Csalódást keltő rajtot vett Az Igazság Ligája

  • Írta: Shifty
  • 2017. november 20.
  • Cooltúra
Link másolása
Az utóforgatásokkal több mint 300 millió dollárba került Az Igazságok Ligája a vártnál sokkal rosszabb eredménnyel nyitott a tengerentúlon, így a Warner Bros.-nak most főhet a feje, milyen irányba is gondolja tovább a DC moziverzumát.

Ahogy arról kritikánkban is írtuk, nem lett tökéletes film Az Igazság Ligája, de a forgatás ideje alatt felmerült sok-sok probléma ellenére nem is hullott darabjaira a végeredmény. Ez azonban a rajongókat abszolút nem hatotta meg, így a DC hőseit összetrombitáló Bosszúállók-kihívó csalódást keltő 96 millió dollár indította karrierjét.

Ez már csak azért is kiábrándító, mert ennek a filmnek kellett volna maximumra pörgetnie a 2013-ban elindított DC-moziverzumot, de úgy néz ki, a korábbi fiaskók komoly nyomot hagytak a rajongókban, ugyanis a mai moziárakkal nézve Az acélember, az Öngyilkos osztag, a Wonder Woman és a Batman Superman ellen is lenyomja ezt a teljesítményt. Az előrejelzések szerint ezzel a nyitóhétvégével valahol a 240 millió dolláros határ környékén áll majd meg a film az Egyesült Államokban, így jó eséllyel megint csak a nemzetközi eredmények, abból is Kína lehet az, ami megmentheti a totális leégéstől a Ligát.

A film egyébként összesen 281 millió dollárnál jár.

12.
12.
Malzatar
Én bárki véleményét szívesen meghallgatom meg minden de én szeretem mindegyik DC filmet. Eddig egy DC film se volt számomra borzalom.
10.
10.
Juha
#6: Itt is az van, mint a Star Wars-nál: minden rajongó látta 56-szor, és várta az új részeket. Half-Life szindróma: úgysem tudnak olyat mutatni, ami megfelelne a fanoknak.

Ilyenkor mit teszünk? Feltesszük az asztalra az ismert rántotthúst, de rizs helyett frisszöldség körettel, jó sok sóval (/show-al), és lám, ezt is sokan eszik. Nolan változtatott, az ütött is, de kb. 5-10 évet kell várni egy újabb ilyen ütésre, különben csak gyenge simizés marad.
(Popcorn-mozinak nekem a Ssquad is bejött, de belátható időn belül biztosan nem nézem újra)
8.
8.
Skygameboy
Hétvégén megnéztem én is és nem tudok rá mit mondani csak annyit hogy szörnyű. Kezdek félni hogy jó DC filmet már nem is kapunk. Nem értem a dolgot igazából . Megvan a pénz ,megvannak a jó színészek ,biztos hogy egy rakat kreatív ember is dolgozott a projekten ,és mégis bűn rossz volt a film. Hát sajnálom mert szeretem ezeket a hősökez. Nem baj maradnak az animációs filmek azok kenterbeverik ezeket a gyenge próbálkozásokat.
7.
7.
Nicodemus
#6: A műfajt szeretem és pont ezért dühítenek a szar filmek.
Hisz ott van Burton es Nolan Batmanje mellett a 300, Watchmen, The Crow, Constantine, Donner's Superman, Logan, Hellboy filmek, X-Men 1-2., Dreadd, Blade 1-2, MIB, Tin Tin stb...
So én elég sok képregény filmet szeretek, és a Justice League meg elég közel áll a szívemhez ezért is a nagy csalódás.
6.
6.
kirschakos
Azt nem értem, ha nem szeretitek a műfajt, akkor mi a francnak nézitek meg? Kényszerít valaki, vagy mi van? :D
5.
5.
unrealnoise
Hálistennek... A bosszúállok is egy fos volt, egy kezemen meg tudom számolni az elmúlt időszak igazán jó képregényfilmjeit, a Bosszúállók is borzasztóan gyenge volt, te jó isten, az a főgonosz...

De sajnos a nemzetközi bevételekkel ez is erős lesz... Kár, mert ezeket a 100 millió dollárokat ezer és ezer jobb, kreatívabb és mélyebb mondanivalóval, tartalommal rendelkező produktumok készítésébe is ölhetnék.

Amíg viszont ennyit is hoz, bőven megéri nekik...
4.
4.
PaprikaJancsi
#2: Zseniális marvel filmek XD csak most olvasom, de hatalmas. Inkább mondjuk azt, hogy ,,közepesen jó”, igazabb képet ad.
3.
3.
#2: Azert azzal vitatkoznek hogy minden marvel film zsenialis lenne, nagyon messze vannak attol, inkabb jofele iparos popcorn mozik...
2.
2.
Wolverine
Tipikusan annak az esete mikor valaki annyira teper futás közben, egyre jobban izzadva, hogy mire célba érne már elfogy az energiája...
Hát ezt történt a DC-vel is, jó nagy izomszagok közepette végül célba se tudott érni igazán, mert elpazarolta az energiáját, ráadásul elég rosszul használta fel.

A pénz megvolt hozzá, hogy zseniális filmeket kapjunk a DC-től is (hogy ne csak a Marvel tündököljön a vásznon), minden más már hiányosan vagy sokszor sehogy sem jött össze nekik.
Innentől kezdve csak magukban kereshetik a hibát.

Tim Burton Batman-jei mai napig fényévekkel többet értek, mint amit az új DC filmek összesen produkáltak. Azokat 30 év múlva is szívesen nézem, ezeket meg 1 év után se akarom látni, pedig drukkoltam nekik, hogy alkossanak nagyot, de ezt elb*szták...röviden ennyit errről.
Nem számítva persze Nolan sötét lovagjait, mert azok valahol külön az epic kategóriában eveznek.
1.
1.
PaprikaJancsi
Thor Ragnarök: 231millió nyitóhétvégén
Igazság Ligája: 281millió nyitóhétvégén

Azért annyira nem rossz ez a hétvégi nyitás ezen tekintetből. Viszont ha úgy nézzük hogy dupla annyi pénzből készült, nem olyan fényes. :/
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...