Szeptemberben rajtol az Xbox Play Anywhere

  • Írta: fojesz
  • 2016. július 1.
  • Megjelenés
Link másolása
A Microsoft megerősítette, hogy a ReCore lesz az első játék, amely támogatja az E3-on bejelentett kezdeményezését, addig a Windows 10 és az Xbox One is kap egy frissítést, ami felkészíti a platformokat az újdonságra.

Az Xbox Play Anywhere egy következő lépcsője lesz az Xbox One és a Windows 10 közeledésének. A támogatott játékok garantáltan megjelennek PC-re és Xbox One-ra is, ráadásul elég őket egyszer megvenni, a vásárlás után mindkét gépen játszhatsz velük.

A két platform tökéletes szinkronban lesz, így ha elkezdesz Xbox One-on játszani, PC-n ott folytathatod a mókát, ahol abbahagytad, biztos lehetsz benne, hogy elérhetők maradnak a mentéseid, az achievementjeid és a DLC-id is.

Az Xbox Play Anywhere szeptember 13-án rajtol majd el, ezt a Microsoft a Polygonnak erősítette meg. Ebből már nem nehéz kitalálni, hogy az első támogatott játék az aznap megjelenő ReCore lesz, és addig várható a Windows 10-es gépek és az Xbox One-ok felkészítése is az újdonságra: PC-n az augusztus 2-án megjelenő Anniversary Update-et kell majd lehúzni ehhez, és szintén valamikor nyáron érkezik majd egy frissítés az Xbox One-hoz, ami elengedhetetlen hozzá.

Habár a rendszer pontos működéséről még mindig nem osztott meg részleteket a Microsoft, a támogatott játékok listája már ismert - ez egyébként a cég hivatalos weboldalán is fel lesz tüntetve:

  • Gears of War 4
  • Forza Horizon 3
  • ReCore
  • Sea of Thieves
  • Halo Wars 2
  • Scalebound
  • Killer Instinct - Season 3
  • State of Decay 2
  • Ark: Survival Evolved
  • Cuphead
  • We Happy Few
  • Crackdown 3

    Játékfüggő, de a keresztplatformos játéklehetőség is elérhető lesz: a Killer Instinct például már most támogatja a rendszert, míg a Gears of War 4 csak a kooperatív játékmódokban engedélyezi a funkciót, a Halo Wars 2-ben pedig egyáltalán nincs ilyen opció.
16.
16.
s4jtqkac
#15: És csak akkor megy pc-n ha az XO-ban a lemez?
15.
15.
simon 555
#9: Nyilván nem arra gondoltam, hogy 2 lemezt adnak, hanem ha megveszed XO-ra lemezen akkor letoltheted PC-n.
14.
14.
dcba
Nalam akkor ez kilove, mert en elvbol konzolra nem veszek digitalisan jatekot. Szomoru, de akkor nekem marad singleben a gears, ha egyatalan megveszwm.
13.
13.
zozo76hun
#12: ja tenyleg, erre nem is gondoltam. bar manapsag mar ugyis minden online. mar lassan en is az vagyok... :)
12.
12.
latis666
Ha mindkét eszköz offline akkor hogy oldják meg hogy ne játszhassak egyszerre csak az egyiken? Vagy offline egyiken sem fog menni?
11.
11.
zozo76hun
#6: az a lenyeg hogy ne tudjal te mondjuk xbox-on a haverod meg pc-n jatszani egyszerre, nyilvan azert van kiszurve a dolog. ez eleg egyertelmu. en is igy csinalnam a helyukben. ott a lehetoseg hogy azt a platformot valasztod amelyik tetszik eppen, de ne tudjal azert visszaelni vele. ha a haverodnak is kell, vegye meg. na. irgum-burgum! :)
10.
10.
Mekee85
#5: valahogy nem figyelhettél, mert az első perctől így mondták
9.
9.
s4jtqkac
#5: Mégis mi lenne abban nekik az üzlet, h két lemezt adnak egy áráért?
8.
8.
s4jtqkac
#6: A third-party nyilván kizárva.. Viszont a family share szerintem müködni fog. Mert ugye ott két külön accountról van szó.
7.
7.
negyven2
#5: Valószínűleg ez csak az esetleges Steames, ONE -os lemezes játékoknál lesz gond.
6.
6.
negyven2
#4: Pontosabban, mivel minden ilyen játék az Microsoft Account-ra lesz beaktiválva, megvásárolva így ha pl te játszol majd a Forza Horizon 3-al PC-n, akkor más nem tud az ugyanezzel a játékkal Xbox-on játszani (ugyan az aZ account) egy időben.

És valószínűleg mivel ez a Windows Store-al működik, így nagy valószínűséggel egy esetleges Steam-es megjelenés esetén nem lesz Play Anywhere opció.
5.
5.
simon 555
#3: Azt valahogy nem reklámozták, hogy csak a digitális játékoknál fog menni...
4.
4.
zozo76hun
#3: vegulis minek jatszanal egyszerre tobb platformon szimultan?
3.
3.
negyven2
#2: Amúgy a linkelt oldalon vannak érdekességek:

Például csak a digitális példányoknál működik a Play Anywhere meg egyszerre csak egy platformon lehet játszani a játékokkal.
2.
2.
fojesz
#1: Így-így, csak nem volt egyértelmű a megfogalmazás. :) Finomítottam rajta.
1.
1.
negyven2
Pontosabban nem kettő példányt kapunk a játékból csak egyet, amit két platformon is játszható

http://www.xbox.com/hu-HU/games/xbox-play-anywhere
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...