Battlefront II - nagyot estek az EA-részvények

  • Írta: Shifty
  • 2017. november 20.
  • Biznisz
Link másolása
Nemcsak a Star Wars: Battlefront II eladásainak, de az Electronic Arts részvényeinek se tett jót a játék premierje előtti botrány. A kiadó ugyanis hiába igyekezett tüzet oltani, 2,5 százalékot estek a papírjai.

Ahogy arról délelőtt megemlékeztünk, a Star Wars: Battlefront II egészen kiábrándító premiert tudhat maga mögött az Egyesült Királyságban, amiben nyilván vastagon benne van a játék pay-to-win modelljét érintő negatív visszhang is. Ezt a kiadó is megérezte, az Electronic Arts ugyanis azok után, hogy úgy döntött, egy ideig jegeli a mikrotranzakció lehetőségét, kiküldött egy megnyugtatónak nehezen nevezhető pénzügyi beszámolót, ami szerint az így kieső bevételek ellenére sincs ok az aggodalomra, az előirányzott számokat így is produkálni fogják.

Ez persze nemigen hatotta meg a piacot, így a Battlefront II premierjének napján 2,5 százalékot zuhantak az EA-részvények értékei, ami az egész novembert nézve már közel 7 százalékos esést jelent, amit azért egy olyan méretű kiadó, mint az Electronic Arts is simán megérez, hiába emelkedett jár 42 százalékos plusz az EA papírjának értéke 2016-hoz képest.

Nemrég egyébként a Lucasfilm is nyilatkozott az üggyel kapcsolatban. A The Washington Postban megjelent közlemény szerint a cég sajtószóvívője elmondta, a Star Warsszal kapcsolatban mindig a rajongók lesznek az elsők, teljesen mindegy, hogy a Battlefrontról vagy más Star Wars-élményről van szó. Így ők maximálisan kiállnak amellett, hogy a mikrotranzakcióknak nincs helye a játékban, így támogatják azt a döntést is, hogy az Electronic Arts kivette őket a játékból.

58.
58.
Koloricsi
#19: Sajnos igazat mondasz.... istenem de vágyok vissza arra az időre amikor a gamereket még lenézték, amikor még csak azok csináltak játékokat akik igazán szerették olyanoknak akik megbecsülik. Mióta ipar ág lett a játékokból azóta híg fos az egész ahogy van és megbaszhatná magát a sok kiadó.
57.
57.
ollie92
#56: Végre valaki érti mi is zajlik a háttérben. Ha a hate train átsiklik a Star Wars felé, komoly gondok elé néznének.
56.
56.
Heldengeist
"az Electronic Arts ugyanis azok után, hogy úgy döntött, egy ideig jegeli a mikrotranzakció lehetőségét"

Az EA nem döntött sehogy. Engedtek a Disney nyomásának, mert a botrány így a filmjük előtt nagyon rossz marketing az egész franchisera nézve.
52.
52.
Ezek a kommentek ismét bebizonyítják, hogy Magyarországon a Gamekapocsnak van a legszutykabb olvasótábora. Meg a legbutább is.

51.
51.
Washington Post nem egyenlő Wall Street Journal.
47.
47.
madSci
A BF2 valójában sokkal jobb, mint az első, rengeteg a tartalom, elég jól ki van találva az összes mission, a zárolt hősök közül Vader és Luke 2 nap alatt kilockolható, 4 nap játékkal olyan Star Cardot veszek, amilyet akarok azoknak a kasztoknak, amikkel játszom.
A hisztike viszont már fárasztó. Aki még mindig a fúj, p2w, mikrotranzakciónál jár, az tökéletes alanya bármely tömegmanipulációnak, mert feltétel nélkül elhisz bármit, és eszébe sem jut kicsit utánanézni. Üdv a chemtrail-hívők világában.:)
Ettől még az EA egy pénzéhes banda (húha, egy vállalat, ami szereti a profitot), aki bepróbálkozott most sok mindennel (de ez semmi az Activision/Blizzard féle szabadalomhoz képest pl.), ami azonban nem is úgy lett végül, másrészt.
Aki azonban játszik a BF2-vel, az pontosan tudja, hogy mennyire egyszerű kilockolni cuccokat, plusz, hogy valójában mekkora előnyt is adnak, és nem érti a cirkuszt, mert a nagy dráma okainak nyoma sincs a játékban, a mechanika nem is enged szintnél táposabb kártyákat használni, szinte minden a játékban töltött időtől függ.
46.
46.
Winter
Bocs srácok, de elolvasnátok a cikket, majd javítanátok a rengeteg stilisztika hibát?
Ezt így szégyen leközölni.
44.
44.
Mediczoli
Rohadjon meg az EA,megvettem a BF1 et és a mai napig beperelném őket, hogy egy játszhatatlan kalap szart adtak el jó sok pénzért ! Ezért a kettőért 1000 forintot nem adnék. Szakadjanak meg !
43.
43.
Codehook1337
Az az erdekes ha season passal adjak . Par ember sir mint mindig de a bevetelek ugyanolyan jok lettek volna. Most adjak ingyen a tartalmat es csak farmolni kell... persze nem a season passt vedem meg sose vettem egyet se, de sose jo semmi senkinek.
42.
42.
En nem nagyon ertem ezt a feloldos hisztit, regen codban mire melobol hazaertem az egesz nap a jatekot nyuzok mar hatszor presztizseltek, itt meg max megveszi valami hulye vadert es akkor mivan? Igy is ugyis lealazzuk, hiaba vesz valaki boostot megoljuk, felnegyeljuk, ennyi,mindegy mennyit fizetett. A jatek maga jo lett nagyon.
40.
40.
xICEMANx
Nagyon helyes! Mocsok paraszt banda! Eshetne mégjobban, had vegyék észre magukat egyszer...
38.
38.
Wask
Az egész mikrotranzakciós üggyel kapcsolatban nemrég egyébként a LucasArts is nyilatkozott az üggyel kapcsolatban.

Ez mi ez? Ez mondat?
37.
37.
azureknight0715
Szerintem amugymeg odatették magukat, szerintem fasza lett sok pálya van star wars hangulat az 100%os amit egyedül bánok hogy sajna csapatmunka az nagyon ritkán van. Elöző része nekem kimaradt lehet az is rátesz amiért ennyire tetszik, ha már az uj filmek nem adja nekem.
36.
36.
kopic
CDPR:
"Ne aggódjatok. Ha a Cyberpunk 2077-re gondoltok, ne gondoljatok kevesebbre, mint a The Witcher 3 - hatalmas egyjátékos kampány, nyílt világ, történetvezérelt RPG. Semmi rejtett csapda, azt kapod, amiért fizetsz - semmi szarság, csak őszinte játék, mint ahogy a Wild Hunttal volt. Meghagyjuk a kapzsiságot másoknak."

Ott a pont !
19.
19.
Kolompár Tarzan
Már az első rész is egy hatalmas fos volt. A játék is, meg az is, hogy nulla volt benne a tartalom a Season Pass nélkül.

Aztán jött a II. rész, és megígértek fűt, fát, vadvirágot.
De azt nem, hogy nem fogják a gatyáját is lehúzni a játékosról!

Ideje felnőni. Már nem garázs programozók írják a játékokat, mint 1990-ben, hanem csilliárdos befektetők(!!!) teszik be a pénzüket(!!!), hogy az adott idő alatt a legtöbbet fialjon(!!!).
Ergo a játékipar sem más, mint az Apple, a Sony vagy a Mercedes. Ott terméket adnak, és lehúznak, mitn a szart, itt szolgáltatást, és lehúznak mint a szart. Ennyi a történet.

Az ilyen hazugságoktól, mint "a játékosok a legfontosabbak számunkra" meg a hajamat dobom el. Baszódjon meg a PR-os és rohadjon le a keze.
17.
17.
ollie92
Amúgy az EA idén 35%-al kevesebbet költött játékfejlesztésre és mégis évről évre több a bevétel. Andrew Wilson egy kibaszott üzletember, de a játékosok kárára.
5.
5.
Early
Sajnos erről mi tehetünk hogy ezeket meglépik!
Akinek nem inge nem veszi magára!
1.
1.
lesik20
Meg is érdemli a rohadt pénzéhes banda.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...