Sokat szépült a Conan Exiles

  • Írta: Shifty
  • 2016. november 16.
  • Képek
Link másolása
A nyár közepén bemutatott Conan Exiles-képek után újabb adag látnivaló érkezett a galériánkba. A friss felvételeken jól látni, az elmúlt hónapokban óriásit fejlődött a játék látványvilága.

Június közepén jelentette be a Funcom, hogy a Conan Exiles szeptemberre datált Early Access-változata csak hónapokkal később, valamikor 2017 januárjában mutatkozik be. Szerencsére az új ütemterv nem változott, és most már azt is tudjuk, hogy 11 különböző nyelven debütál majd a korai verzió.

A csapat viszont nem tétlenkedett ez idő alatt, szövetségre léptek az NVIDIA-val, aminek eredményeként nemcsak a látvány ugrott hatalmasat, de az Ansel technológiának köszönhetően már 360 fokos képeket is tud készíteni a csapat, amelyekből itt leshettek meg egy csokrot.

A Conan Exiles egyébként egy nyitott világú kaland lesz, amit privát vagy publikus szervereken nyüstölhetünk, de egyedül is felfedezésre indulhatunk. A játék világát a Conan-univerzumot többnyire jellemző sivár, kietlen vidékek alkotják, ahol ősi civilizációkkal és még ismeretlen sötét titkokkal fogunk találkozni, miközben a feladatunk nem más lesz, mint uralmunk alá hajtani az egész világot. Egy senkiként vágunk neki ennek az izgalmas kihívásnak, hogy aztán idővel saját klánunk örökségét gyarapítva erősödünk.

A játék PC-re, PS4-re és Xbox One-ra jelenik meg.

6.
6.
Őrnagy
Tartok tőle, hogy az eredeti írásokhoz képest csalódás lesz. De azért reménykedem.
5.
5.
Őrnagy
Remélem offline is megy...
4.
4.
hedzsooo
Picit Gothic 3 feeling a grafika nálam, ami nem baj a részemről egyáltalán. Egyébként offline módban is akkor játszható lesz esetleg, vagy mindig szerón keresztül lehet csak tolni majd?
3.
3.
Hab
#1: Szerintem nem rossz ötlet, a világhoz meg illik szerintem, bár ez izlés kérdése.
2.
2.
crytek
Bárcsak valaki csinálna egy ebben a világban játszódó 30-40 órás SINGLE player RPG-t
1.
1.
Mortis
ez a túlélősdi még mindig nevetséges s nem illik a Conan-univerzumhoz.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...