Borderlands 3 - lemondhatunk a Switch-verzióról

  • Írta: zoenn
  • 2017. január 17.
  • Hír
Link másolása
Már tudjuk, hogy készül a Borderlands 3, ám a Gearbox eddig nem nagyon nyilatkozott róla. Most legalább annyi világos, hogy nem lesz switches változat, és bár a stúdió nyitott volt rá, sajna a Nintendóval nem jutottak dűlőre.

A Battleborn megjelenése után a Gearbox csapata nekiállt a Borderlands 3 fejlesztésének, amiről csak annyit tudni, hogy kezdetektől fogva a jelenlegi generációs konzolokra készítik. Az áprilisi bejelentés után a stúdió elzárta az infócsapot.

Randy Pitchford, a csapat vezetője most egy rajongónak válaszolva a Twitteren árulta el, hogy nyitottak voltak Switch felé - látva a Borderlands: The Pre-Sequel! NVIDIA Shield-verzióját -, de nem sikerült megegyezniük a Nintendóval. Mint fogalmazott, a japán cégnek "más prioritásai" voltak.

Ennek ellenére, a shooter kiadója, a 2K Games más játékokat biztosan elkészít az új masinára, az NBA 2K18 ugye tutira meg fog jelenni rá.

A Borderlands 3-nak még nincs megjelenési dátuma, és olybá tűnik, hogy egy darabig nem is mutatnak róla semmit. A stúdió még mindig a Battleborn frissítésein dolgozik.

18.
18.
Chrysh
Nemhogy a Switch verzióról nem tudtam, de még arról is lemaradtam, h lesz Borderlands 3, hát mi folyik itt? :D
13.
13.
TDavid22
Biztos nem akarták bele tenni a Máriót mint játszható karakter, oszt a nintendonak ez nem tetszett... :D
De most komolyan ki akar venni switchet? biztos az aki Call of Duty, Last of Us, gears of war vagy Doom-ot játszana :D
12.
12.
delphijos
Ahogy egyre többet gondolkodom rajta, és nézem a specifikációját a Switch-nek, szinte biztos vagyok benne hogy ez nem lesz senkinek ( vagy nagyon keveseknek ) az elsődleges platform. Innentől fogva a multi címek nem is olyan fontosak. A lényeg a sok-sok egyedi stuff lenne. Ha azzal nem lesz gond, akkor működhet a dolog.....
11.
11.
DON GONDOCS
Még meg se jelent, de már sötét felhők gyülekeznek. Persze nem ez lesz a vízválasztó játék, de amikor egyre több multiplatform játékról kell lemondani, majd kiderül mennyire lesz sikeres Lesz még ilyen hír a közeljövőben.
10.
10.
elgeri
Lehet, hogy bennem a hiba, de nem is érzem azt, hogy ezen a gépen ugyanazokat kellene futtatni mint a többi konzolon. A Nintendo sohasem erről szólt.
9.
9.
Yanez
Ne legyen igazam, de szerintem a közeljövöben még annyi játék Switch verziójáról kellesz lemondanunk, hogy minimum egy teljes heti hír anyag mennyiségét fogja kitenni.
8.
8.
kopic
Minek támogatják még azt a fos Battlebornt, ha szinte már senki nem játszik vele ? Fejlesszék ezerrel inkább a B3-at krva életbe már !
7.
7.
KőbányaKispest
Borzasztó hir. Mindjárt felkötöm magam egy fára.
6.
6.
PaprikaJancsi
Sajnos az elkövetkezendő idők alatt, az a sejtésem még sok ilyen hírt fogunk olvasni
4.
4.
RangerFox
Én kifejezetten várom a folytatást, nem Switchen játszanék vele, a Battlebornt meg felejtsék el inkább.
1.
1.
mestermagyar
Ül a tyúk a szemétdombján.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...