Megint az Xbox One győzött Amerikában

  • Írta: fojesz
  • 2016. október 14.
  • Biznisz
Link másolása
Hiába került boltokba a vékonyabb PlayStation 4, szeptemberben is az Xbox One győzött az Egyesült Államokban. Ahhoz képest, hogy korábban alig volt erre példa, a Microsoft már sorozatban harmadszor diadalmaskodott.

A Microsoft ezúttal sem várta meg az amerikai játékpiac teljesítményét összegző NPD jelentését, már most bejelentette, hogy szeptemberben is sikerült megvernie az Xbox One-nal a PlayStation 4-et. Ez már sorozatban a harmadik győzelme a redmondiak gépének, ami annak tükrében mindenképpen meglepetés, hogy az elmúlt években a Sony fölénye volt a jellemző.

Az Xbox One emellett nemcsak a hazai piacon, de az Egyesült Királyságban is diadalt aratott, sőt a redmondiak szerint az ő konzoljuk volt az egyetlen, amely az említett országokban és Ausztráliában éves szinten is növekedést tudott elérni az eladásokban. Persze erre szokták azt mondani, ha alacsony a bázis, úgy könnyű, de ne rontsuk el a cég örömét.

Az elmúlt hónapok nagyon érdekesek voltak a konzoleladások szempontjából, elvégre a Microsoft és a Sony is intenzív modellfrissítésbe kezdett; nemcsak az eredeti gépük vékonyabb kiadását mutatták be, hanem hardveresen továbbfejlesztett típusokkal is készültek. Ezért a játékosok várakozni kezdtek, csak augusztusban, illetve szeptemberben kezdtek el újra vásárolni, amikor az Xbox One S és az új PlayStation 4 piacra került, a boltok pedig masszív leárazásokkal igyekeztek kisöpörni a nyakukon ragadt régebbi modelleket.

34.
34.
delphijos
#33: Persze, igazad van, a laptopomban sincs már. Szerintem konzolon a könnyű játékeladás lehetősége miatt van ez a ragaszkodás. Másrészt ha tényleg így jött volna ki, akkor meg az 500 gigás kiszerelés lett volna vicc ( bár az még így is az ) mindkét konzolnál.
33.
33.
ADMlN
Én nem értem mi volt a baj az MS újításával. Ha jól értem tulajdonképpen úgy működött volna mint most a Steam, azzal a különbséggel, hogy ők hagyták volna, hogy eladd a játékaid.

Igazából azt figyeltem meg, hogy a konzolosok rendre sírnak hogy ilyen meg olyan innováció kell, de amint találkoznak eggyel irtóznak tőle mint a pestistől.
Szerencsétlenek még mindig optikai meghajtót használnak és azt hiszik ez jó nekik ...
¯\_(ツ)_/¯
30.
30.
zozo76hun
#28: ertem de az hogy az elejen mit akartak mar mindegy, mert nemsokkal eltoroltek pl a jatek-korlatozasokat. azert nem rossz pl a visszafele kompatibilitas sem. messze jobb mint a streamelt jatek, amit a sony ugy ahogy birt osszehozni. na de mindegy.
26.
26.
KopyAti
#25: Natehát:
Most jön a Pro, úgyhogy így nem volt nehéz! Majd november 10.-e után megnéznék hasonló hírt! ;)
25.
25.
KopyAti
Most jön a Pro, úgyhogy
22.
22.
zozo76hun
#5: en inkabb ugy mondanam hogy a sony semmit nem mert ujitani, az ms legalabb lepett az iranyba hogy valtozzon valami, ne csak mint a sony-nal, hogy sima ps4 jojjon egy ps3 utan. de hat tevedett. nem kellett a nepnek az innovacio, az ar szamitott meg hogy ugyanazt kapja csak mas dobozban meg kicsit gyorsabb hardware-el. mint az ms mint a nintendo probalkozott, persze nem jott be, ez teny de legalabb megprobalta.
21.
21.
Codehook1337
#20: Ugyanugy storebol toltod max letoltesi sebesseggel. Semmi korlat sincs.
20.
20.
DON GONDOCS
Valaki aki használja One-on az ea access-t leírná a tapasztalatait. Mindent normálisan lebír tölteni, milyen korlátok vannak?
19.
19.
roli33
#18: Az nem sok. :D
Én a 4K filmek (és a Gears of War franchise) miatt kicsit többet adok neki, mondjuk azt, hogy 70% PS, 30% Xbox.
18.
18.
Norbiii
#17: Én is Ps4et szeretnék az exluzívok miatt, na meg a Nintendo mellett mindig Ps-es voltam, azonban annyival olcsóbb az Xbox, hogy múltkor elgondolkodtam. 99% hogy Ps4 lesz a befutó (UC4 kihagyhatatlan) de adok 1% esélyt az ára miatt az XO-nak is.
17.
17.
roli33
#14: Tudja a HDR-t, lehet hogy azért szebb. A 4K Blu-ray olvasó miatt én is szemezek vele, mert előbb utóbb csak jön néhány nagyobb film itthon is 4K-ban (egyelőre csak 3 van). Meg szép kis konzol amúgy is. Viszont a God of War és még pár cím miatt PS4 kéne majd. Úgyhogy én se kapkodom el a generáció váltást. :D
16.
16.
p3ti
#1: Érthetetlen? Max az érthetetlen hogy vki annyira hülye hogy ekkora címek mellett vmit érthetetlennek tituál...pofám leszakad
15.
15.
GemForge
Nem értem ezeket a híreket igazán. Nyilván kivár a legtöbb ember, és PRO-t vesz. Nyakamat rá, hogy a trend megfordul, amint elindítják a forgalmazást.
14.
14.
Winter
Két hete vettem S-t a nagy feka One helyett. Nagyon elégedett vagyok vele. Kisebb, halkabb, jobb a hűtése és lehet, hogy csak képzelem, de mintha szebb lenne rajta a játékok grafikája. A lassú hdd miatt 500gb-t vettem, olyan olcsó volt, hogy szégyellem elmondani. :D
13.
13.
kopic
Szinte ingyen vesztegetik, szóval nem meglepő.
Egyébként mindig csak ebben a 3 régióban teljesít jól a Box, a többi országban meg porrá alázza a PS.
10.
10.
DON GONDOCS
#6: Ez miért érdekes? Japánban nem hogy xboxból, de úgy általában más külföldi termékből is sokkal kevesebb fogy, ez egy ilyen ország :D
6.
6.
Norbiii
Egy ideig a Ps4 volt ott a nyerő, most pedig visszaállt a rend, hiszen ahogyan tudom, az Xboxnak Amerika úgymond hazai pálya... Na meg már annyi PS4 fogyott, hogy ő nekik már van, XO-ból kevesebb, így érthető.

Ami viszont érdekes, hogy megnéztem az adatokat miből mennyit adtak el, ott volt Japán és X360-ból 1db fogyott!
5.
5.
Hunszi
#4: Én inkább úgy mondanám, a Sony csak azt csinálta, amit elvártak az emberek, az MS meg lényegében kivágta maga alól a fát, tudom a témát, hónapokon keresztül követtem a csatát, mert eleinte XBOX-ot akartam venni...aztán jöttek a pofonok s maradt a PS4.
4.
4.
tirpa
#3: Belegondolsz sok mindenben "hibázott" az MS szerintem. Mielőtt megjelent volna voltak olyan pletykák/hírek/tervek az MS-nél, hogy állandó internet kapcsolat kell majd, megveszel 1 játékot és nem tudod majd eladni, mivel hozzá kapcsolódott volna az accountothoz, aztán ott volt még az is hogy csak kinec-el együtt adták ki. Ami a legnagyobb furcsaság számomra még is az volt, hogy csak 13 országban jelent meg 2013-ban ellenben a PS4 világszerte. Anno én is elgondolkodtam, hogy PS4 lesz belőle ha tényleg így lett volna. Olvasgattam más oldalakat, hogy még is mik a vélemények és sokan ezért vettek PS4et. Minden elismerésem a Sonynak ők csinálták ügyesen. :) Ez viszont jó hír, hogy kezd felzárkózni az MS (bár szerintem még nagyon messze van). Arra a "skorpióra" kíváncsi leszek majd, de addig úgy sem veszek amíg nem lesz 4K-s TVm.
3.
3.
Hunszi
Igen, mert végre a One S úgy néz ki, mint ahogy kellett volna indítani a MS-nek 2013ban...garantálom, ha evvel a géppel jöttek volna ki már a legelején, teljesítmény különbség ide tova, nagyon fej fej mellett haladna a verseny.
2.
2.
delphijos
#1: Szerintem nem. Az S jó cucc lett, még én is meginogtam hogy veszek egyet, és ha csak azt nézzük hogy 4K BluRay lejátszónak is jó. PS4-nél meg a potenciális vásárlók meg valószínőleg már a Pro-ra várnak.
1.
1.
user101
Szinte érthetetlen... Okés jött Forza és Gears, de azon kívül továbbra is semmi... Kíváncsi lennék, hogy azok közül akik most vettek x1-et, mennyinek van már eleve egy ps4-e is othon ?! :DDD
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...