PS4-re is megjelenik a Hand of Fate 2

  • Írta: zoenn
  • 2016. november 30.
  • Videó
Link másolása
Még tavasszal értesültünk róla, hogy folytatást kap a Hand of Fate, a fejlesztők pedig ma azt is megerősítették, hogy a kártyajáték-brawler hibrid az Xbox One mellett PS4-re is befut 2017 első negyedévében.

A tavalyi év egyik meglepetésjátéka a Hand of Fate volt, a megjelenés után nem sokkal a Defiant Development már be is jelentette a folytatást. Az alapok nem változnak: a kártyajátékos panelek keverednek a bunyós szekvenciákkal. A második részben még több kihívás vár ránk, és kapunk egy térképalapú metajátékot is, ahol a társainkkal együtt kalandozhatunk.

A készítők bemutatták Estrella Fiore kapitányt, akivel ha összehaverkodunk, félelmetes társunk lesz. Az egyik ellenséges frakció Greed néven fut, gátlástalan alkimisták és orgyilkosok csoportjáról van szó, akik gyors támadásokkal és kitérésekkel borzolják az idegeinket. A másik frakció a Frost, akik között erőteljes csapásokkal operáló óriások is vannak.

A Hand of Fate 2-t korábban PC-re jelentették be, majd később az Xbox One-os verziót is megerősítették. Friss hír, hogy az anyag PS4-re is napvilágot lát 2017 legelső negyedévében.

Friss képek:

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...