Félmillió példánynál jár a Divinity: Original Sin 2

  • Írta: fojesz
  • 2017. szeptember 18.
  • Biznisz
Link másolása
Alig négy napja élesedett a Divinity: Original Sin 2 végleges változata, a fejlesztők máris átlépték a félmillió eladott példányt. Oké, ennek a fele már az Early Access-időszakban összejött, de a tempó még így is szédületes a fejlesztők szerint.

Habár a Steamen eddig is voltak rá jelek, a Larian Studios az imént megerősítette, hogy remekül fogy a Divinity: Original Sin 2: négy nappal a végleges változat megjelenése után el is érték az 500 ezer eladott példányt.

A kép persze csalóka, és azt maguk a fejlesztők is elismerik, hogy ennek a fele az Early Access-időszak alatt jött össze, azonban a tempó még így is látványos: az első rész esetében két-három hónapot kellett várniuk a srácoknak az első félmillióra, és hát a Larian megroggyanó szerverei is sejtetik, hogy ekkora rohamra ők sem voltak felkészülve.

A Divinity: Original Sin 2 egyelőre kizárólag PC-n játszható, azonban jó eséllyel konzolokra is megjelenik később. A fejlesztők eleve a számítógépes változat sikerétől tették függővé az érkezését, a Larian feje, Swen Vincke pedig az Eurogamernek elég egyértelműen utalt rá, hogy nyitottak a portolásra: mint mondta, egyelőre a PC-s peccsekre és a pihenésre fókuszálnak, utána azonban jöhetnek az új dolgok is.

A fenti trailert még a megjelenés előtt adták ki a srácok, ha kíváncsi vagy, mit ígér az új Divinity, vess rá egy pillantást!

6.
6.
user101
Annak idején nagyon szerettem a Divinity II-t és bár értem én, hogy anyagilag és lehetőségek terén jobban jöttek ki az Original Sin-el, de számomra akkor is egy visszalépésnek hat és nagyon sajnálom. Persze ez is és az első rész is jó, de egy Divinity III-nak sokkal, de sokkal jobban örültem volna... ):(
5.
5.
silkgoat
Nagyon varom a Linux portot, az alsovel is nagyon jol elszorakoztam
4.
4.
Kalácsképű
#3: Vannak nyilak es markerek is :D Pontosabban lerakhatsz markereket, de a questek zaszlokkal vannak jelolve.
3.
3.
BrockSamson
#2: Ez engem mar az elso reszben is elbuvolt. Nincsenek nyilak, mer quest markerek, logikazd ki, hogy hova kell menni es mit kell tenni.
2.
2.
Kreto
#1: Igazad van. Angoldtudást erősen igényel a játék. Ha valaki játszott irl mágust vagy D&D-t papíron mesélővel. Nah ez ugyan az csak videojátékban. Olyan questek vannak amikre magadtól nem jössz rá csak a párbeszédekből levelekből itemekből lehet tudni merre kell haladni.
1.
1.
azureknight0715
Most próbálgatom nem rossz játéknak tünik viszont elégé összetett és így elsőre bonyorult lesz, őszintén annak ajánlom aki tud angolul aki nem az próbálja ki aztán remélhetőleg lesz hozzá majd valamikor felirat, bár a szöveg mennyiségét megnézve éveket kell majd vérni rá:(
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...