American McGee új Alice-t szeretne

  • Írta: fojesz
  • 2017. szeptember 3.
  • Teaser
Link másolása
A dizájner az utóbbi években nem foglalkozott videojátékokkal, ehelyett egy Out of the Woods nevű kártyajátékon dolgozott, ami a Kickstarteren is sikert aratott. Most azonban úgy fest, visszatérne az Alice-hoz.

A rajongók szüntelen kérdezgetik American McGee-t, hogy mi újság az Alice-sorozattal, aki nem győzi hangsúlyozni, hogy a cím az Electronic Artsé, így bármennyire is szeretné, nem rajta múlik a folytatás elkészítése.

A kérdés még az úriember legutóbbi Kickstarter-projektjénél is előkerült: McGee itt azt is leszögezte, a kiadó nem nyitott a licencmegállapodásokra, a crowdfundingra és a külsős befektetők bevonására sem, így addig nem lesz új Alice, amíg a cég úgy nem dönt, hogy ő maga megcsinálja. McGee azért nem adja fel, a blogján augusztus elején újra megpendítette az Alice-húrokat, igaz, azzal a nem titkolt céllal, hogy megtolja picit az említett kampány hajráját.

Most végre valami konkrétumról is beszámolhatunk: a blog egy friss bejegyzése szerint az Out of the Woods sikerén felbuzdulva, American McGee elkezdte felvázolni a harmadik Alice-játék, az Alice: Asylum koncepcióját, amit artworkökkel, designdokumentumokkal és a kidolgozott üzleti modellel együtt szeretne bemutatni az EA-nek, hátha sikerül jobb belátásra bírni a céget. McGee-t addig is egy hírlevél-feliratkozással támogatni.

Az Alice-film azóta is készül, a projekt pénzhiány miatt akadt el.

12.
12.
GAMEROD
Csinálhatnának más meséből is ilyen horror témát, nem feltétlen Alice kell állandóan. de a Bad Day L.A. folytatás se lenne olyan rossz.
11.
11.
user101
Az AMR egy nagyon hangulatos, mély, kellően változatos és szórakoztató játék volt a maga elborult és depis világával együttvéve is. Bár nagyon szeretnék egy következő részt, mégis csak reboot / redesign-ként tudnám elképzelni, hiszen a történet adott és így eléggé megköti az alkotók és az EA kezét is. Mindenesetre ha sikerülne valami klassz dolgot létrehozniuk a témát illetően, rám számíthatnak ! :)
8.
8.
friiboy
Remélem lesz, a játék zseniális volt, a hangulat pedig még azt is überelte!
7.
7.
zsocc-nrg
Imádom ezt a játéksorozatot, remélem McGee sikerrel jár az EA-nál és végre megkaphatjuk a várva várt folytatást :)
6.
6.
kastorhun
Az Alice Madness Returns-t imádtam (az egyik kedvenc játékom), nagyon szomorú vagyok hogy végül megbukott.
5.
5.
Chrysh
#3: Mondjuk a platformer-elemeket egy kicsit változatosabbá és izgalmasabbá is lehetett volna tenni, de még így is a sztori a végére bőven kárpótolt.
4.
4.
crytek
#3: Igen az remek game áttolják az alapot UE4-re azt jöhet egy új rész. Kickstarteren meg pénzt is kapnak hozzá...
3.
3.
PaprikaJancsi
Alice Madness Returns-t kedveltem, nagyon jó hangulata volt, és egy végigjátszás erejéig hatalmas élményt nyújtott. Örülnék egy folytatásnak. . .
2.
2.
markoci555
Imádtam, nagyon örülnék egy folytatásnak, alapokat megtartva, újításokkal.
1.
1.
Gykrizsi
Örülnék ha az EA megint nyitja az ilyen merészebb projektek irányába, mint a Shadow of Damned, Dead Space vagy ez. Mostanában olyan tartalék lángok működnek. Szerencsére ez az indie piacos vonal talán add egy lökést.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...