissítés után pont a konzolos MK kezdett el fagyni (azóta megoldották).
12.
dcba
#11: Ja "fool me once, shame on you, fool me twice, shame on me"

De emiatt ne edd magad, az ember mindig remelem es hisz abban, h amit szeret az jo lesz, hiaba, ha elotte 10x atvagtak. Ilyen alapon akkor 2-3 szakitas utan mindenki maganyos maradna, mert felne kockaztatni.

En varom akar az Injustice-t is, mert hatha jobbra csinaljak mint az elozot, de en is jobban orulnek egy uj MK-nak vagy egy Shaolin Monks szeru vminek.

A PC kiadas meg nem hiszem, h megint a Magas feszultseg kezebe kerulne, mert en anno leveleztem veluk facebookon, es ugyan nem merte kimondani, de elegge egyertelmuve tettek szamomra, h mar nem kompetensek az ugyben, ergo ki lettek baszva. Sztem a kovi PC port jo lesz, nehezen hiszem, h egy Mortal es egy Batman utan ki mernenek megint jonni egy szar PC porttal. De annyit elertek, h elorendelni tobbet nem rendelek elo Netherrealms jatekot, pedig fanatikusa vagyok a Mortalnak, de tobbe engem sem huznak csobe. Igaz mostmar ved minket a steam refund rendszer, akkor amikor a Mortal meg a Batman kijott meg nem volt ilyen.
11.
Necreon
Tudnék neki örülni, ha a NetherRealm / Warner nem outsource-olná a PC portolást és egy rakás szart rakna le az asztalra. Én tényleg akartam hinni nekik, támogatni őket, de vállalhatatlan munkát raktak le a Mortal Kombat 9-el, az Injustice-al, és a Mortal Kombat X-el is.

Egyszer átvágnak szégyen rájuk nézve, kétszer átvágnak szégyen rám nézve. Háromszor összejött nekik.

Negyedszerre nem fog. Ássák el magukat, vagy én fogom. Azt viszont sajnálom, hogy egy ilyen okádék kiadó és hasonló stúdiók kezei között vergődik a DC licenc, mert magát a játékot amúgy imádnám.
10.
roli33
#6: Akkor érdemes kijátszani, nekem jobban tetszett (sztori tekintetében mindenképp), mint az MKX, igaz, azt PC-n toltam, és tudjuk milyen lett az a verzió. De a 2011-es MK azért még mindig jobb mint az Injustice.
9.
Drazhar
Francért kell mindent lelőni az E3 előtt.... mi a fenének van az egész show? Ezzel az erővel mindenki b*ssza ki az előzetesét a youtube-ra azt csókolom -.-
8.
grindcore
#7: Meg egyebkent Scorpion is tul eros, nagyon utaltam amikor az ellen vele tolta, tokre mas stilus nem szuperhosok koze valo.
7.
strike19
#5: Ja sajna a balanc nagyon elvan rontva.
Bane az nagyon erős.
3X lötty + X-ray és már ~60% körüli damege.
6.
strike19
#3: Én is így vagyok.
Nem azt mondom ,hogy rossz játék de a Mortal Kombathoz nem ér fel.
Szerintem ezt nem fogom meg venni.
Pedig itt van a polcomon az ultimate edition.(lobo,Scoropion,cyborg,raven)
Én egy új Mortal Kombatnak örülnék vagy ha nem is Mortal Kombat hanem egy nyílt világos Mortal Kombat Hack'n'Slasnek mint a Shaolin Monks.
5.
PaprikaJancsi
Ennek örülnék, mert az első részt is szerettem, viszont nem volt a legjobb verekedős játék. Szerintem nem voltak egyensúlyban az erőt illetően a hősök.
4.
Heldengeist
#1: Igen, a forgalmazás körül voltak kisebb-nagyobb gondok a kommunista Superman miatt (a Red Son képregényekből). Steamen a mai napig nem kapni Magyarországon.
3.
dcba
En nagy Mortal Kombat Fan vagyok es nagyon akartam, de keptelen voltam megszeretni az Injustice-t. Sztem az volt a gond, h nem Mortal Kombatot kellett volna varnom tole, de egyszeruen nem tudtam ugy elvezni es annyi idot beletenni mint akarmelyik Mortal-ba. Mint Fan tuti megveszem, bar nagyon kerdeses, h egybol ravessem magam, latvan eloszor is, h hogyan allnak hozza a PC kiadashoz, meghogy kiscsillio DLC-t adnak ki hozza. A technikai problemakrol nem is beszelve. Majd meglatjuk, hatha kicsit valtozatosabb lesz mint az elozo.
1.
grindcore
Jó cucc volt, csak először nem akarták itthon forgalmazni az új konzolok mellé (holott megjelenéskor kapható volt hozzá máshol), így külföldről vettem meg PS4-re, majd aztán 1 évvel később talán (?) jött ingyen ps plus mellé...faszogányos volt :) De jó játék tényleg, jöhet egy második rész. Ebben még a dualshock 4 touch padját is lehetett használni a sztori módban itt-ott :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...