A Nintendo letarolta az amerikai piacot

  • Írta: zoenn
  • 2017. október 20.
  • Biznisz
Link másolása
A Nintendo Switch már harmadik hónapja uralja a hardveres toplistát az USA-ban, és a premier óta már 2 millió egységet passzoltak el belőle ebben a régióban. Szépen fogyott a 3DS és a SNES Classic Mini is.

Habár az NPD Group legújabb jelentésére még várnunk kell, a piacelemző cég már most megerősítette, hogy szeptemberben is a Nintendo Switch volt a legkelendőbb konzol az Egyesült Államokban. Persze nemcsak a hibridkonzollal indult versenybe a gyártó, a 3DS-sel és a SNES Classic Editionnel kiegészítve szinte letarolta a hardverpiacot.

Ez már zsinórban a harmadik hónap, hogy a Switch maga mögé utasította a PlayStation 4-et és az Xbox One-t. A premier óta eltelt hét hónapból ötöt behúzott a Nintendo masinája.

Habár a pontos eladási darabszámok még nem ismertek, az USA-ban már kétmillió Switch talált gazdára a megjelenés óta. A Switch, a 3DS és a Nintendo Classic Mini együttesen a hardvereladások kétharmadát tették ki a hónapban.

A szoftveres oldalon is csak a Nintendo-címek teljesítménye ismert. A Mario + Rabbids: Kingdom Battle a hetedik a listán, a Metroid: Samus Returns a nyolcadik, a The Legend of Zelda: Breath of the Wild a tizedik, míg a Mario Kart 8 Deluxe a tizenegyedik.

Még nem világos, hogy a kiotói vállalat vajon képes lesz-e kielégíteni a keresletet a karácsonyi időszakban.

17.
17.
Yanez
Attól hogy egy játékban cuki karakterek vannak, még nem jelenti azt, hogy gyerekes. Gyerekesnek kizárólag az a játék nevezhető, ahol a kihívás kb annyit nyújt, hogy egy 2-6 éves is könnyedén kitolja. Vagyis a kihívás és néhány esetben a körítés az, ami megkülönbözteti a gyerekes játékot a nem gyerekestől. Egy Mario-ban bizony több kihívás akad egy gamer számára, mint sok-sok más híres AAA játékban, és ez tény. Aki kipörgetett néhányat az utóbbi időben, az nagyon jól tudja miről beszélek! Vagy akár egy Donkey Kong is hajtépő, kontrollercsapkodó kihívással képes szembeállítani egy játékost.

Nekem magával a platformmal van a bajom. A Nintendo számomra anno egy hardcore gamer főplatformját jelentette. Ez ma már közel sem mondható el róla. Maximum az alkalmi játékosoknál tudnám elképzelni elsődleges konzolként. Akik a kazuár szint fölött tolják, azoknál biztosan egy gamer pc, Xbox vagy PS van elsődleges játékplatformként jelen. Másodlagosnak viszont tökéletesen elmegy a Switch.

A különbség szemmel látható. Az nem casual gémereknek ígénye a korhoz hű vas és annak teljesítménye. A széles választék, ami a játékműfajokat illeti, s ebben a Switch leginkább egy bizonyos réteget szólít csak meg. A rengeteg online multi lehetőség és annak minden csínja-bínja. Ezek rohadtul nem elhanyagolható tényezők a komolyabb játékosok számára, de mint említettem a Switch tökéletes másodlagos platformnak, vagy elsőnek a casual réteg számára. Kár, hogy számomra ez már nem az a Nintendo, amelyet akár elsőnek is választanék, mint pl a SNES és Wii korában.
8.
8.
JackBauer7
Elnézést ha valakit megbántottam a véleményemmel, így megpróbálok máshogy fogalmazni. Volt ugye anno a Nintendo és a Mario, mint exkluzív. Imádtam. Jött a SEGA és a Sonic, akkoriban az is szerethető volt. Aztán beállt a sorba a Sony is pld a Crash Bandicot-tal. Eltelt 10-20 év. A Sony azóta komoly eredményeket tett le az asztalra. Uncharted, Last of US, GOW. A Nintendo pedig 2017-ben még mindig a Marionál tart. Biztos szép és jó, meg ha ennyit eladnak az sem véletlen, de nagyon hiányolom az ilyen címeket, mint a GTAV, vmelyik COD, MK, Tomb Raider, The Division, valami...
4.
4.
JackBauer7
Nem bántanék meg senkit, anno nintendo fan voltam, de sztem a switch és a ps4/xbox nagyon nem egy ligában játszik. A Vitát és hasonló társait biztos lenyomta, de ne mondja már nekem senki, hogy aki komoly gamer, az pld ps4 után beéri egy swith-csel. Ez egy tv-re köthető handheld. Persze, hogy nem vesznek már annyi ps4-et, hisz a masszív gamer rétegnek már rég van otthon. Megint elnézést kérek a nintendo fanoktól, de amikor megláttam a felhozatalt, akkor azért röhögtem egy nagyot. Ovisoknak való játékokat hype-olnak, mario, zelda, hagyjatokmár...
2.
2.
Yanez
Ezt álmomban sem gondoltam volna. Nagy grat az N-nek, bár annak nem örülök, hogy ezzel a vassal és árazással sikerült bekábítani a gémereket. Ezekszerint legközelebb se várjunk tőlük semmi forradalmit. :(
1.
1.
Norbiii
Tudom, hogy talán ez lenne a normális, és ez a friss, de nekem a Wii U után még mindig meglepő, hogy egy Nintendo asztali játékkonzol "megveri" mondjuk a Ps4-et. Gratula!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...