Végre videót is rögzíthetünk a Nintendo Switch-en

  • Írta: fojesz
  • 2017. október 19.
  • Letöltés
Link másolása
Fontos firmware-frissítés érkezett a Nintendo Switch-hez, a négyes verziószámot viselő update többek között a videórögzítés lehetőségét is magával hozza. Harminc másodperces klipeket menthetünk el és oszthatunk meg.

Habár a Nintendo Switch-en is helyet kapott a "share-gomb", már a konzol bemutatkozása óta tudtuk, hogy a Nintendo csak fokozatosan fogja okosítani azt. A videórögzítés lehetőségét például a legutóbbi, 4.0.0-s firmware-frissítés hozta magával, ennek telepítése után harminc másodperces klipeket menthetünk el a támogatott játékokban.

A legutóbbi fél perc felvételéhez hosszan kell nyomva tartanunk a gombot, ezután kerül a felvétel a galériánkba. A videót helyben megvághatjuk, majd megoszthatjuk azt a Facebookon vagy a Twitteren. Egyelőre a The Legend of Zelda: Breath of the Wild, a Mario Kart 8 Deluxe, az Arms és a Splatoon 2 támogatja a funkciót, de a lista később folyamatosan bővül majd.

Újdonság továbbá, hogy az adatainkat átköltöztethetjük egy másik Switch-re, kaptunk új felhasználói ikonokat, valamint az előrendelés és az előtöltés lehetősége is élesedik "bizonyos" játékoknál. A Switch hírfala megújult, ezentúl már ki is követhetünk csatornákat, ha nagyon zavarnának, és egy "verzióegyesítő" funkciót is kapott a konzol: ha lokálban játszunk másokkal, a rendszer összeveti az adott játék verziószámát a gépeken, és automatikusan ahhoz igazítja a programot mindenkinél, aki a legfrissebb változatot használja. 

Végül a vezeték nélküli hálózatoknál a TKIP-s routerek is megjelennek immár - igaz, csak kiszürkítve, mivel azok továbbra sem támogatottak.

30.
30.
delphijos
#22: "kíváncsi vagyok mikor fognak rájönni az emberek, hogy egy PC-n ma már sokkal egyszerűbb és kényelmesebb játszani, mint konzolon"

Basszus hogy ezt nem tudtam. Én hülye, itt ülök egy rakás konzol között tudatlanul. ;)
24.
24.
zozo76hun
#22: te eleg pc fan vagy.
22.
22.
user101
Irigylem a problémáitokat ... kíváncsi vagyok mikor fognak rájönni az emberek, hogy egy PC-n ma már sokkal egyszerűbb és kényelmesebb játszani, mint konzolon... :) Mondjuk egy 5 éve hozzá nem nyúlt PC-n amin úgy futnak a játékok, hogy pro-n és x1-en sem fognak, de mindegy... :DDD
20.
20.
Juha
#18: Értem én, csak mivel nem olcsó, ezért illett volna picit a jövőben megjelenő játékok (minimum) helyigényére is gondolni, a gyerek annyit fog mondani, hogy nem megy, és akkor lehet utánaolvasni, hogy vsz. betelt a tárhely. Egy játékkonzolt azért vettünk régen, hogy beteszel valamit és játszhatsz, ma ez már nem igaz.
18.
18.
delphijos
#17: Ez egy kicsit túl van tolva. Nekem kb. 6 vag 7 játék van a belső tárhelyen, és még van bőven. Ha a keresztlányom az NBA 2K18-al akarja nyomni, akkor kap hozá egy memóriakártyát. Ez az egy ilyen game. És már a hírnél ami ezt taglalta megírtam hogy nevetséges hogy 5 giga egy mentés..... És arra hogy egy játék 16 giga frissítést szed le ( a memóriakártyán levő adat mellé ) azért nem csodálkozom hogy nem számítottak.
17.
17.
Juha
#13: Egy játék 100 giga az 500 (jó, "picit" kevesebb) gb-os tárhelyből, ez még oké. De ez most fordítva van, és nem a switch-et szidom, mert az alapötlet nagyon jó, de az ár-érték arányt nézve azért ha ilyen áron veszek valamit, akkor csak a játékokra kelljen már költenem, nem 3-4 ezer Ft-os szarokra.
Pl. egy általános iskolás csajszinak veszel ajándékba egyet, mert mondjuk keresztlányod. Magyarázd meg neki 2500 km-ről, hogy amit megvett miért nem megy...
13.
13.
delphijos
Még egy gondolat. Lehetne az MS-t és a Sony-t is szidni hogy a Pro-ba meg az X-be miért nem 2 terás vinyót raknak alapból, amikor egy Forza 7 100 giga. De minden cég spórolni akar, és itt lehet, az "élmény" konkrét csorbulása nélkül.
12.
12.
delphijos
Ja, még annyi hogy nekem egy 500gigás PS4-em volt, most került bele a 2. upgrade ( elöbb 1 terás, most meg egy 3 terás). Egy hobbi sem olcsó. Ez sem. Mindenre kell költeni. Hol ezt, hol azt. Ez van.
11.
11.
delphijos
Ugyanez volt a véleményem. De öszintén beismerem hogy megváltozott. Persze, ez bosszantó. Viszont a másik oldalon meg ott van hogy nem kell rögtön még egy kontrollert venni. És ki is használjuk hogy "alapból" lehet localban multizni. Soha nem szórakoztunk olyan jól a gyerekekkel egy játékkal mint a MK8-al. A Mario & Rabbids , és a Zelda meg nekem telitalálat. Plusz "megtaláltuk" egy másik felhasználási lehetőségét a hordozhatóságnak. Van egy dokkoló a másik szobában rákötve a tv-re, ha a nappaliban nem tudnak játszani, átviszik a gépet, és ennyi. Vannak hiányosságai, mint mindennek, de minden éremnek két oldala van. Én amióta megvan, egy percig sem bánkódtam hogy megvettem.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...