Brit toplista: alulmaradtak a Pokémonok

  • Írta: Shifty
  • 2016. november 28.
  • Toplista
Link másolása
Hiába produkált elképesztően erős nyitányt a Pokémon Sun és Moon párosa, a Black Friday alaposan megkavarta a helyezéseket, így a Nintendo két játéka a biztató kezdés ellenére is csak a harmadik és negyedik helyen kezdett.

Egy héttel ezelőtt azt hittük, a Watch Dogs 2 fel fogja robbantani a kasszákat. Ebből végül nem lett semmi, ráadásul a Ubisoft optimizmusa is korainak bizonyult, a játék ugyanis nem hogy előrébb lépett volna, még hátrébb csúszott a toplistán. A múlt heti második helyezés után már csak a hatodik helyen tanyázik a folytatás, ami azt is előrevetíti, hogy a kiadó hiába reménykedett a második és harmadik heti erősödésben, a Watch Dogs 2 innen már nem nagyon fog javítani.

Ezzel szemben a Pokémon duója, a Sun és a Moon nagyon erősen kezdett, de ezúttal ez sem volt elég az első két helyhez. A legfrissebb adatok szerint a két játék együtt a Nintendo legerősebb eladásaival büszkélkedhet, legalábbis ami az Egyesült Királyságot illeti, ezzel pedig a korábbi Wii-s sikercím eredményét, a Wii Fit eladásait szárnyalták túl a Pokémonok. Ez azonban így is csak a harmadik és a negyedik helyre volt elegendő.

Az aranyérmet és az ezüstérmet ugyanis a FIFA 17 és a Call of Duty: Infinite Warfare kettőse szerezte meg, köszönhetően a Black Fridaynek. Erősödni egyébként nem csak ők tudtak. Az Uncharted 4 például visszaverekedte magát a legjobb tízbe, de a Driveclub és a Ratchet & Clank is nagyot javított. Előbbi a 20., utóbbi a 25. helyig jutott.

  1. FIFA 17
  2. Call of Duty: Infinite Warfare
  3. Pokémon Sun
  4. Pokémon Moon
  5. Battlefield 1
  6. Watch Dogs 2
  7. Forza Horizon 3
  8. Uncharted 4: A Thie's End
  9. Grand Theft Auto V
  10. Gears of War 4
  11. Titanfall 2
  12. Dishonored 2
  13. Minecraft: Xbox Edition
  14. LEGO Star Wars: The Force Awakens
  15. WWE 2K17
  16. Overwatch
  17. The Elder Scrolls V: Skyrim Special Edition
  18. Rise of the Tomb Raider
  19. Mafia III
  20. Driveclub
6.
6.
Őrnagy
Ki kellene próbálnom Larat...
5.
5.
Norbiii
#3: A GTA V valóban nagyon népszerű, és nekem is tetszett, de sajnos azért annyira nem voltam elragadtatva tőle! :( Én már egy 6 részt várnék...
4.
4.
DON GONDOCS
Minecraft: Xbox Edition jól bírja.
3.
3.
delphijos
A GTA V ami elképesztő. Meg mindig viszik mint a cukrot. A Diveclubtól meg szép teljesítmény volt ez. Az se mai darab.
1.
1.
Yanez
Fifa az élen. Na ez végre az a világ, amit én ismerek!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...