Félmilliárd dollárt hozott az új Call of Duty

  • Írta: zoenn
  • 2017. november 9.
  • Biznisz
Az Activison bejelentette, hogy a Call of Duty: WWII az első hétvégén több mint 500 millió dollárt hozott a konyhára. Ez a szám a kétszerese az Infinite Warfare első három napi teljesítményének, és még a hollywoodi produkciókat is lekörözi.

A megjelenés hetében több mint 500 millió dollárt termelt a Call of Duty: WWII. Az első három nap teljesítménye alapján kétszer annyi példányt adtak el belőle, mint egy éve az Infinite Warfare-ből, és ez a szám már a ténylegesen eladott kópiákra vonatkozik, nem csak a leszállított darabokra.

A WWII egy újabb rekordot is megdöntött: a digitális piacon minden idők legkeresettebb PS4-es játéka lett az első napi eladásokat tekintve. A cég becslései szerint az új Call of Duty így több pénzt termelt az első héten, mint a Thor: Ragnarok és Wonder Woman együttvéve.

Az Infinite Warfare-ből 1,8 millió kópia talált gazdára három nap alatt, míg a WWII ennek a dupláját hozta. Az Egyesült Királyságban az eladások 57 százalékkal nőttek.

Noha a számok nagyon biztatóak, azt ne feledjük, hogy a széria már nincs a toppon: a Call of Duty: Black Ops III közel 550 millió dollárt hozott az első héten, és 6,6 millió példányt adtak el belőle. A trónon továbbra is a Black Ops II csücsül 12,37 millió példányos nyitóhéttel.

17.
shatterhand
Latni hogy nem vagy kepben. Killstreaket oles utan kapod. Scorestreak van mar evek ota.
15.
delphijos
#14: Ha akar multizni, én is ezt mondom. A COD valószínűleg most van mutiban a "csúcson", lehet hogy fél év múlva negyed ennyien tolják, akkor a WII-őt már féláron megveheti, és kitolja a single-t.
14.
shatterhand
#5: Hasznaltan ezt. Mire megunod a wolf2 kijon a maradek penzbol.
12.
Beniciodeltoro
#11: Pont nem hiányzik, lángszórós ,magas fűben mászkálós, elég volt egy vietnámos cod.
7.
crytek
Ki voltak éhezve a népek a WWII-re ... Infinite eladásai sehol sincsenek ehhez képest pc-n. Kíváncsi leszek hol áll majd meg eléri-e majd az 1.5 milliót legalább.
6.
Gykrizsi
#5: Hát ha multizni akarsz, akkor ezt, ha egy igazán minőségi játékot, akkor wolfi. Változhat a háború színhelye, de ez mégis csak egy cod marad, az a tipikus középszer. El lehet vele lenni, de igazán alkotni évek óta nem tudnak a fejlesztők. Ez a világháborús váltás is csak a BF miatt történt meg, nem azért mert olyan marha igényesek lennének.
5.
habo
Most nem tudom hogy ezt vegyem vagy a wolfenstein 2-öt.Szerintetek?Videók alapján mind2 tetszik,de csak egy huszasom van rá :)
4.
Blazkowicz
#2: Attól nem kell félni már most sem. Ilyen adatokat látva 2 hónap múlva jön a következő rész, jövő év végére meg az őskorig visszamegyünk, ahol szekerekkel meg dárdákkal kell majd a zászlóhoz rohangálni és irtani az ellenséget... :D
2.
McDuff
#1: Tényleg! Mégcsak az kéne, 20 évig a 2. világháborúban maradnánk megint :P
1.
Yanez
A kék mezőben leírtak alapján több, mint 500 milliárd dollárt hozott. Lehet hogy szereted Zoenn a játékot, de azért ne fantáziálj. :D Persze tudom én, elírtad. :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...