A Microsofttól is visszakérhetjük majd a pénzünk

  • Írta: fojesz
  • 2017. április 13.
  • Hír
Link másolása
Ha minden jól megy, a jövőben a Microsofttól is visszakérhetjük a pénzünket, ha nem vagyunk elégedettek a Windows Store-ban, illetve az Xbox Store-ban vásárolt játékunkkal. A cég hasonló feltételeket szab, mint a Valve a Steamen.

Először a Redditen bukkantak fel bizonyítékok arra, hogy a Microsoft is teszteli a pénz-visszatérítési lehetőséget a Windows Store-ban és az Xbox Store-ban. Azóta már a redmondi cég is megerősítette, hogy az Insiderekkel karöltve próbálgatják a rendszert, azt viszont még nem tudni, hogy az milyen formában és mikor élesedhet majd a nagyközönség számára.

Jelen állás szerint a Microsoft hasonló feltételeket szab a visszatérítéshez, mint a Valve a Steamen. A játékosok a vásárlást követő két hétben igényelhetik a visszatérítést, de csak akkor, ha nem játszottak két óránál többet az adott játékkal. További feltétel, hogy egy napot mindenképpen várni kell a vásárlás után, valamint a játék/alkalmazás letöltése és elindítása is szükséges ahhoz, hogy elindíthassuk ezt a folyamatot.

Fontos különbség azonban a Steamhez képest, hogy a Windows 10-es, illetve Xbox One-os programok esetében a DLC-kre és a szezonbérletekre nem jár visszatérítés - a Steamen például a kiegészítőknél is visszakérhetjük a pénzünket, ha az alapjátékkal nem játszottunk két óránál többet.

9.
9.
Heldengeist
#8: Az tény, hogy ők az árazással sok téren, főleg belső piacra meglehetősen építenek a fanatikus rajongásra. Viszont ebből a Sony mindig ki-be billegett, mint olyan termék, ami Japánon kívül is kelendő akart lenni.

Most valószínűleg pont nem fognak hanyatt homlok nekiugrani a pénz visszafizetésnek, annyira magabiztosan vezetik az eladásokat ebben a generációban. Talán ha megtáltosodna az Xbox. Az előző generációban is piaci hátrányból találtak ki olyan dolgokat, mint például a PS Plus ingyen játékai.
6.
6.
Wazzzovski
Én még egér/bill. támogatást várok és megvettek kilóra ;)
5.
5.
Yanez
3.
3.
zozo76hun
kivancsi vagyok a sony is bevezeti ezt a penz-visszateritest vagy szarik az egeszre...
2.
2.
supair
Es meg jon jo par franko huzas a boxtol
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...