Záporoznak a steames játékok a Direct óta

  • Írta: fojesz
  • 2017. augusztus 8.
  • Biznisz
Link másolása
Egy elemzőcég mérése szerint csak az elmúlt négy hétben 730 játék jelent meg a Steamen, a növekedés pedig egyértelműen a Greenlightot leváltó Steam Direct bevezetésének köszönhető.

Június 13-án a Valve nyugdíjba küldte a Steam Greenlightot, a helyébe pedig egy új rendszert léptetett Steam Direct néven. A cég célja az volt, hogy a fejlesztők minél hamarabb publikálhassák a játékaikat a platformon, a Direct ugyanis a korábbi közösségi szűrés helyett mindössze azt követeli meg a csapatoktól, hogy fizessenek letétbe 100 dollárt.

Ez valóban megkönnyíti a fejlesztők dolgát, és ahogy arra számítani lehetett meg is ugrott a steames megjelenések száma. Az Ico Partners adatai szerint az elmúlt négy hétben 730 játék mutatkozott be a platformon, ebből 215 augusztus első hetében. A fenti grafikon tanúsága szerint július közepéig 84-140 játék között mozgott a heti megjelenések száma.

A Valve egyébként azt írta korábban, hogy a Direct bevezetését követő hetekben hirtelen játéközönre számít, utána viszont normalizálódik a helyzet - igaz, még így is több premierrel számolhatunk majd, mint azelőtt.

18.
18.
crytek
#15: És? Mostanában mindennek csak a folytatás jön minden kiadótól...ott sincs ötlet copy paste átskinezve mégis sikeresek és ömlik a 245. részük is....
17.
17.
Extol
És pláne nem veszek olyan dolgokat amikkel jó eséllyel nem is játszanék soha. Így ha valamikor 20-30 év múlva lelövik a Steam-et, vagy háború lesz, természeti katasztrófa, napkitörés, gigászi hackertámadás stb legalább nem vesztettem sokat.
De ilyen alapon retteghetünk bármitől, ami most biztosnak tűnik, pl az az online banki világ létét veszélyeztető hasonló tényezőktől. Az élet maga egy bizonytalan világ-
16.
16.
Extol
#10: Ezért nem veszek sűrűn olyan játékot, amit nem értékeltek le legalább 75%-al. Ha kell egy cím sokszor inkább várok vele 2-3 évet, és csak olyat veszek meg teljes áron amit igazán várok
15.
15.
Mufika
#14: Az a kisebbik gond hogy ömlik a pénz, szerintem a fő probléma az hogy nincs ötletük ahhoz hogy újra valami maradandót alkossanak Half Life 3 néven...DE még ha lenne is, akkor se tetszene senkinek mert az elvárás valahol annyira az egekben van, hogy azt lehetetlen elérni.
14.
14.
crytek
#13: Nem lesz Half Life 3.... egyszerűen nem kell ,hogy létrejöjjön,mert a pénz ömlik hozzájuk játékok nélkül is...
13.
13.
user101
#7: Amikor ezt írod, kedd van vagyis holnap amikor elkezdik lekapcsolni a szervereket szerda lesz, ami a hét harmadik napja : Half Life 3 confirmed ! :D
12.
12.
crytek
#10: A desura az egy jó nagy hulladék volt..... nem csoda hogy bezárt....Fel sem tudom fogni azt ki használta.... ahol lehetett kapni bundlekhoz is desura kulcsokat mindenki csak tolta ki az éterbe vigye aki akarja mert a lőtéri kutya se égette magát azzal...

A gyengék mindig elhullanak...a valve meg minden csak nem gyenge :) Pénzéhes görények akiknek naponta megszámolhatatlan bevételük van....
10.
10.
mestermagyar
#7: Nem lehet tudni mi lesz a jövőben, de az biztos hogy volt rá példa mind játékban, mind játékstoreban. A desura például egy messze nem hatalmas, de méretes ilyen bolt volt. Volt. És akik ott bármit vásároltak, azok egyenlőre nem lehetnek biztosak hogy valaha is viszontlátnak bármit abból amit vettek.
9.
9.
mestermagyar
#6: Ugye tudod hogy itt a hangsúly azon volt hogy a cégeknek nagy általánosságban szinte semmi beszabályozott felelősségük nincs az online értékesítés szempontjából? A konzolok nemcsak hogy ugyanilyenek, azok tulajdonképpen a hardveredet teszik értéktelen fémmé ha nincs precíziós szerszámod és szalértelmed némi forrasztgatáshoz meg kódolgatáshoz.


Ez egy globális probléma. Ha nincs szabályozva akkor a cégek hozzák a szabályokat és megkapod a steamet és a konzolokat annyi jogi birtoklással amennyit a cég akar hogy legyen neked, ez most épp nulla (nem birtoklod, csak használati allicenszed van). Nagyonis kéne és nagyonis lehet változtatni.
8.
8.
crytek
#7: Store-ba....fák you hogy nem tudnak egy szerkesztés gombot berakni már
5.
5.
dcba
#3: Hat ha valaki azert fizet ki 100 dollart, h valami okadekot feltegyen, akkor miert ne? Ha szar, ugyis leveszik elobb utobb, Valve bacsi meg keresett 100 dollart rajta. Engem total hidegen hagy a sok kula indie jatek, ami nekem kell arra celiranyosan rakeresek es megveszem, neked meg mind1, mert ugyis csak bundlekat veszel 5 dollarert.
3.
3.
crytek
80%-a ugyanúgy okádék kokány moslék ahogy eddig is...Most mégtöbb lesz mert szavaztatni se kell mehet fel minden hulladék egyből. Bravó valve ezt faszán megcsináltad
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...