A kínai Leyou kezébe került az egészen eddig függetlenül működő Splash Damage csapata. A Leyou korábban Sumpo Food Holdings néven futott, ő fektetett be a Digital Extremes brigádjába is.
A pontos vételár nem ismert, a közzétett dokumentumból annyi derült ki, hogy az üzlet mindennel együtt legfeljebb 150 millió dollárt kóstál majd. Azt viszont egyértelműen megtudtuk, hogy miért terjeszkedik a játékiparban az egyébként csirkehússal foglalkozó cég: mint írják, a csirkepiac kifejezetten költséges, ráadásul a termelés- és értékesítésjavító intézkedéseik is csak korlátozott mértékben javították a nyereségességet, ezért jó ötletnek tűnt beszállni az egészségesen növekedő játékpiacba. Őrület.
A Splash Damage 2001 óta működik, eleinte az id Software kötelékében készülő játékokhoz fejlesztettek multiplayer módot. Az első saját címük a Brink volt, ezt követte a Dirty Bomb, mostanában pedig a Gears of War: Ultimate Edition, illetve a Gears of War 4 többjátékos része töltötte ki az idejüket.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.