E3 2016: Véget ért az expó, jövőre találkozunk!

  • Írta: zoenn
  • 2016. június 17.
  • Rendezvény
Link másolása
Az idei kiállítás hivatalosan is bezárta a kapuit, s noha a látogatók számában nem született új rekord, így is rengetegen voltak kíváncsiak rá. Az ESA már kitűzte a 2017-es expó dátumát is.

Egyszer minden jónak vége szakad, s ez alól a 2016-os Electronic Entertainment Expo sem kivétel. Múlt vasárnap óta ontottuk a híreket a rendezvényről, rengeteg bejelentéssel és jobbnál jobb kedvcsinálóval gazdagodtunk. A Gamekapocs-team éjt nappallá téve azon szorgoskodott, hogy minden fejleményről beszámoljon nektek.

Idén 50,3 ezer résztvevő tisztelte meg a háromnapos kiállítást, amely ugyan 3,6 százalékkal kevesebb, mint tavaly (akkor 52,2 ezren vették részt az eseményen), így is büszkék lehetnek a szervezők, pláne, hogy a nagy kiadók közül nem volt jelen az Electronic Arts, és az Activision sem. Előbbi saját konferenciát tartott vasárnap, utóbbi pedig a Sonyra bízta játékai prezentálását.

Az ESA idén azokra is gondolt, akik nem az iparág képviseletében voltak jelen. Az E3 Live-ot a Convention Centertől nem messze tartották június 14-16. között, ide bárki benézhetett. Összesen 20 ezren voltak rá kíváncsiak.

Michael D. Gallagher, az ESA vezérigazgatója úgy fogalmazott, hogy "az idei E3-nak a játékosok voltak az igazi nyertesei". Szerinte az innováció és a kreativitás új magasságokba repíti a játékipart.

Jövőre is megrendezik az expót, egészen pontosan 2017. június 13-15. között. A helyszín ezúttal is a Los Angeles-i Convention Center lesz.

Megijedni nem kell, az E3 keltette hullámok még napokig nem fognak csillapodni nálunk, maradt még említésre méltó hír bőven.

23.
23.
Beniciodeltoro
Nagyon nem ájultam el a Fifa gameplaytől.
A Sterling féle gólöröm meg kifejezetten ratyis.

https://www.youtube.com/watch?v=5fjDe57DMOI
22.
22.
PaprikaJancsi
#19: Majd ő eldönti, hogy mit köszön meg, és mit nem!
21.
21.
DON GONDOCS
https://66.media.tumblr.com/871c6a5a689bd556b216caaa0dd893ab/tumblr_nulz7j9h7Y1uoy2m4o1_400.gif

E3 Konferencia
20.
20.
Prax
Az idő pedig eldönti, hogy most éppen mennyit hazudtak/csaltak, vagy finomabban fogalmazva próbáltak szebb képet festeni a végleges verzióktól.
19.
19.
#7: Ne köszönd, ez a dolguk. Mit köszönsz meg ezen?
18.
18.
Yanez
#17: Erre írtam anno a tavalyi E3-as dr Yanez interjú blogban, hogy a Sony nem véletlenül adta ezt a nevet a játéknak, mert így legalább már van saját Forz... akarom mondani Horizon-juk. :D
17.
17.
PaprikaJancsi
#2: Nekem is nagyon tetszett a Forza Horizon 3 :'D
16.
16.
Skygameboy
Jó volt nagyon az expo szerintem is a Sony most nagyon oda tette magát .Hatalmas köszönet GK-nak amiért folyamatosan szállították nekünk a híreket !
15.
15.
crytek
#11: Lesz és állítólag "open world" lesz. Legalábbis ezt pletykálták anno.
De ha az augusztusi gamecom-on se jönnek elő vele akkor még jó sokáig nem lesz :(
14.
14.
Rockefeller
Akkor jövőre ujra itt srácok! Most mindenki hagyja el az oldalt egy teljes évre. Visszaszámlálás indul....
13.
13.
DON GONDOCS
A Nintendo konferencia viszont vicc volt, kár volt erőltetni

A Visceral Respawn SW játékokat viszont várom. Egy Dead Space stílusú SW játék csak troopereker, egy álom válna valóra
12.
12.
DON GONDOCS
Szerintem egész jó volt rengeteg játékból többet mutattak amit vártam, az Ms konferencia is jó volt a Gears Forza egész jó volt az Ubisoft-nál Wildlands, A For honor is egész jól sikerült a Pókember játék meg teljen megnyert ahogy az Agent of Mayhem is. Ott volt a Titanfall 2 abból tuti vásárlás lesz ahogy a FEből is. Nameg GOW és RESI, Farpoint hát igen a Sony az tud. Na egyszóval nagyon tetszett.
11.
11.
#10: Lesz új, vagy csak szeretnéd?
10.
10.
crytek
Sehol az új Metro game :(
Rakás szar volt ez a konferencia pc-s berkekben számomra.
8.
8.
kamgecam
Szuper volt!
Sony win again és ennek mint büszke ps játékos, nagyon örülök.
(elnézést hogy ezt ki merem nyilvánítani, és nem szégyenkezem)

Komolyra fordítva senki sem nyert meg semmit,felcsigáztak a játékokkal azt kész.A sony játékok terén tett le többet, az ms pedig azzal hogy kommunikálta az új trendet és a 6 teraflopos szörnyet.Brutális lesz.
7.
7.
godach
Azért rengeteg embert felcsigáztak a hírek, demók, ötletek, de ne feledjük, hogy a háttérben is rengeteg munka folyt.
Próbáljuk meg egy KÖSZÖNÖMMel, honorálni a gamekapocs "munka"társainak is az önzetlen munkájukat ;)
6.
6.
Neo1989
Sony-é tetszett a legjobban az a zenekar állati jó volt. Am remélem jövőre kapunk új Tomb Raider-t és a The New Order 2-böl is legalább egy teaser-t szeretnék látni. Ha már Alicja Bachleda-Curuś szerint dolgoznak rajta.
5.
5.
Buggy
#2: Azért az Ms é is nagyon jo volt ;)
4.
4.
kopic
#3: http://www.gamer365.hu/show-article.php?id=28726&news&[E3]%20Ez%E9rt%20nem%20l%E1ttuk%20az%20%FAj%20Red%20Deadet?
3.
3.
Daveout
De mi a F.sz van a red deaddel??????
2.
2.
kopic
Sony konf büntetett. MS-é meg nagyon gyenge volt sajnos.
Horizon, Detroit, Death Stranding, GoW, HW2 jöttek be a legjobban.
1.
1.
giga321
Összességében nem volt rossz, de egyedül csak az új Kojima game keltette fel az érdeklődésem.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...