25 milliónál jár a The Witcher-sorozat

  • Írta: fojesz
  • 2017. március 31.
  • Biznisz
Link másolása
Az első rész óta több mint 25 millió példányt adtak el a The Witcher-sorozat tagjaiból. A lengyel fejlesztők a jövőről is beszéltek: a Cyberpunk 2077 gőzerővel készül, azonban idén sem mutatnak belőle semmit.

A CD Projekt RED bejelentette, hogy mára több mint 25 millió példány talált gazdára a The Witcher-sorozat részeiből. A sorozat lendülete még mindig tart: a 20 milliós álomhatárt tavaly márciusban lépték át a lengyelek, és csak a The Witcher 3 240 millió eurót hozott másfél év alatt. A fejlesztőcég 140 millió eurós bevétellel és 60,24 eurós nyereséggel zárta 2016-ot.

Az élet továbbra sem áll meg a csapatnál. A készítők megerősítették, hogy mostanra körülbelül 300 embert, vagyis a CD Projekt RED háromnegyedét állították rá a Cyberpunk 2077-re. A rossz hír az, hogy bár a munkálatok jól haladnak, idén sem mondanak semmit a játékról, 2017 ugyanis a Gwent éve lesz.

És hogy mi lesz a The Witcherrel a jövőben? Nos, konkrétumot nem árultak el a srácok, de valószínűtlen, hogy parlagon hagyják a címet: Michal Kicinski vezérigazgató szerint a The Witcher egy trilógia volt, így nem lehet negyedik része, de rengeteg pénzt és időt tettek a sorozatba, úgyhogy "valószínűleg elgondolkodnak majd" a cím jövőjén.

20.
20.
Pár napja hozták meg, van egy röpke 9 órám benne már, és az eddigiek alapján csak egyetérteni tudok: valami elképesztő az eredmény. Nemrég érkeztem Velen-be, kerestem az állam pár percig, amikor láttam, mennyire hatalmas. És van még pár terület ezen kívül..

Még nagyon messze vagyok attól, hogy a játék egészéről véleményt alkothassak, de már látom előre, hogy ilyen temérdek tartalom után nagyon húzni fogom a szám, ha egy teljes árú játék ~15 óra játékidőt kínál.
19.
19.
Gykrizsi
Egyébként apr. 1-én jelenik meg az új könyv magyarul, és a Budapesti könyvfeszten itt lesz Sapkowski, a szerző is.
18.
18.
frankdelgado
Ha ezek a derék lengyelek a cyberpunkba is tesznek magyar feliratot, akkor megsimogatom a kis buksijukat. A W1 szinkronja tényleg röhelyes volt, mégis szórakoztató volt azzal jàtszani. A 2-౩ még a soràra vàr...
17.
17.
gtc376
16.
16.
azureknight0715
12.
12.
Prax
Az elso resze valami baromira undorito lett, lehet mar maskepp gondolnam, de 2-3x ugrottam neki, es nem birtam azokat a tok felesleges stance-eket. A masodikat ezert se eroltettem, aztan csak ravettem magam, es minden perce megerte. Ha meglesz az uj gepem, akkor a harom is teritekre fog kerulni.
10.
10.
#2: Valahogy én is így vagyok ezzel, valahogy mindig ennél a játéknál kötök ki, mert semmi más nem köt le videojáték fronton. ME:A kapott legutoljára esélyt, de az nem győzött meg.
Ezért is akarok egy Switch-et vagy Wii U-t, mivel úgy érzem,hogy a Zelda képes lehet megugrani a lécet.
9.
9.
DarkLord
Mind a három meg van gyűjtőiben. Én szerettem mind a három részét, kivéve az első résznek a magyar szinkronját :D Bár nagyszerű aranyköpéseket hagyott maga után az utókornak az tuti... Ciri-vel nyugodtan lehet egy következő rész.
8.
8.
Gykrizsi
#7: Ok, de ez nem jelent semmit
7.
7.
Yanez
#5: Most jelent meg a hír, hogy a CP 2077 fejlesztése nagyon jól halad.
6.
6.
BrockSamson
#5: Szerintem kemenyen rafekszenek majd a Cyberpunkra, mert kell nekik meg egy huzonev a Witcher mellett. A Gwent sem hulyeseg, de a nagy eladasokat nem az fogja generalni.

Witcher 3-ban vegul is el van elrejtve egy Cyberpunk utalas:
https://www.youtube.com/watch?v=iM5QjvEoU1s
3.
3.
kopic
#2: Adom minden szavad !
Mar alig varom hogy XO-n nyomhassam !
2.
2.
Gykrizsi
Életem legnagyszerűbb játéka és PONT. Nem volt és lehet hogy nem is lesz jobb nála nálam. A harmadik feltette az i-re a pontot, szép kerek egészet alkotván. Érdekes látni, hogyan jutott egy kis lengyel cég idáig, mindössze három játék árán. Szinte példa nélküli. Minden elismerésem.
Az egyetlen negatív a játékot illetően, hogy enyhén kiégetett. Azóta semmi sem olyan fényes, nem tudok semmit olyan szinten értékelni.
1.
1.
Juha
Azért az a 60,24 EUR nyereség nem semmi :-D Még jó hogy eladtak 2 példányt, hogy ne legyen veszteség :-)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...