Így mutat Usain Bolt a futballpályán

  • Írta: gabeee
  • 2017. szeptember 8.
  • Videó
Link másolása
Azt már eddig is tudtuk, hogy a világ leggyorsabb embere is szerepel majd a Pro Evolution Soccer 2018-ban, most viszont egy trailert is kapott a jamaicai csillag. Futni, lőni és ünnepelni is profin tud.

David Beckham, Diego Maradona és a többi nagyágyú után, Usain Bolt is megmutatja, mit tud a gyepen. A nyolcszoros olimpiai bajnok sprinter nemcsak a gyorsaságával lehet segítségünkre, ugyanis a kisfilm tanúsága szerint a labdával is remekül bánik. Usain Bolt többször is hangoztatta, hogy szívesen focizna, most pedig - ha csak virtuálisan is, de - eljött a pillanat, és teljes értékű tagja lett egy futballszimulátornak. A hatalmas gólja utáni ünneplése pedig sokaknak ismerős lehet.

Mindeközben a Konami közzétette Usain Bolt játékosstatisztikáját, amely alapján kiderül, hogy maximális sebességgel és robbanékonysággal rendelkezik, ami még akkor is egyedülálló, ha közben összességében "csak" 75-ös értéket kapott. Mindemellett az is kiderült, hogy szélső támadóként rohamozhatunk majd vele.

Usain Bolt az előrendelők számára lesz elérhető, illetve a nyitó napon jár bónuszként a csomaghoz a MyClub módban.

A Pro Evolution Soccer 2018 demója már letölthető a konzolokra, és bár abban nem szerepel a világsztár, így is érdemes lehet egy próbát tenni vele. A teljes játék egyébként nemsokára, szeptember 12-én rajtol el PS3-on, PS4-en, Xbox 360-on, Xbox One-on és PC-n.

16.
16.
Beniciodeltoro
#15: Ez a röhej az egészben, BL licensz van, de mikor nézed a tabellákat a 90%-a kamu névvel szerepel, ez annyira kiábrándító.
Úgy döntöttem először a Fifát veszem meg, a PES ráér, most én se állok fényesen ami az anyagiakat illeti.
15.
15.
MrPink
Ha már van BL és EL akkor legalább azoknak csapatoknak szereznék meg a licenszét akik szerepelnek ezekbe a rohadt kupákba de erre sem képesek. Sajnos leszarják, a játékosok majd úgyis megoldják. Nekem senki ne mondja azt, hogy azért kevés a licensz, mert drága. Nekem lehet, hogy drága de a Konaminak?
14.
14.
Beniciodeltoro
#13: Kizárt hogy nem ironizáltál, mert a felhozott hibák pont a fifára jellemzőek.
13.
13.
Randy Marsh
Usain kell a PESbe. Ami nem kell:
Normális védekezés, az egymásba beleakadós bug javítása, az irreálisan könnyen adott lapok visszafogása, részletesebb ML(0, azaz nulla élvezeti értékkel bír a menedzserkedés), realisztikusabb labdavezetés, licencek, milliónyi apró, és rohadtul zavaró hiba javítása.

Aki meg a hangulattal jön, szerintem a FIFA abban is sokkal előrébb jár.

Köszönjük az újabb remek részt.
10.
10.
Beniciodeltoro
#9: Jah és mikor Győzike nem kap gólpasszt akkor a feje fölött a buborék : ( Esztet kell csinálni e ?! ) és földhöz csapkodja magát.
Kezd COD-osodni a PES :))
9.
9.
Nothing
Jöhetne Sonic is meg Speedy Gonzales. :D
De állítólag győzike is valószerűtlen futósebességre képes, ha a meglát egy NAV-os kocsit...
5.
5.
Beniciodeltoro
#3: A legnagyobb marketing az lenne ha PES18 - Premier League year néven dobnák piacra a játékot, a teljes PL licensszel csapatok, stadionok, menedzserek ahogy az EA csinálja, na ez lenne a marketing vinnék mint a cukrot.
Hol érdekel engem Bolt gyerek, köztudott hogy MU fanatikus és szeretne egyszer a MU-ban játszani, de hogy játszik is valaha, kizárt.
Következőben Carl Lewis lesz a marketing ? Ezek tényleg nem veszik komolyan.
4.
4.
#3: Egy olyan játékban, ahol a vásárlók elvárják a minél realisztikusabb megvalósítást, ez bizony óriási fail és baromság.
3.
3.
Yanez
#2: Pedig ez nem szánalom, hanem a jó öreg marketing. Mindenki ezt csinálja, csak mindenki a maga módján. :) Nincs ezzel semmi gond.
2.
2.
Beniciodeltoro
#1: Ez a kérdés merült fel bennem is.
Rohadt szánalmas.
1.
1.
Yanez
Vajon legközelebb mivel próbál majd csábítani a Konami egy kis focira? Egy Ferrari a Forzából? Optimus Prime a Transformerből? Sid a Jégkorszakból? Meglátjuk!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...