Már össze is jött a pénz a Wasteland 3-ra

  • Írta: fojesz
  • 2016. október 9.
  • Biznisz
Link másolása
Szédületes tempót diktál az inXile, a Wasteland 3 még az elődjénél is nagyobb sikert arathat a crowdfunding tekintetében. Mindössze három nap alatt összejött a fejlesztők által kitűzött cél.

Noha már a Wasteland 2 is hatalmasat ment, elvégre a rajongók 2,9 millió dollárt dobtak össze rá az eredetileg kért 900 ezer dollár helyett, azonban a Wasteland 3-ra még nagyobb siker vár: a fejlesztők eleve 2,75 millió dollárt szerettek volna összekalapozni, és ez az összeg már három nap alatt összejött. A maradék 25 napban a stretch goalok teljesítése kapja a főszerepet.

Ezekből az inXile mindjárt hármat is bejelentett, ha megvan a 2,85 millió dollár, még mélyebben szabhatjuk testre a rangerünket, 3 millió dollár után egy AI által irányított, beszélő autó is csatlakozik hozzánk a kalandjaink során, 3,1 millió dollár beérkezésével pedig a csapatunk logóját is mi állíthatjuk majd be.

A fejlesztők továbbra is a Figen várják az adományokat (illetve a pénzesebbek befektetőként is beszállhatnak), továbbá PayPallel is lehet fizetni, de azt már a játék CrowdOX-oldalán lehet megtenni. A Wasteland 3 megjelenését 2019-re ígérik, PC-re, PS4-re és Xbox One-ra is elkészül a folytatás.

Az első gameplay videót itt nézhetitek vissza!

12.
12.
kastorhun
#11: Ez egy lusta lépés a készítők részéről.
Rondára csinálják, ne hogy dolgozni kelljen vele, a játékosok majd fel javítják.
A Bethesda bármilyen játékot összedobhat, a játékosoknak az se tűnik fel ha szinte teljesen ugyanaz mint az előző rész.

A cikkhez szólva pedig: Az előző részét a jövőben biztos pótolni fogom, ez eddig még jobbnak tűnik.
11.
11.
Hab
#9: Csúnya? Hát moddold szépre. Én már el is felejtettem hogy nézett ki a vanilla F4. :)
10.
10.
Hab
#9: Hát ha rakás szarozzák a játékot, azt lehet sértésnek venni.
Igen lehetett volna jobb, de modder közösségnek hála csak egyre jobb és jobb lesz. Nekem majd 500 órám van benne, a világ eddigi legváltozatosabb a Fallout világában, az alap sztori nem nagy szám, és sajnos kevés megoldási lehetőség van benne. Far Harbor már sokkal jobb ebből a szempontból.
Mondjuk én csak egy bethesda fanboy vagyok, enyhe csalódás volt a játék egy része amikor megjelent, de mindig újra előveszem.

Remélem Wasteland 3-at teljesen szinkronizálják, nem szeretek olvasni a számítógépen.
8.
8.
user101
Én örülök annak, hogy a Fallout harmadik részre olyan lett amilyen, mert bár régen szerettem az izometrikus klasszikus RPG-ket. Icewind Dale, BT, Krynn sorozat ésatöbbi ésatöbbi. ( De aztán szerencsére jött a Land of Lore, DM, EOB... ) Ma már eszembe nem jutna "klasszikus RPG"-kkel játszani, annyira taszít a stílus. Megpróbálkoztam a Wasteland 2-vel is, de minden "jósága" ellenére ( én nem találtam annak ) egyszerűen képtelen voltam vele játszani. Az egész játékmechanika idejétmúlt, nyögve-nyelős.

Nem mondom, hogy ne szülessenek ilyenek, mert sokan vannak akik szeretik, de örülök, hogy mellette vannak olyanok, mint a Fallout, Witcher, Skyrim, Shadow of Mordor, Divinity2, Rekoning, Venetica ... Még a Legend of Grimrock is jobban odaragaszt a monitor elé... Most például egy régi elmaradásom pótlom a Titan Questet és 83 óra után ott vagyok az utolsó előtti helyszínen, a következő acheivement már a "végigtoltad bazze" lesz, pedig az "csak" a játékosok alig 5%-nak van meg! :) Most akkor ez is egy "réteg-játék" ?! :D
5.
5.
Heldengeist
#1: és #2: Mi a baj az izometrikus nézettel? Ez a játék sosem az akció RPG-k közönségét célozta. Én nem bánom, hogy a Fallout elhagyta az izometrikus nézetet (azt már annál inkább, hogy a 4 butult az NV-hez képest), de elég belőle egy is.
1.
1.
KőbányaKispest
Mi a szent szar akarnak 2019-re ezzel? Áh értem, addig szedni a lóvét ezért a felső nézetes sz*rért.

Rájöttek ők is, milyen jól meg lehet élni ilyenből, lásd Star Citizen.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...