HWSW: Itt vannak a Radeon RX Vega videokártyák

  • Írta: zoenn
  • 2017. július 31.
  • Hardver
Link másolása
Hivatalosan is bejelentette Radeon RX Vega videokártyáit az AMD. A korábbi pletykáknak megfelelően három kártya érkezik, jelen állás szerint a Titan Xp egyelőre nem kap konkurenst - írja nagytestvérünk, a HWSW.

Hivatalosan is bejelentette Radeon RX Vega videokártyáit az AMD. A pár héttel ezelőtti pletykáknak megfelelően három modell érkezik, amelyekkel a cég a felsőkategória alsóházát veszi célba, az új termékek a konkurens NVIDIA GeForce GTX 1080-as és 1070-es videokártyákat próbálják legyőzni. A specifikációk alapján számítási teljesítményben hozható lesz a két kártya, amelyekhez az AMD viszonylag kedvező, a konkurensekkel összehasonlítva picivel alacsonyabb árat és/vagy nagyobb tempót társított. A cég szokásához híven egyelőre csak a specifikációkat árulta el, az első, a teljesítményt megvilágító független tesztekre és a kiskereskedelmi elérhetőségre még egy kicsit várni kell.

A kínálat csúcsát a Radeon RX Vega 64 Liquid modell képviseli majd, ahogy az elnevezés is utal rá, ez a bő két éve bemutatott Fury X-hez hasonlóan gyári folyadékhűtéssel érkezik, a 64 pedig a teljes értékű, azaz pontosan ennyi aktív CU-t (Compute Unit) felvonultató GPU-ra utal. Ez 4096 darab stream processzort jelent, amely egyezik a már említett Fury X Fiji kódnevű lapkájának értékével, tehát az AMD nem az egységek számának további növelését választotta a számítási teljesítmény feljebb srófolásához.


A lépés érhető, hisz ahogy a Fiji esetében is látszott, hogy ilyen mennyiségű stream processzornál már kifejezetten gyengén skálázódik a GCN-alapú rendszer, hiába múlta felül 45 százalékkal a Hawaii 2816 egységét a Fiji, hasonló órajel mellett csupán körülbelül 20 százalékkal volt gyorsabb a Radeon R9 380X-nél a Fury X. Ezért szűk keresztmetszetek tágítása (például kétszer nagyobb L2 cache) mellett a GPU órajelének feltornászását vették célba a tervezők, amire a Vega 10 kódnevű lapka 12,5 milliárd tranzisztorának egy számottevő része ment el. Ennek hála az új GPU körülbelül 1,7 GHz-ig skálázódik, amely jelentős előrelépés a hasonló gyártástechnológián (14LPP) készülő Polaris 1,3 GHz-éhez képest.

Ezt a szóban forgó folyadékhűtéses Radeon RX Vega 64 Liquid ki is használja, az alapórajel ugyanis 1406, a boost pedig 1677 MHz. A két érték egyben egy új megoldást is jelent, ugyanis az AMD jó ideje csak egy értéket, a GPU maximális órajelét adta meg, amelynek elérése minden esetben több tényezőn múlott (például futtatott kód, hőmérséklet), tehát az érték nem egy garantált frekvenciát jelentett. A Vega kártyákkal ennek szerencsére vége, az AMD áttért a konkurensnél alkalmazott rendszerhez, amely egy kvázi fix alapot, és egy, a körülmények függvényében elérhető maximumot ad meg.

Érdekel az új kártyák pontos teljesítménye? Olvasd el a teljes cikket a HWSW-n!

14.
14.
lesik20
#13: Ha jól tudom az csak Amcsiba jön a Packed cuccosok.
13.
13.
crytek
#12: Vannak ott jó ötletek , ha egyszer végre erővel is társul majd...

Most jön majd az RX Vega exclusive feature a Rapid Packed Math cuccos ami egyből két játékkal nyit Wolfenstein 2 ,Far Cry 5
12.
12.
user101
Ezeket a specifikációkat ( és azt amd eddigi "eredményeit" ) elnézve már azon is csodálkozom, hogy egyáltalán képes volt 20% piaci részesedést elérni... :(((
11.
11.
Prax
Koszi! Hat lehet csak passziv volt, de akkor felejtos a vizhutes.
10.
10.
Extol
Király, ideje volt már hogy kijöjjön
8.
8.
Sun9us
#7: Szerintem az csak sima passzív borda volt. Ma is ez van, csak rá toldanak a bordázat tetejére 2-3 ventit. A vízhűtésnél külön van a kártyától, a radiátor, és a venti.

Ezeket mar nem birja lehuteni, vagy mi a gond vele?
-Úgy 10 másodperc alatt elégnének.
7.
7.
Prax
Anno a 9600 gt-m vizhuteses volt szerintem. Nem volt rajta venti, csak csovek futottak vegig a bordak kozott. Ezeket mar nem birja lehuteni, vagy mi a gond vele?
6.
6.
crytek
Ahogy az nv majd ők is rátalálnak a helyes útra....lehet a Navi-val fordul majd a kocka.... Bár a Volta olyan jó beharangozva az ellen csoda kéne :)
4.
4.
lesik20
Az Asus 1000w-os PSU-t ajánl a vizhutéses Vegához.

Tehát tud kb annyit mint egy GTX 1080, kerül kb annyiba, viszont 2x nagyobb a fogyasztása.

Jó van AMD, Prociban tényleg fölpörögtél látom, viszont add már el a Radeont valaki másnak. Ez is egy Fury X
3.
3.
ollie92
Megint a VULKANra verik a faszukat :

https://www.hwsw.hu/kepek/hirek/2017/07/doom_vega.jpg.pagespeed.ce.nxxoEPe34l.jpg
2.
2.
ollie92
Az oly nagyon rejtegetett VEGA széria. Ennek is nagyobb lett a füstje, mint a lángja...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...