Rockstar-klasszikusok jönnek PlayStation 4-re

  • Írta: gabeee
  • 2017. szeptember 30.
  • Bejelentés
A Rockstar eddig is törekedett arra, hogy a klasszikus játékait modern platformokra költöztesse, és ez a jó szokás továbbra is jellemzi a stúdiót. Most újabb négy címről derült ki, hogy nemsokára Playstation 4-re is megjelennek.

A Rockstarnak hála egyre több sikercímet üdvözölhetünk az új generációs konzolokon is, most pedig újabbakkal lehetünk gazdagabbak.

A kiadó már eddig is több PlayStation 2-es játékot portolt a Sony legújabb masinájára, többek között a Manhuntot, a Red Dead Revolvert vagy éppen a Max Payne-t. Azt, hogy mik lehetnek a közelgő címek PlayStation 4-en, a korhatár-besorolásokért felelős ESRB-nek köszönhetően sejthetjük, hiszen a napokban olyan címek bukkantak fel az adatbázisukban PS4-es játékként, mint a Max Payne 2, a GTA: Liberty City Stories, a GTA: Vice City Stories és a Midnight Club 3.

Különösebben egyik címet sem kell bemutatni a játékosoknak, hiszen mindegyik nagy sikernek örvendett a maga idejében PlayStation 2-n, így a rajongók számára egészen biztosan örömet okoz a Rockstar ezen húzása. 

A pontos megjelenési dátumokról egyelőre nincsenek információink.

16.
Gora
#8 A Bully, Canis Canem Edit néven elérhető a magyar Store-ból.
10.
patka21991
Red Dead Redemption mikor jön?
9.
Matt8888
Szuper várjuk szeretettel :)
8.
Darksiders84
Bully is volt igérve vagy folytatás?
6.
4.
DON GONDOCS
#1: A max payne 2 ps2 portja, nagyon rossz, amellett hogy ronda is még szaggat is.
3.
shatterhand
Ennyi ev utan nem biztos hogy elveznem a manhuntot. Az ilyet jobb meghagyni szep emlekkent, ha mar nem dolgozzak ujra.
Red dead redemption azert johet.
1.
Yanez
Kb 1 éve annyi idő után újra kitoltam PS4-en a Max Payne-t, és amikor már vettem volna meg a második részt, felhúzott szemöldökkel konstatáltam, hogy nincs. Úgyhogy ezt most várom! :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...