Nem fogadták valami jól az új Need for Speedet

  • Írta: gabeee
  • 2017. november 8.
  • Hír
Link másolása
Két nap múlva bepattanhatunk egy Porsche 918 Spyder volánja mögé, és a rendőröket faképnél hagyva eredhetünk a rosszarcúak nyomába. Egészen izgalmasan hangzik, az első kritikák mégsem túl acélosak az új NFS kapcsán.

Hamarosan elrajtol a Need for Speed: Payback, ennek hála pedig befutottak az első értékelések is a játékról. Nagyon sok kép, videó és egyéb információ került ki a címről a mögöttünk hagyott hónapokban, melyek azt próbálták elhitetni a franchise rajongóival, hogy a sorozat visszatalál régi önmagához, és húzócím lesz az autós játékok között. Az első kritikák azonban nem ezt sugallják. 

A legnagyobb külföldi oldalak már verdiktet mondtak a játékról, ennek viszont nem biztos, hogy mindenki örülni fog. Átlagosan ugyanis 50-60 százalék körülire tehetjük a programot a befutott számok alapján, ez pedig nem éppen az az eredmény, amire az Electronic Arts számíthatott. A GameSpot munkatársa szerint például kiábrándító lett az eredmény, amely az általuk adott pontban is megmutatkozik:

  • GameSpot: 5/10
  • IGN: 5.9/10
  • US Gamer: 3/5
  • GamesRadar+: 3.5/5
  • Trusted Reviews: 3/5 

A Need for Speed: Payback november 10-én lát napvilágot PC-n, Xbox One-on és PlayStation 4-en. 

56.
56.
crytek
#49: Midnight Club LA-t pcre vagy valami folytatást
55.
55.
ollie92
#53: Számomra az etalon NFS részek mind az EA black boxtól voltak. Érdekesek, megfelelő irányítás. De EA bácsi elkaszálta és átadta a criterionnak meg a balfasz ghost gamesnek. Számomra ezért élőhalott a széria, mivel az igazi stúdió már bezárt. Olyan ez, mint jó CoD-ot várni az eredeti IW csapat után a fogyatékos Sledgehammertől.
54.
54.
mjsilvester
#53: Igen sztem is sikere lehetne, manapság már nagyobb sikert hozna egy remake.
Hol van a jo kis Criterion games?
53.
53.
br1Koo
#41: Ezeknek a fejlesztőknek semmi közük a Burnout-hoz, azt a Criterion készítette. A kiadónak van köze, az EA-nek aki ahelyett hogy foglalkozna a biztos sikert hozó, első pillanattól addiktív autóversenydarához amit az előbb említett cím tökéletesen és egyedien adott, készíti ezeket a fos nfs-eket amik hoznak elég pénzt a többi cím mellett hogy megérje elkészíteni őket évről-évre.. Sajnos a helyzet az, hogy a játékfejlesztés annyira kinőtte magát, hogy a minőség eltörpül a mennyiség mellett. Pedig mekkorát szólna egy 2018-as Burnout, ami ugyanolyan lineáris versenyekből állna mint a harmadik rész. Sőt, merem megkockáztatni csupán egy remake a harmadik részhez év játéka lenne.
52.
52.
ATi0021
#44: Midnight Club II -t én is imádtam, főleg hogy volt LA, Párizs és Tokió. Ma napig emlékszem rá mit szenvedtem amíg Haley-n túljutottam. Jó lenne ha a Rockstar ismét elővenné a sorozatot. :)
51.
51.
Heldengeist
#46: "Egyszerű mint a faék mész full gazzal, es mikor kanyarba érsz kanyarodás egy pici kis kézifék es az autó szépen bedrifteli magát. Egyszerű es látványos nem tudom mi a szar benne"

Az, hogy halál unalmas. Ezt egy majom is tudja irányítani. Innen már nem sok hiányzik hozzá, hogy magát játssza a játék, te meg csak nézd, mint egy let's playt. Akinek erre van igénye, az már így is ezt teszi játék helyett. Van játék, ami ezzel is élvezetes tud lenni, de az csavar rajta egyet, ami izgalmassá teszi (pl vehicular combat).
49.
49.
PS4jacksony
A Gta V motorjával a Rockstar megint kidobhatna valami fergeteges Autós cuccot ők tudják mi kell a népnek...
48.
48.
Darksiders84
#44: Nekem a MC Los Angeles volt nagy kedvenc ha jól emlékszem a cimére motorral is lehetett menni benne.
47.
47.
SES_HUN
#46: Szerintem a 2015 és a rivals irányítása nem ugyanaz,igaz csapatós mindkettő,de a rivals-ba kell valami ügyesség is hogy bevegyél egy kanyart a 2015-be meg akkor is drifteltél ha egyenesen mentél,semmi nehézséget nem jelentett ha félkeresztbe kellett autózni.
46.
46.
Anti4730
#45: Irányítás ugyanaz mint rivals, most wanted 2012, need for speed 2015. Egyszerű mint a faék mész full gazzal, es mikor kanyarba érsz kanyarodás egy pici kis kézifék es az autó szépen bedrifteli magát. Egyszerű es látványos nem tudom mi a szar benne es nem megtanulható. Na dehát kinek a pap kinek a papné:D
45.
45.
PaprikaJancsi
#37: Próbáltam, és azért írtam a nagy checkpointokat, mert annyira szar az irányítás, hogy mindenképp át tudj rajtuk menni. :D
44.
44.
sunstreaker
Szerintem a valaha volt legjobb autós játék a 2003 - as Migdnight Club II volt, azt a hangulatot ami ott fogadta a játékosokat mai napig nem tudták megismételni, a legjobb árkád cucc volt.
43.
43.
Anti4730
#42: Végre valaki aki nem szidja :))
42.
42.
shatterhand
#35: Olyan jokat irtal hogy meg fogom venni. A 2012est romma nyustoltem. A legjobb rendszert alkalmazta, mindig volt kihivas es a multija is jo volt.
Csak azert sziltak le mert nem volt benne tuningolas. Most mar van,de az meg most nem fontos. Ki erti ezt.
41.
41.
PS4jacksony
#19: "" WTF? Kit érdekel, árcade verseny, mész aztán csapatod. ,,,,

Na pont az ilyen igények miatt kapunk ilyen minőséget messze elkerülő kódhalmazokat.

2018 at írunk lassan egy Árkád cucc is lehet igényes a kocsik olyan sebességérzettel mennek mint egy vadászrepülő...

A fejlesztők nem tudnak elszakadni a Bournout-juktól
40.
40.
Heldengeist
#27: és #19: A vásárlók pontosan tudják, mit szeretnének. Éppen ezért minden évben sokkal sikeresebb a NFS valamelyik riválisa, már cirka 10 éve. Egy jó arcade játékhoz is kell élvezetes vezetési modell, még ha fizika nem is feltétlenül. Ezt pedig a játékosok már nagyon régen nem a NFS-től kapják meg. Ezért is van, hogy már nem az a mérce és záporoznak a rosszabbnál rosszabb értékelések.
39.
39.
Anti4730
#38: Itt nagyon sok pálya rész szinte olyan mint a rivalsban es az irányítás is egy az egyben ugyanaz. Az autókat meg kívülről nem muszaly tuningolni lehet csak motorikusan is. A story pedig tenyleg épp csak annyira van jelen hogyne zavarjon. Ha tetszett a rivals ezzel nagyjából megkapod ugyanazt szebben bővebben, annyi hogy nem lehetsz rendőrrel az mondjuk tenyleg nagyon jo volt.
38.
38.
Blazkowicz
Aki játszott régen az eredeti NFS játékokkal az jól tudja, hogy az utolsó ami ezekhez igazán közel volt az a Rivals. Nem mondom, hogy hibátlan volt, de igazán jó eredeti NFS hangulata volt. El kéne engedni ezt az underground stílust, mert látszik, hogy csak egy erőltetett k@ki amit tudnak alkotni (főleg az irányítás és történet terén). Igen nagyon jó széria volt az Underground 1-2 és ezt próbálták visszahozni az utolsó részben részben, de nem ment nekik (hú de még mennyire nem). Inkább maradhatnánk az eredeti őrült száguldásnál, csak egy jó irányítás és frappáns story kéne és nem ez a filmes, gyerekes színes megjátszás, mert ez nagyon erőltetett az egész. 1994-től 2005-ig kivétel nélkül az össze rész nagyszerű volt. Imádtam mindet. Aztán ott van még a Carbon egész jó volt, ProStreet is újdonságnak számított, bár már közönyösen fogadták, de jó volt. Aztán jött a Shift, ami még jó is lehetett volna ha nem NFS a neve. Később a World, Shift 2, Run, Új Most Wanted (legundorítóbb remake amit valaha láttam) ezek szóra sem érdemesek... Aztán végre jött egy egész jó rész, ami alapjaiban eredeti NFS játék a Rivals. Vissza hozta teljesen az akkor megélt 1994es feelingeket, de valami mégis hiányzott belőle hosszútávon... Az NFS 2015-ben nagyon bíztam mint Underground 3, de bukás volt. Az autós játéktörténelem legocsmányabb irányítását hozták létre ezzel a nonstop driftelős valamivel. Most meg ez az erőltetett filmes Payback megint. Bízom abban, hogy lesz még jó rész, mert a Rivals tartja a reményt, de mikor? És mennyire lesz technikailag jól kivitelezve?
37.
37.
Anti4730
#36: Egyáltalán nem mondtam hogy a horizon 3 szutyok, mondtam is a végén hogy jó játék.... ha neked abba a város szép es korrektül megalkotott,, oké:D kit erdekel a magas pontszám? Érdekes a 2012 es most wanted is nagyon magad pontszámokat kapott oszt megis mindenki fikazta meg hogy lefizettek a teszteket stb.. ne gyere mar nekem a magas pont számokkal..kérlek indokold meg miért szar benne a versenyzés ha egyáltalán probaltad a játékot. Es ki a tokomet erdekel hogy milyen széles a checkpoint? Ez most komoly ? XDD
36.
36.
PaprikaJancsi
#35: 1.,,En nem tudom ezt hogy lehet a forza horizon 3 hoz hasonlítani”

Azért láttom rájöttél mert sokszor megemlítetted, hogy mennyire gyenge emellett az ékkő mellett.

2.,,Forza horizon 3 ba a versenyek nagyon élettelenek es unalmasak voltak szerintem.”

Nem is értem miért kapott ennyi pontot, meg, hogy azt miért isteníti meg mindenki, amikor a Payback sokkal izgalmasabb. Főleg mióta rájöttek a fejlesztők, hogy egy szutyok, és akkora Checkpointokat raktak be a szar irányítás miatt, hogy semmikép se tudj elmenni mellette. Remélem a kövi részben mégnagyobbakat csinál a Ghost :)

3.,,Itt sokan agyon dicsérik a horizon harmat de Jézusom abban a város hogy nézett ki?”

Korrektül, és szépen megalkotottan? Ja nem, tényleg, ez a része is egy hulladék lett a Forzának :D

4.,,sokan fikazzak a storyt gyenge stb de könyörgöm ez egy autós játék”

Hát tudod, ha már a versenyzés szar, legalább a sztori legyen valamennyire jó ;)

Több részletet már nem rakok be, pedig lenne mit. Nagyon köszönöm a kommentedet, és remélem eljut az MS-hez, és tanul belőle. Francnak kellenek jó játékok, ha ilyen szutykokkal is játszhatunk, ugye?
35.
35.
Anti4730
Na szóval. En megvettem a deluxe editiont ket napja nyüstölöm es szerintem kurva jo a játék. En nem tudom ezt hogy lehet a forza horizon 3 hoz hasonlítani lehet az is kicsit arkadosabb de közel se az az irányvonal mint a need for speed. A need for speed szerintem egy adrenalin bomba es mindig is erről szólt. A versenyek time Trialok stb hardon ismétlem hardon nagyon izgalmasak es sok kihívást tartogatnak time trialnal például szint tökéletesen kell menni nulla utkozessel hogy megcsinald a kijelölt időt. Ez tetszik. Forza horizon 3 ba a versenyek nagyon élettelenek es unalmasak voltak szerintem. A másik a világ. Végre egy need for speed ahol tenyleg lehet hosszú hosszú perceket autózni ugy hogy ne érnéd körbe a pályát. A város is hatalmas es jól nez ki. Itt sokan agyon dicsérik a horizon harmat de Jézusom abban a város hogy nézett ki? Nagyon béna volt mindenesetre. Aztán azon röhögök hogy sokan fikazzak a storyt gyenge stb de könyörgöm ez egy autós játék story nélkül is simán jo lenne ez csak egy kis plussz semmi más. Főleg hogy az ilyen azvezetos story missziók minden negyvenedik verseny után van egy darab nem akasztja meg a játék menetet. Aztán a fizika. Minden autó máshogy viselkedik, érzed az autót magad alatt szeretem mikor el indulsz az autóval feltepi az aszfaltot. Ezt a 2012 es most wanted óta bírtam. Hatalmas élmény egy feltuningolt g mercivel csapatni a városban érzed hogy egy hatalmas nehéz dög de megis megy mint az álatt es üvölt a birurbo V8 merthogy a hangok is jók lettek. Aki szerint a játéknak nincs fizikája annak nem tudom mi a jo fizika ugy általában. A forza horizon 3 is jo de az igazi adrenalint es nitrós eszeveszett száguldást szerintem a need for speed adja vissza legjobban.
34.
34.
Anti4730
#33: Véletlenül kommenteltem
32.
32.
D.Sz
A NFS legnagyobb problémája a túl erős konkurencia. Ha nagy ritkán szimulátorhoz van kedvem, akkor Assetto Corsa, ha könnyedebb autókázáshoz, akkor pedig Forza Horizon 3. Amennyiben a kettő keverékéhez, akkor Forza Motorsport 7. Ha pedig ökörködni akarok az autóval, akkor GTA V. Ennek ellenére a NFS 2015-öt megvettem és egy darabig jól szórakoztam vele...
Akinek ez bejön, annak jó szórakozást hozzá, de én ezt most kihagyom.
31.
31.
GAMEROD
Inkább az a probléma hogy már a játékosok sem tudják mit akarnak, annyira ki lett merítve minden műfaj.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...