2018-ban érkezhet az új Battlefield

  • Írta: gabeee
  • 2017. november 1.
  • Teaser
Link másolása
Az Electronic Arts negyedéves pénzügyi helyzetjelentésén szóba került a következő Battlefield is, amely nagy valószínűséggel jövő ősszel láthat napvilágot. Nem biztos, hogy világháborús körítést kapunk.

Sor került az Electronic Arts negyedéves helyzetjelentésére, ahol a pénzügyi beszámoló mellett egy másik fontos téma is szóba került. 

Először merült fel legalább szóban a következő Battlefield, melyről persze sokat most sem tudtunk meg, viszont az biztosnak tűnik, hogy egy éven belül már játszhatunk vele. Az EA pénzügyi igazgatója csak annyit árult el a játék kapcsán, hogy a 2019-es pénzügyi évben biztosan megjelenik, ami azt jelenti, hogy 2018. április 1. és 2019. március 31. között számíthatunk rá. Ez gyaníthatóan azt jelenti, hogy valamikor jövő ősszel lehet esedékes a játék.

Arról egyelőre nem beszélt senki, hogy melyik korba kalauzol el bennünket a cím, de könnyen megeshet, hogy nem világháborús témát kapunk a következő epizódban. 

A cég ügyvezető igazgatója, Andrew Wilson egy későbbi felszólalásában szintén megemlítette a programot, ami szerinte vizuálisan lenyűgöző és mélyen magával ragadó lesz.

De mindezek előtt még érkezik a Battlefield 1 legújabb DLC-je.

23.
23.
logic5
#22: Ja, a Runner-ről ne is beszéljünk...
21.
21.
Stranger
#19: Egy snipernek az a dolga, hogy hátul kempeljen egy sziklán. Inkább a pályadizájnnal vannak gondok, mert a szokásos pörgésre van optimalizálva, eközben lehetőséget ad szniperkedésre is. A mai játékos pedig nem fog odamenni kinyírni valakit, mert ha nem középen ugrál már uncsi a gém. Battlefront, Battlefield, Cod, ez mára mind ugyan az:
https://goo.gl/pkB1Xb

Ugrabugra, pörgés ezerrel, csak más köntösben.
20.
20.
Beniciodeltoro
#19: Attól én is agyf*szt kaptam mikor leszülettem 2 sniperes közé a világ végére, most vagy kinyírom magam, vagy futok egy fél órát.
Azt én se vágom miért nem szórják a csapattársak a lőszereket, vagy a medik csomagot, plusz xp jár érte, lehet 10 éves kisdedek tolják és nincs agyuk.

#17
Néhány cod gameplay felkerült a jutubra, de törölték is őket, belenéztem párba de hót unalmas, a fegyverek hangjai röhejesek, grafika ronda, az átvezető filmek jók, persze van benne autókázás mert azt nem lehet kihagyni se cod-ba se bf-be.
Szerintem előbb nézd végig a sztorit, és ha néhány pálya megteszik akkor esetleg érdemes megvenni, mert azokat újra lehet játszani néhányszor, de a multija egy petákot nem ér, ennél még a WaW is jobb volt, pedig az se volt nagy szám.
19.
19.
ollie92
#18: BF1-ben is van csapatjáték, amit azért jó pár játékos követ. Igen, sajnos még mindig sok a majom, akik akkor se dobnak lőszert ha ugrálsz előttük sámántáncot járva, de aki összedolgozik, vagyis PTFO, azt szorgosan jutalmazza a játék ! Mivel elvitték casual irányba, így mondhatni, csak a hardcore BF tagok maradtak hűek a játék stílusához, sok az új, COD köcsög, aki hátul kempel valami sziklán ....
15.
15.
gerappa
Ez az! Ontsátok a játékokat!
Nem értem, miért jó ez nekünk... Azt vágom, hogy nekik jó, mert újabb játékot rakhatnak a polcra 50 euróért, amit megvesznek 10 millióan. De én ezért kapok valami érdemlegeset? Anno évekig nyúltam a klántársakkal a BF2-t, aztán a hármat. És kúrva jól elvoltam a BF3-mal több, mint 3 évig. Most meg mi van? Mire megszokom az újat, addigra kijön egy még újabb. Vágom én hogy fogyasztói társadalom, meg EA Bácsi minden évben meg akarja tömni a zsebét. De ezt lehetne évi 2 expanzióval. Anno működött. És szerintem jól. Legalább jól csinálnák amit csinálnak.
14.
14.
ollie92
Látom sokan nincsenek tsztában a dolgok mivoltával....

RESKIN ... "Ahogy a BF1 is csak egy WW1-re skinezett Star Wars Battlefront."

Mivel maga a battlefront nagyon hasonlít a battlefield-hez, tehát sok játékos, nagy pályák és járművek, még nem ugyanaz.Lehet hasonlónak tűnik, mivel a DICE készítette, ugyanazzal a frostbite 3 motorral. A két játéknak más a gunplay, más a mozgás. Azt aláírom, hogy a battlefield 1 inkább egy casualfield. Egyre több mindent elbasznak és nerfelnek, hogy a skiller játékos ne uralhassa a pályát. Ennek az az előnye, hogy mégtöbb noob játékos jöhessen és ne haljanak meg sokszor. Szóval egyre inkább viszik a komoly stratégikus FPS-t a casual irányba, ahol a játék fogja a kezed és megsímogatja a buksid, ha valakit leszedtél. Arról ne is beszéljek, hogy milliókat vernek el a kampányokra, holott szart se érnek. BF mindig is multis FPS volt.

COD picit más, mivel ott még mindig azt a kurva öreg és omladozó QUAKE motort futtatják. Hiába, az már egy lassan 20 éves alapokon fekvő motor amit probóbálnak foltozni, de ma már ott tartunk, hogy hiába rakod fel fullra, ugyanolyan pocsék textúrák lesznek, fele annyi FPS-sel ! COD valójában egy reskin, mert UGYANAZ a cím, UGYANAZ az engine, csak cserélgetik a témát. Ha egymásmellé rakjuk a COD WWII és a COD WaW, nem lesz sok változás : WWII éra, ugyanaz az alap motor csak egyik még IW 3.0 verzó, másik már IW 7.0.
11.
11.
kamgecam
#9: Az de jó lenne. Egy BCnek is örülnék.
9.
9.
crytek
Egy jó Vietnam-os cumo jöhetne éjjeles szakadós esős sárban dzsungelben lopakodás féleség ...
8.
8.
Hab
Szükség van ezekre a gyártósoron kijött fps játékokra, mint egy újabb Soros kampányra.
2.
2.
A nagyobb részek szinte mindig két évente jelennek meg, így ez nem meglepetés. Várjuk szeretettel! Én még mindig BC vagy 2143 részt várok.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...