Már versenyezhetünk is a Mafia III-ban

Link másolása
Ingyenes frissítés érkezett a Mafia III-hoz, mely a kisebb javítások mellett komoly újdonságokkal is szolgál. Megérkeztek az utcai versenyek a játékba, valamint a járműveinket is testreszabhatjuk immár.

Idén októberben jelent meg a Mafia-sorozat harmadik része, mely sajnos elég középszerűre sikerült. A technikai problémák mellett a cím befejezetlen volt, így az önismétlődő küldetések miatt hamar elunták magukat a játékosok.

Úgy tűnik azonban, hogy a fejlesztők szeretnék visszacsábítani a korábbi rajongókat - vagy akár újakat szerezni -, így a fizetős DLC-k mellett ingyenes tartalmakkal is bővítik a játékot. A legújabb frissítésben például két sokat hiányolt funkció érkezett meg, azaz immár testreszabhatjuk járműveinket, valamint utcai versenyeken is részt vehetünk.

A tuningolás során egyetlen komolyabb korlátozásba ütközünk: nem lehet minden járművet átalakítani, csak a történet során megszerzett 6 négykerekűt, a Family Kick Back csomaghoz tartozó 3 autót, valamint a versenyek sikeres teljesítéséért járó járgányt. A játékban 12 utcai verseny kapott helyet - 6 körverseny és 6 sprintfutam.

A frissítés emellett új, szintén ingyenes öltözékeket is tartalmaz Lincoln számára, melyek közül párat csak a My2K-accountunk linkelésével érhetünk el.

13.
13.
Tomeggyilkos
#9: jol beszelsz, egyebkent meg milyen ember lehet aki egy jatek kapcsan azt irja hogy golyot a fejukbe... pfff
11.
11.
kopic
10.
10.
Cooper Channel
#4: Na igen, elkapkodták a kiadást de nagyon. A végén még jó lehet, addigra lejjebb megy az ára is. A kiadót kivéve mindenki jól jár :D
4.
4.
Angelwing
még jön hozzá egy textura csomag meg pár kiegészítő, és akkor lesz abban az állapotában, ahogy ki kellett volna néznie a megjelenés napján. nem értem miért nem úgy adták ki?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...