A belsős címek natív 4K-ban futnak Xbox Scorpión

  • Írta: zoenn
  • 2016. szeptember 19.
  • Hír
Link másolása
A Microsoft Studios fejese szerint a kimondottan Xbox Scorpióra készülő first-party címek natív 4K-ban futnak, nem lesznek felskálázva alacsonyabb felbontásról. Ennyivel biztosan jobb lesz a redmondiak új konzolja, mint a PS4 Pro.

Az USA Todaynek adott interjújában a Microsoft Studios kiadásért felelős igazgatója, Shannon Loftis megerősítette, hogy a Microsoft Project Scorpio kódnéven futó konzolja natív 4K-ban futtatja a belső fejlesztésű játékokat.

A hír azért érdekes, mert a PlayStation 4 Pro hiába rendelkezik erősebb hardverrel, mint a sima PS4, a legtöbb játék esetében alacsonyabb felbontásról skálázza fel a képet 4K-ra. A Sony szerint ez egyáltalán nem félrevezető, mivel a lényeg inkább az, hogy az emberek látni fogják a különbséget, és nem pedig az, hogyan érik el ezt a képminőséget.

De visszatérve az Xbox Scorpióra, a konzol a tervek szerint 2017 végén veszi be a boltokat, és ugyan az árát még nem jelentették be, a gyártó szerint prémium eszközről van szó, így valószínűleg nem lesz olcsó.

A rendszer 6 teraflops elméleti számítási teljesítménnyel büszkélkedhet, azaz a becslések szerint 40 százalékkal erősebb lesz, mint az olcsóbb riválisa, a PlayStation 4 Pro. Ez pedig azt jelenti, hogy van benne elég kakaó ahhoz, hogy elérje a natív 4K felbontást - legalábbis a first-party címek esetben. Az majd a külső fejlesztőkön múlik, hogy alkotásukkal ugyanezt tudják-e produkálni, nem kötelezik rá őket.

78.
78.
#73: Hiszen a slim gépek már mos csupán 299 euró pl xbox one s Fifa17+1 hónap EA + 14 hónap gold!Sima ps4 199 euró volt múlthéten akcióban 2 kontrollerrel
77.
77.
gyerecske
#64: "Ezen módban már veri a Pro az atom brutál erős PC-ket..."

LOL
67.
67.
delphijos
#60: Tudom hogy "divatos" azt hangoztatni hogy "nyugaton" semmi se drága, de egy 700-800 dolláros konzolt azért ott is kétszer meggondolnának az emberek.
60.
60.
gyerecske
#59: Az lehet, de szerintem a Microsoft nem a magyar piacot elemezte elsőként , amikor eldöntötték a Scorpio piacra dobását.
Sokan meg fogják venni, ha a Sony nem tud konkurálni majd velük.Az exkluzív játékfelhozatal dönthet majd esetleg a Sony oldalára, abban mindig is jobbak voltak.
59.
59.
delphijos
#58: Óriási tévedés azt hinni hogy az emberek bármennyi pénzt hajlandóak fizetni mindenért. Nekem is 4K TV-m van, de két kilót nem adnék egy konzolért. Szerintem sokan mások se. És 200-ért ma egy pc-t se raksz össze amit 4K gamer-nek lehetne nevezni. Nem hiszem hogy bármelyik konzolgyártó belevágna ma már egy olyan konzolba, amit veszteségesen kéne árulnia.
58.
58.
gyerecske
Akinek van hozzá egy 4K tv-je pont nem érdekli, hogy 150e vagy 200e lesz az ára.
A fejlődés nem áll meg, a Sony-nak is egy erősebb gépet kellett volna kidobni, nem majomkodni itt a sokféle PS4-el.
55.
55.
#51: Sajnos ezekben a dolgokban mind igazad van!
54.
54.
#50: Azért a hangyafasznyitól egy picit szebbek lesznek a gamek Pro-n. Nézd meg valahol 4k tv-n a Youtube-os trailereket. Őszintén szólva én sem gondoltam, hogy jó gép a Pro és hogy ekkora a grafikai különbség, amíg meg nem néztem a Pro-ról rögzített és a Youtube-ra streamelt tartalmakat 4k-ban. Pedig ezek a videók tömörítettek, mégis atom jól, bruatálisan néznek ki.
53.
53.
zozo76hun
#52: huzd le a wc-n bammeg! :)
52.
52.
anarchoid
Lehuztam a PSProt is lehuzom eztis , koszi MS a dumat de HISZEM HA LATOM
51.
51.
zozo76hun
#50: ne csak a felbontasra koncentralj. hanem a rovidebb latotavolsagra, a gyengebb felbontasu texturakra, illetve ugy osszesegeben szarabb, ocsmanyabb grafikara, elsimitas teljes hianyara, pixelesebb kepre, keptoresre, meg amit el tudsz kepzelni. kb ez varja majd a ps4 felhasznalokat.
50.
50.
#49: Vesz a halal pro-t, 4k tv-t se akarok venni. Ugyanugy futni fog mindegyik a regin is, az ujon csak hangyafasznyival lesz szebb, de ott is max egy-ket cimnel, pl Mass Effect. El tudod kepzelni hogy egy Musou Starts vagy Earth Defense Force 5 4k lesz?? :-) es en foleg ilyenekkel jatszok, meg Guilty Gearrel aminel cel shaded grafika van 60 fps-sel, annal jobb felesleges egy 2D verekedosnel :-)
49.
49.
zozo76hun
#43: "A piaci előny a Sony-nál van. VR és Pro egy kész megoldás. A Scorpio csak beszélgetés tárgya a semmiről. Ezt a lépéselőnyt ebben a generációban már nem hozzza be a MS. Hacsak nem ő fizet a vásárlóknak."

nem.biztos hogy annyira gaz hogy az ms a scorpio-val csak jovore jon ki, mert addig az xo nem kerult az xboy eraban a hatterbe. pont ez a baj hogy meg varni kellett volna az erosebb konzolok megjelenesevel, tovabb futhassanak a jelenlegi konzolok. mert azzal hogy a sony sietett kinyomni a ps4pro-t csak azt erte el hogy a ps4 rendesen a hatterbe szorul mar most. persze a sony mast allit de tudjuk milyen a piac, jonnek majd ra a rendesen lebutitott meg ugy-ahogy futo cimek mert abban biztos lehetsz hogy a fo prioritas mar a pro lesz, a ps4-et meg nagyjabol mindenki leszarja mar. en is ha ps-buzi lennek adnam el gyorsan a picsaba es vennek prot, a franc se szopna egy hatterbe tett konzollal. ugyanez lesz majd az xbox one-val is, ott is ugyanez fog lejatszodni hazon belul, csak addig meg van legalabb 1 ev, addig az xo meg kifuthatja magat.

szoval aki most akar sima ps4-et venni mert most olcso, vagy olcso lesz a ps4pro miatt, akkor jo otlet ha a regi cimekkel akar meg jatszani vagy ha nem zavarja hogy mar nem fogjak azt a minoseget hozni rajta a fejlesztok amit eddig megszokott. mert holtbiztos hogy szarnak mar a ps4-re, ez egyertelmu. persze nem hirtelen latszik majd ez hanem egy gorbe elmenten de eleg gyorsan esik majd az a gorbe.
48.
48.
frankdelgado
Ugatni a leghitvànyabb kutya is tud.
47.
47.
Grabowsky30+
#46: Nagyon igazad van! Ki nem szarja le, hogy 10évenként felújítanak valami régi nagy durranást előbb fullhd-ra aztán majd 4k-ra, de valójában nem csinálnak semmit, csak megint lóvét akarnak lehúzni mindenkiről! Egyik se jobb a másiknál, ps4pro egy rohadt nagy paraszt vakítás némi órajel emeléssel, scorpióról meg azt mondanak amit akarnak futni fognak 4kban a saját címek, egyenlőre a fullhd nem megy 60fps-el miről beszélünk! A játék kiállításokon meg pc-ről nyomják a bemutatókat, mert a konzol nem viszi olyan színvonalon amit hazudnak! Undorító az egész játékipar!
46.
46.
MrLentoFan
Ez annyira aranyos! Mindegyik a péniszméretével kérkedik, de azt nem veszi észre senki, hogy tizenéves címeket nyomnak le a torkunkon újra meg újra! Nem hiszem hogy lassan 3 év elteltével még mindig nem tudnak felmutatni semmit! SEMMIT! Nem 4K kellene hanem játék!
44.
44.
RangerFox
#34: Mert akkor nem ez volt? Akkor még kötelezőnek mondták a kinectet, meg nem lehetett volna használt játékot játszani rajta, meg egy csomó ilyen hír volt. Több mint most.
43.
43.
vanpear
A hangsúly a belsős címeken van. Majd a Minecraft elfut 4K-ban. Aztán folyhat mindenkinek a nyála.

A piaci előny a Sony-nál van. VR és Pro egy kész megoldás. A Scorpio csak beszélgetés tárgya a semmiről. Ezt a lépéselőnyt ebben a generációban már nem hozzza be a MS. Hacsak nem ő fizet a vásárlóknak.
42.
42.
tsulok
#39: Ahhoz kéne erősebb CPU, hogy minden játék stabil 60 fpsel menjen (az is ami a sima XO-n 30-al sem).
A Forza most 1080@60-al megy XO-n. Ahhoz, hogy ez 4k@60 legyen nem kell már sokkal erősebb CPU, csak egy egy erősebb GPU (4x annyi pixelt kell renderelni), nagyobb és gyorsabb memória (nagyobb textúrákhoz).
Az Apex egy 1070-en (nem lesz sokkal gyengébb) is elég jól megy már ultrán, ha lejjebb veszik az élsimítást, árnyékokat akkor meglehet.
41.
41.
Hunszi
#39: könnyű azt mondani az MSnek, hogy a belső címek 4ksok lesznek, amikor nincs egy nagy igényű belsős címük se a Halon kívül, amihez valami masszív gép kéne :))
39.
39.
delphijos
#35: Tényleg nem akarok kötekedni, de saját magad cáfolod meg gyakorlatilag ugyanabban a kommentben.

"A Forza egy autós, cső játék, sokkal könnyebb elérni 4k@60-t mint mondjuk egy Halo-nál." majd "A 60fps-el az a baj, hogy ahhoz jóval erősebb CPU is kell. Ez meg nem hiszem, hogy lesz."

Amúgy én is utálok jósolgatni, de mint már szó volt róla a 4K/60 még egy 1080-at is megfingat, pedig az egy 600 dolláros kértya. Ha csőjáték ha nem, Én ezt jelen állás szerint nem hiszem el. Vagy nagyon durva butitás mellett, preszizsből, de azzal meg inkább csak kicsesznek az emberekkel.
38.
38.
Drazhar
a "2017 holiday" az kint még mindig a karácsonyi szezont jelenti, nem nyáron...

egyébként meg oké, lehet erősebb lesz a gép, de számomra XOne-on nincs olyan cím ami csábítana, míg a japánok gépe nem egy húzónévvel rendelkezik. de ez egyéni vélemény.
36.
36.
tsulok
#33: Pont fordítva volt. PS4-et februárban jelentették be, az XO-n meg májusban.

Nem is ez a lényeg: Egyszerre jött ki a két gép és még olcsóbb is volt a PS4. Most a Scorpio 1 évvel később jön ki és valszeg még drágább is lesz. Így nem csoda, hogy erősebb.
35.
35.
tsulok
#31: A Forza egy autós, cső játék, sokkal könnyebb elérni 4k@60-t mint mondjuk egy Halo-nál. Majd jövőre kiderül, engem meglepne, ha nem így lenne. Esetleg lesz egy olyan opció, hogy lehet választani a 4k és az alacsonyabb felbontás között (ahol szebbek az árnyékok stb). Ahogy írtam marketing okokból van értelme, így elmondhatják hogy képes a natív 4k-ra (mégha nem is nagyon igaz).

"Legyen betonstabil FHD 60pfs-el, szebb látvánnyal, és kész."
Ja ez lenne a jó, csak most a 4K a menő, azt kell nyomatni. A 60fps-el az a baj, hogy ahhoz jóval erősebb CPU is kell. Ez meg nem hiszem, hogy lesz. Drága is lenne, meg nem is lehet tenyérnyi méretű SoC-eket gyártani.
34.
34.
Raam989
#33: Lehet így volt, én személy szerint akkor nem éreztem ennyire intenzívnek a szardobálást a gyártók részéről. De most nagyon unalmas, hogy minden második napra jut egy ilyen hír...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...