A gyűlöletről szól a The Last of Us folytatása

Link másolása
Tegnap bejelentették a The Last of Us folytatását, valamint egy rövid kedvcsináló is érkezett a címből. A fejlesztők a bemutató után megosztottak pár érdekességet a Part II-vel kapcsolatban.

Tegnap este szinte mindenkit meglepett, hogy a Naughty Dog bejelentette a The Last of Us folytatását. A fejlesztők saját elmondása szerint a Part II-t csak a 2017-es E3-on szerették volna bemutatni, de a csapat végül úgy döntött, hogy nem várakoztatja tovább a rajongókat.

A PSX után egy beszélgetést is tartottak, ahol a Naughty Dog főnöke, Neil Druckmann, valamint a játék szinkronszínészei, Troy Baker (Joel) és Ashley Johnson (Ellie) vettek részt. A folytatás öt évvel az első epizód után fog játszódni, és immár a 19 éves Ellie-t fogjuk irányítani. Az előző The Last of Us a szeretetről szólt, Druckmann szerint azonban a folytatás középpontjába épp az ellentéte, a gyűlölet kerül. Egyelőre az nem derült ki, hogy Ellie kit vagy kiket, és miért akar megölni.

A folytatás nem véletlenül kapta a Part II címet, hiszen a két játék együtt egy sokkal komolyabb történetet alkot majd, így elengedhetetlen lesz az előzmény ismerete. Druckmann azokhoz a rajongókhoz is szólt, akik szerint a játékhoz nem kellene folytatást készíteni, hiszen az első rész története úgy kerek, ahogy van. Arra kérte őket, hogy bízzanak a csapatban, és higgyék el, hogy nem készítettek volna folytatást, ha nem lett volna hozzá jó ötletük.

34.
34.
Zoli0507
#33: Mert Joelt Troy Baker szòlaltatja meg?! Plusz ahogy az ajtòfèlfànak tàmaszkodik a "fèl" arca làthatò egy pillanatra.
33.
33.
Buggy
#28: Miért gondoljátok, hogy Joel lép be, szerintem, ahhoz túl sötét szín a haja. Már az előző részbe őszült, zserintem Joel testvére lép be. :D
Amúgy meg simán lehetett volna a címe Last of them :D
32.
32.
Mortis
#30: kimoderált üzenet
31.
31.
Zoli0507
#29: Jogos XD. UC4!!!! (Äncharted-ahogy mondod-èn meg kapàsbòl gusztustalanul ac-t ìrtam XD)
30.
30.
KRAT0S
#17: kimoderált üzenet
29.
29.
Yanez
#28: AC4??? Teljesen mindegy, hogy 2018 vagy 2028, csak jöjjön már holnap!
28.
28.
Zoli0507
Hàààt,..... tegnap mikor megnèztem..... AZT A K.....VA!!!!! Kiràzott a hideg!! Az első rèsze nagy kedvencem lett/volt.
Ellie mikor elkezdett ènekelni....hàt basszus! Azaz èrzès....! Ùristen!!!!

Az meg hogy PRAT II....... VÈLEMÈNYEM SZERINT; maximum 2018-ra teszem a megjelenèst (ès szerintem ez lesz az a cìm is ami kihozhatja igazàn a PS4 vs PS4 pro közötti különbbsèget sajnos).
Hogy mièrt ilyen hamar? Megnèztem a cìmnek a Panel Discussion videòjàt. Ha jòl tudom pèldàul az AC4-nèl az arckifejezèseket KÈZZEL keszìtettèk, most viszont màr nem kell.
Szerintem ugyanaz a motor fogja hajtani mint ami az AC4-et ergo motort màr nem kell csinàlni. Joel ahogy belèp a fű/ès a fűnek a mozgàsa, a padlòn a tòcsa "egy az egyben" AC4. Aztàn lehet 2020 lesz belőle XD(bàr kötve hiszem), hamarabb lepődnek meg egy "kèsői" megjelenèsen mint azon hogy màr jövőre jönnek a trailerek ès 2018 első felèben a megjelenèse.
27.
27.
Yanez
#26: Még mindig nem látod a különbséget, mármint azt, hogy az UC-knek hiába mindegyik része Drake személyes élménye, a középpontban nem ő van, hanem egy-egy kincskeresős sztori. És mindegyik rész egy külön ilyen történetről szól. A TLoU part 2 középpontjában viszont továbbra is Joel és Ellie lesz!
26.
26.
Mortis
#21: nem kizárólag annak lehet, de -legalábbis számomra, a könyvek miatt- a 'part' elnevezésnek megvan a magába foglalt jelentése a termék tartalmára és elkészítését előidéző okokra vonatkoztatva.

látod, ez egy jó érv, csak ponthogy az UC-s példa sántít: mindegyik rész Drake személyes élménye, látjuk hogy változik a személyisége a kalandok és emberek hatására akikkel találkozik - ha azért part ii a TLoU amiért leírtad, akkor az Uncharted-nak is annak kellene lennie.
ne érts félre, nagyon örülök a folytatásnak: hihetetlen jó játék az első rész s majdnem minden aspektusában kiemelkedő. én csak az iránti aggodalmamat fejeztem ki, hogy folytatnak egy lezártnak tekinthető történetet. tekints csak a sok felesleges folytatásra: Gears 4, az AC-k a 3. rész után, BioShock 2, Force Unleashed 2...nem feltétlenül rossz játékok, de a történetük jó esetben eltörpül, ha nem elrontja az előtte lévőkét.
25.
25.
Macifasz
#24: "aránytalan végtagú kis nőszörny."

Kösz, hangosan felröhögtem, és a kollégák csak néztek rám, hogy mi a franc bajom van. :-D
24.
24.
Artyom150
Ellie-re nem volt jó hatással a kamaszkor. :D De ez is milyen zseniális, hogy a szervezők pont azt a korszakot választották ki, amikor már nem cuki kislány, még nem kifejlett szép kamasz, hanem a kettő között valahol, növésben lévő aránytalan végtagú kis nőszörny. :D
23.
23.
PS4jacksony
22.
22.
suresz
Joel lesz a kislányból
21.
21.
Yanez
#20: Attól, hogy valamit nem terveztek meg jóelőre, még úgyanúgy lehet egy part 2. Netán félreértem és ami "part 2", az kizárólag csak előre megtervezett sztorinak a folytatása lehet?

Megmondom neked miért part 2 és nem simán TLoU 2. Mert a játék Joel és Ellie kapcsolatát és életét helyezi középpontba, nem pedig a posztapokaliptikus világ dolgait, rejtélyeit és problémáját. A készítők ezzel azt jelzik, hogy továbbra is eme két szereplő drámai életét szeretné folytatni. Az UC pl azért számozott játék, nem pedig "part"-ra osztott, mert mindig egy másik kincskeresős történetet mesél el, s a szereplők élete csupán másodlagos szál.

Majd ha jön egy TLoU 2, akkor tudni fogjuk, hogy Joel és Ellie csak eszközként lesznek jelen egy történetben, ami nem róluk szól, vagy nem kizárólag róluk. Esetleg az is elképzelhető, hogy más főszereplői lesznek egy 2-ik résznek.

"nem teljesen játszottam végig, csak részleteket, de ismerem a történetet."

Ezekszerint "ismered", de nem érezted át, máskülönben értenéd. Majd ha egyszer elejétől végéig kitolod, és figyelsz a történetre is, lehet átjön, hogy miért lenne epikus egy part 2.
20.
20.
Mortis
#19: valamikor el akarnak mesélni egy kompakt története, melynek a végén lezárnak mindent, ami szükséges és vagy/nyitvahagynak olyan kérdéseket melyeknek bizonytalansága csak hozzáad a drámához és/vagy misztikumhoz; máskor elmesélik egy több részes kaland elejét, közepét, majd végét. szerintem a TLoU az előbbi kategóriába esik s ezért furcsálom, hogy Part 2 néven fut, miközben nyilvánvaló, hogy csakis monetáris okai vannak s nem tervezték előre.
19.
19.
Balazska4
#17: nem értem mi köze a kreativságnak ahhoz,hogy valamit eleve 2 részesre vagy trilógiára terveznek vagy később döntenek a folytatás mellett.Vissza a jövőbe filmeket sem trilógiának tervezték de a metal gear játékot sem eleve olyan sok részre.
Minden a pénzről szól ezzel most nem mondtál újdonságot de ez nem zárja ki hogy egy folytatásba ne legyen kreativitás.Szerinted uncharted-et 4 részesre tervezték elejébe?Biztos nem.Tudod egyik kezemen meglehet számolni hogy hány filmet vagy játékot terveztek eleve több részre.
18.
18.
kamgecam
17.
17.
Mortis
#15: én nem állítottam semmit a TLoU minőségéről, csak arra hívtam föl a figyelmet, hogy a Part ii elnevezés, együtt kezelve azzal a ténnyel, hogy az első rész befejezése nem kíván folytatást: erőltetettnek érződik. lehet -sőt valószínű- hogy egy nagyon jó játék lesz ez is, de nem a kreatívok történetmesélési ingere miatt kapcsolódunk be újra Ellie és Joel kalandjaiba, abban biztos lehetsz.
nem teljesen játszottam végig, csak részleteket, de ismerem a történetet.
16.
16.
azureknight0715
Nagyon várom már, viszont merem állítani hogy ebben a részben ha igazán durva érzelmi löketett akarnak nekünk bedobni akkor megfog valami módon halni Joel, ami valljuk be nemigen akarjuk hogy megtörténjen :D
15.
15.
kamgecam
#6: Ha az Uc szériát nézzük a Last of Us 2 nagyonígéretes.Elsõ részel játszottál?
14.
14.
Macifasz
Én bízom Druckmannban, amit az első résszel alkotott, és amit az Uncharted 4-el művelt, az nekem bőven elég ahhoz, hogy 100%-ig higgyek ebben a projectben.
12.
12.
Balazska4
#10: Ha cod vagy battlefield stb folytatások jönnek az a baj ha ritkább szinvonalas játék folytatása jön az a baj.Meg igazából abba nem gondolnak bele hogy egyik feladat elé sem úgy ülnek le hogy na most 2 vagy 3 részre tervezzük hanem a folytatás elsősorban a sikertől függ.Sosincs eltervezve az ilyesmi max fél vagy 1 év múlva mikor a kasszáknál is teljesít.Van aki szerint a történet jól le lett zárva szerintem meg nem lett úgy lezárva hogy ne legyen folytatás.A terminator 1 is számomra jól le lett zárva a második rész erre meg rendesen cáfolt.Csak kreativnak kell lenni.
11.
11.
feher576
Hali

Hú, de szuper, a földgömb legjobb horror túlélő játéka :D Naughty dog a legjobb , lövöldözős játékok során szerintem .
Csúcs szuper, hajrá, remélem jövőre megjelenik , bazira várom :D :D :D
10.
10.
exonic
Akik szerint butaság Last of Us folytatást csinálni azok valószínűleg nem gondoltak bele hogy a Naughty Dog az egyik legszinvonalasabb játékgyártó. Ha valakik, akkor ők képesek játékról játékra teljesíteni vagy felülmúlni az elvárásainkat.
Ahogy eddig is tették. Hajrá srácok, kevés olyan csapat van mint ti!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...