Egy korszak vége: nyugdíjba vonul Tolkien fia

  • Írta: fojesz
  • 2017. november 20.
  • Cooltúra
Link másolása
Új éra kezdődhet a Tolkien-univerzum történetében, miután kiderült, hogy az író hagyatékát kezelő cég vezetője, Christopher Tolkien nyugdíjba vonult. Adaptációk tömege érkezhet.

A TheOneRing.net adta hírül, hogy augusztus végével nyugdíjba vonult J.R.R. Tolkien 93 éves fia, Christopher Tolkien. Ez új korszak kezdetét jelentheti a Tolkien-univerzum történetében, Christopher Tolkien vezette ugyanis az író hagyatékát kezelő céget, és hírhedt módon ellenezte az adaptációkat, még a Peter Jackson-féle filmeket sem szerette - azokhoz viszont még a hatvanas években szerezte meg a jogot a Warner Bros.

A TheOneRing szerint Christopher Tolkien már a legutóbbi Tolkien-könyv, az idén kiadott Beren és Lúthien előszavában célozgatott a visszavonulására, amikor azt írta, hogy ez lesz az utolsó apja írásai közül, amely az ő szerkesztésében jelenik meg. Szintén a lap jegyzi meg, hogy Christopher Tolkien visszavonulása adaptációk tömegét hozhatja magával, a forrásaik szerint a hagyatékot kezelő cég új menedzsmentje jóval nyitottabb ebből a szempontból - lásd az Amazon-féle Gyűrűk Ura-sorozatot.

36.
36.
kopic
#35: Ez 99%, de ha bejön 1% és rosszul sikerülne, akkor porig égetnek a Warner székházat az biztos.
35.
35.
Lorthirash
Remake a Gyűrűk Urából sztem nem lesz , semmi szükség rá kiváló mindhárom lotr film, ezt SWnél sem merték meglépni, itt sem fogják.
34.
34.
Lorthirash
Ha a Szilmarilokból minőségi sorozat lesz az nagyon nagyot tudna ütni.
Aztán persze folytathatnák Húrin Gyermekeivel, és ott van még Befejezetlen Regék is abból is lehetne meríteni.
33.
33.
Csoki80
Soha nem értetem a negatív embereket. Attól, hogy jönnek új dolgok, amik többségében nézhetetlen/jászhatatlan csili-vili szarok de akad 1-2 jó dolog is, ezeket válogassátok ki magatoknak. A régi játékokat pedig nem gyalázzák a szutyok remake vackok, ugyanis az eredetik semmit nem változtak. Érdemes elővenni a régi dolgokat, én szívesen játszom 10-20-30 éves játékokkal és szívesen megnézek egy 70-80 éves filmet is, ha az tetszik. Az elmúlt évtizedek végeláthatatlan listájából válogathatok, ne legyetek már telhetetlenek!
32.
32.
kopic
#14: Ja, meg a Dunkirk, Szettorve és kb. ennyi.
31.
31.
kopic
#14: Az idei évből csak a Logan, új Majmok Bolygója említhető kiemelkedőnek szerintem.
30.
30.
Shannaro
#28: Az megvan, hogy az Öreg a saját kézirataival is olyan kritikus volt, hogy nagyon sok azért nem érte el a publikálást, mert magának Tolkiennek sem tetszett, és hogy Christian rengeteg munkát ölt abba, hogy olyan szintre emelje és úgy rakja össze, amit az apja is elismerne?
28.
28.
B-Shaggy
Az megvan, hogy bármit csináltak a Gyűrűk Ura világgal, az neki nem tetszett, és hogy a saját fiát kitagadta mert ő támogatta, hogy a LoTR univerzumot bővítsék és popularizálják?
26.
26.
Shannaro
#17: Olyan híreket olvastam, hogy a Gyűrűk Ura története előtt fog játszódni a sztori, de eredeti történettel, vagyis nem Tolkien kéziratai alapján, hanem valami egészen új marhaság.
25.
25.
patka21991
#24: Ti tudtok mondani olyat, amelyik jobb, mint az "eredeti"?
24.
24.
patka21991
Nekem jöhet remake (bár LotR-ből csak 30-40-50 év múlva), csak legyen jobb, mint az eredeti. Bár eddig egyik rosszabb, mint a másik. :D
23.
23.
#21: Kaptak egypárat XD

fankiz-az igaz, filmtörténeti legenda, épp ez az. Hamarosan Casablanca és társai is tuti így végzik.
22.
22.
#17: A Ben Hur-hoz azért volt pofájuk, kevesebb filmtörténetei legenda van nála, mégis sikerült meggyalázni. Szóval semmi sem biztos...
21.
21.
kirschakos
#19: Remélem, hogy képen törölted azokat a kölyköket egy tojással ilyen beszólásért! :D
19.
19.
#17: Nem remake-elnék? Hm...
Remélem úgy van ahogy írod, de láttam én már Ben-Hur remake-et reklámozva teljes kapacitással, pedig az sem egy nevesincs valami a múlt sötétségéből.
Ott az volt az érv, hogy az effektek elavultak (XD) és megmondom őszintén nem egy 14-5-6-7 évessel beszélgettem már akik szerint a Gyűrűk Ura effektjei siralmasan szarok, hogy nézhetetlen szar nekik gyakorlatilag.

Az a baj, manapság bármi elképzelhető és simán végre is hajtják.
18.
18.
#16: Star Wars-ra is bejelentették a sorozatot, így ez biztosra vehető, hogy a lista csak nőni és tuti, hogy még moziban is találkozunk ezzel, mert a Mátrix folytatás is terv alatt van, az pedig mozisan.
A hagyományos TV csatornáknak már rég bukniuk kellett volna az igaz, de 1 ok életben tartja őket:
-AZ IDŐS EMBEREK, ha csak saját anyukámra gondolok, lehet, hogy diplomás asszony, de 1 perc alatt el képes veszni egy Netflix féle labirintusban.
Meg aztán nem is érdeklik az idősebbeket ezek a TV sorozatok, ha megnézed más a Netflix saját gyártása és amit a TV-k nyomnak.
Az időseket meg főleg a főzős műsorok, a természetfilmek meg a latin szappanoperák érdeklik, a hírek és egyebek.

Egyébként nem reagáltad túl, ezt nem lehet egyszerűen tudni előre mi történhet, mert évente, havonta változnak tendenciák.
17.
17.
patka21991
Miért vagytok ilyen negatívak? Én úgy érzem jók lesznek ezek a film adaptációk és nem fog elkrullvulni a sztori.
Ha folytatást találnak ki a LotR-nek, akkor menjenek a fenébe. Ha az előzményeket dolgozzák fel, az jöhet minden mennyiségben. ;) Csak legyen jó.

Egy majd 20 oscar díjas művet amúgy nem hiszem h remake-elnek.
16.
16.
mestermagyar
#13: Najó lehet túlreagáltam, a Gyűrűk ura meg egyenesen sorozat lesz most és szerintem egyre több nagy címből fognak évente 6-15 részes sorozatokat gyártani. És eddig a legtöbbet (nagy költségvetésűt) nem baltázták el túl súlyosan. Viszont nem azt jelenti ez hogy a megmaradt mozizók ne találkoznának még egy végtelenül elfajzott remake-looppal. Hisz a hagyományos TV-csatornák is léteznek pedig ugyanúgy rég a süllyesztőben lenne a helyük.
14.
14.
#13: az szerintem egy erősebb évben nem lenne ennyire kitüntetve és személy szerint, nekem nem is tetszett, attól függetlenül, hogy el kell ismerni, 100-szor jobb mint az ilyen Igazság Klubjai tucatrémek.
A Majmok, Lost city of Z kiemelhető, meg talán még a Logan.
13.
13.
#12: Nem én mondtam, hanem olyanok mint Spielberg és William Friedkin.
Abból a tapasztalatból ami a 60-as években is volt és ami miatt a filmipar átalakult.
Akkor se voltak komoly előjelei, de a piac végül telítődött és az emberek ráuntak a sok musical-re, western-re.
Itt is ez lesz, pont az lesz a veszte amit te is mondasz: hogy most még csak jönni.
Nagyobb költségvetések, marketing összegek és egyre gyengülő minőség.

A Transformers-nél már megindult a lejtmenet, bármit is terveznek én abban már nem hiszek, hogy sikeres lesz újra.
Másrészről egy csomó bukás volt már idén is, gondolj csak az Arthur-ra, vagy éppen a Great Wall-ra.
Ezek már komolyabb előjelek, persze simán lehet, hogy neked lesz igazad és nem normalizálódik semmi.

Erre is nagy az esély, mert a holtagyú tömegekből egyre több van, az újabb fiatalokkal simán lehet, hogy nem válik be az öregek jóslata, hanem még annál is rosszabb kor kezdődik.
Már az idei év is egy nulla volt, kár lenne itt beszélni.
Persze a Blade Runner is ízlés kérdése, mert
12.
12.
mestermagyar
#8: Kérlek érvelj miért normalizálódik? A cégek most tartanak ott hogy "csak" olyan filmeket nekróznak mint a halálos iramban meg a transformers.


Most fog jönni méginkább, csak a fan-service és a 200 milliárdos költségvetés 10/10-et fog okozni, ahogy a Star Warsnál is. Ott már senkit nem engednek pofázni mint ebben a threadben.
11.
11.
Shannaro
#10: Egész nap bevannak pipafüvezve, úgy járnak lopni a répát. Egy Hobbitfalvás gettó történet. Aang-nak még most elkéne adni ezeket az ötleteit.
7.
7.
Shannaro
Én megértem Christopher-t, amiért ennyi tisztelettel kezelte apja örökségét. Sokszor csak ellentmondásos jegyzetekből képes volt összerakni egy "folyékony" történetet. Most meg jöhet a tucat hulladék, ami a pénzéhes cégek ocsmány pofájából ömlik majd. Nekem ez egy elég gyászos hír...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...