Befutott a Tomb Raider első teljes előzetese

  • Írta: Shifty
  • 2017. szeptember 20.
  • Cooltúra
Éjjel a terveknek megfelelően kikerült a Tomb Raider korábban már beharangozott első előzetese, hogy aztán a Warner Bros. valamiért mindenhonnan eltávolítsa azt. Reggelre viszont ismét elérhetővé vált a hivatalos csatornán a trailer.

Egyelőre nem igazán érthető, mi a fenét művel a Warner Bros., hiszen a nemrég bemutatott poszter és teaser trailer után hivatalossá vált, hogy érkezik az új Tomb Raider-film első előzetese. Éjszaka fel is került a hivatalos anyag, többek között az egyik szereplő, Daniel Wu Instagram-oldalára is, de a stúdió teljesen érthetetlen módon elkezdte leszedetni azt, így nemcsak a hivatalos csatornákon, de gyakorlatilag sehol sem lehetett megnézni a Tomb Raider első trailerét.

A hír írásának pillanatában is csak egy Twitter-oldal volt az egyetlen olyan forrás, ahonnan még nem sikerült eltávolítani a kedvcsinálót, de végül a stúdió hivatalos YouTube-csatornájára is visszakerült az előzetes. A trailer alapján jól látszik, hogy a 2018. március 15-re időzített film lényegében a Crystal Dynamics-féle rebootból táplálkozik. Az ifjú, útját kereső Lara Croftot az Oscar-díjas Alicia Vikander alakítja.

Modern Android-fejlesztői képzés indul - végre Kotlin-alapokon
A Java múlté, az Android elsődleges nyelve immár hivatalosan is a Kotlin. A HWSW új online képzésével egyszerre ismerheted meg a Kotlin nyelvet és az androidos mobilfejlesztést.
30.
Matt8888
#20: Egyet tudok érteni, most hogy már láttam mikkel akarnak kedveskedni és milyen minőségben. Azt kell, hogy mondjam, hogy várom. Pláne, hogy az előző cikkben még erről írtam kommentet, hogy komoly aggályaim vannak a "performansz"-t illetően, ami abban a nyúlfarknyi videóban volt.
29.
Stranger
Egyébként amit az utolsó mp-kben ellőttek... Én inkább a további részeket várom, mert klasszik hajjal és duál pisztollyal nagyon adja a karaktert.
26.
Harkat
0:11-nél nálam már elkaszálta magát. Hogy lehet így kihúzni egy íjat? :D
25.
delphijos
#19: "Filmelőzetes alapján ez Angelina Jolies TR rebootja lesz"

Vagy az előzetest, vagy az AJ filmeket nem láttad. Vagy nem értem hogy láttad ebben ezt.
24.
delphijos
#6: Ízlésről kár vitázni , az tetszik Neked ami. Csak pont ezt az érvet amit felhoztál nem értem. Az AJ - s filmek mi a fenétől voltak hitelesebbek? A 2. rész már majdnem egy Hellboy epizódnak is elment volna. Ez is kb. annyira lesz hiteles mint mondjuk az hogy Nathan Drake mindenhova felmászik, és kiírja a fél világot. Semennyire. Ez egy "mese".
22.
RangerFox
Nyilván meg fogom nézni első nap moziban, csak mert a Tomb Raider világa közel áll hozzám, de a színésznővel nem tudott megbarátkozni a szemem. A 13-as reboot játékot egy szűk két órás filmben megnézni? miért ne.
21.
kopic
#1: +1
Ettől azért nem dobtam hatast.
20.
Yanez
Na most meggyőztek. Mintha tényleg a 2013-as TR-t látnám megelevenedni a képernyőn, a színésznőt leszámítva. Ez nagyon hű lesz ahhoz a játékhoz, ergo mint játékadaptációs film szerintem igen klassz lesz. Oscart vagy egyéb díjakat viszont biztosan nem fog nyerni, de végre egy vidijátékról alkotott muvi, ami leginkább elsősorban nekünk játékosoknak szól!
19.
Onion
Nekem nem tetszik, ez a lapos deszka alkatú csaj. Filmelőzetes alapján ez Angelina Jolies TR rebootja lesz.
18.
Aang
Elég xar a trailer. Egy tv sorozat pilotjának az előzetesének talán elmenne. De attól még a film jó lehet. Mondjuk sok kedvet nem kaptam hozzá.
17.
Nekem bizony bejön, persze megértem ha másnak nem, de én bizony hálát adok minden egyes kalandfilmnek ami érkezik.

Ezen pedig úgy látszik, hogy sikerült megütniük így az előzetesből látván is egy adott koncepciós irányzatot, egységes és tiszta a vizualitása ami nekem nagyon tetszik.
Azért érzik sokan úgy ahogy kommenteket olvasom, üres német TV filmnek, amitől egyébként messze van, mert maga a rendező is norvég.
Aki pedig kicsit tisztában van az északiak vagy esetleg jelen esetben a német művészeti, építészeti irányzatokkal tudatában kell legyen annak, hogy a minimalizmus igazi mesterei.

Ez pedig át is jön, ez nem üresség, ez egy törekvés a letisztult képi világra és én úgy látom igazán profi.
Olyan mintha az új Minotti bútorokat nézném, olyan 1-1 belső helyszín.
Én várom.

A fizikai túlzások pedig a részei,a Gyűrűk Urának is, a Hobbitnak is, a Star Trek-nek is, de még egy Bourne is maga a túlzás ha onnan indulok ki, hogy olyan szuper katonák még csak nem is léteznek egyelőre.
Igen buta dolog ezen vitatkozni egy olyan játékadaptációnál ami a túlzások miatt lett olyan sztár cím amilyen,...

VÁRÓS!!!
16.
silkgoat
Megneztem az elso 15 mesodpercet...hehh,. uncsi, aztan a masodikat is, hehh semmi ertelme, aztan az osszes tizenotmasodpercet, nyafi nyafi nyafi, szar szar szar, filmeszteta vagyok es nem szorakozasbol jarok a maoziba, sot ezt si ugy fogom letolteni es majd megirom a forumra, hogy bealudtam rajta...nyafi nyafi nyafi :D

Libaboros lettem, ahogy olvastam az itteni hozzaszolasokat :D
14.
Stranger
Az egész arról, hogy az apja videoüzenetét megtalálta az első filmből van, csak ott legalább ízlésesen lett megoldva az apja-lánya "párbeszéd".
Ja és most megkaptuk a Trinity-t az Illuminati helyett. Olyan eredeti... persze ez már a játékban is így volt, de a Crystal a Legend óta erősen merít a 3-4 pontos TR filmekből, csak az a baj, hogy még Lara karakteréhez sem értenek sajnos. Nem baj most már 12 métert ugrik Lara... helyből. :D
13.
guba800
Szerintem vègre egy megfilmesitett játèkadaptácio jól sikerült.
12.
crytek
Epic... Végre 1az1-be játék feeling egy film...ugyanaz a helyszínek stb... így kell vászonra vinni egy game-et! Várjuk
11.
ADMlN
Nem tudom mire megy a hiszti, az eddigiek alapján teljesen korrektnek tűnik. Ez a trailer meg önmagában köröket ver a harmatgyenge Jolie filmekre.
10.
Futu-Retro
A CGI miatt fanyalgóknak üzenném, hogy a CGI előzetesről előzetesre változni fog, mint minden eddigi film előzetesénél, tehát Lara itt mutogatott mellei sem a végleges állapotot tükrözik.
Kicsit komolyabban: Eszem ágában sincs már most, látatlanban földbe döngölni a filmet, de nekem ilyen német tévéfilm érzésem volt a trailer alatt.
7.
Gykrizsi
#6: Ne is mond a DOOM legyőzhetetlen. Amit a Szikla ott leművelt, az Oscart érdemelne, arról az FPS szekcióról a végén meg ne is beszéljünk. Ott aztán megragadták a játék lényegét. Azok tudták, hogy kell hitelesen visszaadni a DOOM életérzést. Amúgy szerintem az Alone is the Dark is elég kemény volt, sokszor nézős az is :)
6.
user101
#4: A 7. egy buta remake, egy rajongói youtube videó, semmi több. A Rouge egyébként nem volt rossz. Azt nem mondanám, hogy jó volt ( biztos fájna is egy kicsit :), de határozottan nem volt rossz. ;p

Az eredeti TR-ek larával ( akármennyire pökhendi, beképzelt ribanc is volt benne AJ :) valamennyire "hiteles" és átélhető volt ( legalábbis, mint modern mese ). Ebben elnézem ezt a nyüzüge kislányt és amiket csinál vele a CGI és a kaszkadőrök :) hááááát... Közben erősen ráncolom a szemöldököm. Lehet, hogy csak nagyok az elvárások, mert már ki vagyunk éhezve egy "tökéletes" TR adoptációra ( azért Jolie nem tette olyan magasra a mércét :). Meglátjuk. De ha ez egy Éhezők viadala x. lesz és nem határozottan TR ( és egyenlőre ezt a kis plusz nem látom benne... én legalábbis ). De ne legyen igazam!!!

A legjobb feldolgozás amúgy is a DOOM film volt... :)))))))))
5.
Gykrizsi
Nekem tetszik. Vikander szerintem jó választás. Szép és jó színész, egyáltalán nem érzem azt, hogy hiteltelen lenne, mint Lara. Történettel nem lesz gond szerintem, jó az alap. Én várom.
4.
exonic
#2: Ennek az az oka, hogy nem lehet kétszer eladni ugyanazt a terméket. Ahogy elnézem ez a film az új TR játékok feldolgozása lesz ami szerintem teljesen oké. Hogy ez miként sikerül azt majd meglátjuk, de próbálnak új életet lehelni a szériába ami csak akkor megy ha valami újat mutatnak. Az Prometheussal is így jártak, és bár nem volt kiemelkedő, de rossz sem, ám ahogy mondtad, a Covenantal teljesen hülyének nézték a nézőt ezzel elijesztve nem csak a rajongókat, de akik újonnan szeretnének becsatlakozni is. A Star Wars egy másik téma szerintem. A 7. rész nem volt más mint egy nosztalgiamaraton, ami szerintem teljesen oké, tekintve hogy több mint 30 év telt el a befejező rész óta. Bár a történetbe nem haladtak nagyon előre, de feleleveníti hogy miért is szeretjük annyira az SW-világot, és a fiatalabbaknak is bemutatta azt. A Zsivány Egyest viszont egyértelműen a régi SW fanoknak szánták, ami szintén tiszteletreméltó szerintem.
Egy sorozat akkor marad fenn ha nem csak a "saját" közönségének felel meg hanem próbál újakat is behúzni a világukba, ami csak újítással megy. Az igények változnak, hisz évtizedek teltek el elődjeik óta.
3.
Blankenfuere
#1: Szerintem is teljesen jó a szerepre, feszes, szálkásan izmos. Szolgai módon fogja követni a 2013-as rebooto, úgyhogy akár jó is lehet maga a film. Kíváncsi leszek. Az meg külön öröm, hogy Lara a túlélő van fókuszban, nem Lara a nagymellű akcióhős sex idol. (az már más kérdés, hogy Vikander alapjáraton is iszonyat jól néz ki)
2.
user101
Nekem "csak" annyi a bajom, hogy tök hiteltelen az egész. Se fizikára, se fiziológiára nincs tekintettel ( tudom, ez egy modern mese ) de ennek következtében én elvesztem az érdeklődésem a nézése közben. Pont ezért utálom az új SW filmeket vagy az új "Alieneket" is, mert totál hülyének nézi a saját közönségét. Olyan bődületes f@szságokkal van tele, ami nem hogy egy scifi-be, de egy fantasy-ban is sértés és én érzem magam kellemetlenül a nézése közben.

Szóval egyenlőre meh...
1.
Macifasz
Vikandert imádom, vele nincs is bajom...de a film...hááát...nem tudom. Se nem győzött meg, se nem vette el a kedvem teljesen. :-D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...