HWSW: Hamarosan itt a második generációs Ryzen

  • Írta: fojesz
  • 2017. december 15.
  • Hardver
Link másolása
A szivárgások szerint jövő év első negyedévében jelenik meg az asztali Ryzenek második szériája. A rajtot valamikor februárban ejtheti meg az AMD, írja nagytestvérünk, a HWSW.

Immár kvázi hivatalosnak tekinthető, hogy valamikor az első negyedévben piacra kerül az asztali PC-khez tervezett Ryzen-processzorok második generációja. Az alaplapgyártóktól kiszivárgott információk szerint a rajtot valamikor februárban ejti meg az AMD, első körben a felsőházat célzó 2-3 modellről lebben fel a fátyol. A korábbi híreknek megfelelően ugyanakkor most nem érdemes tetemes előrelépésre számítani, a Pinnacle Ridge kódnevű fejlesztés az idei év elején bemutatott Summit Ridge ráncfelvarrása lesz, a magszám sem változik. A processzorokhoz új lapkakészletekkel is készül az AMD, azonban a gyártó nem zárkózik el a visszafele kompatibilitástól, így a vélhetően 2000-es számozással érkező processzorok a már piacon lévő AM4 foglalatos alaplapokban is működni fognak.

amd_rmap

A csőben lévő Ryzenek tehát még nem a Zen 2-re keresztelt, komolyabb fejlesztéseket tartogató mikroarchitektúrára épülnek, ezt továbbra is 2019-re datálják. A Pinnacle Ridge-nek így maradt az idén bemutatott alap, amit egyes pletykák szerint finomhangolásokkal és kisebb módosításokkal fejelt meg az AMD. A frissített megoldást több helyen Zen+ néven emlegetik, amely azonos órajelet feltételezve legfeljebb néhány százalékkal múlhatja majd felül elődjét. A mikroarchitektúrán felül az AMD a processzor más részeihez is hozzányúlhatott, például a memóriavezérlőhöz, amely a Summit Ridge egyik gyenge pontja. A kontroller amellett, hogy meglehetősen magas késleltetést produkál, a magasabb, 3000 MHz-es órajel feletti modulokkal sem boldogul minden esetben hibátlanul, ami miatt az AMD hivatalosan a DDR4-2666-os szabványra korlátozta a hivatalos támogatást. Ezen volt lehetőség javítani, így az új modellek akár DDR4-3200 támogatást is kaphatnak, amely a korábbi mérések alapján egyértelműen kimutatható javulást eredményezne.

Érdekelnek a további részletek? Olvasd el a teljes cikket a HWSW-n!

31.
31.
lesik20
#30: Köszi te nagy jövendő latnok hogy előre meg tudod állapitani a következő CPU generációk teljesítményét.

Végülis csak fel nap kellet hogy utanna néz az áraknak
30.
30.
ollie92
Egyszerűen ez nem vita téma, itt konkrét számok mutatják az intel előnyét. Egy pozitívumot aláírok, hogy az intel a hosszú és drága stagnálás után belehúzott rendesen. Jövőre kint a cannonlake ami ellen szende esélye se marad a ryzennek.
29.
29.
ollie92
pardon, mint említettem egy oldalon néztem csak. Ha a legolcsóbbakat veszem alapul, 1600x jön ki olcsóbban, de így se jobb a helyzet, i5 8400 ami garantáltan olcsóbb és így is bőven elpicsázza, szóval nyugodtan lehet szívni a vörös szivart. Mondtam, mindenki maga dönti el mit akar, nem mindenkinek imponál a jobb teljesítmény.
27.
27.
Ooorky
#24: Szerintem talált 1 db Indonéz boltot ahol ugyanannyiba kerülnek :D
26.
26.
logic5
#22: OTT VANNAK AZ ÁRAK EMBER! MAGYARORSZÁGRÓL!! 30000!! AZAZ HARMINCEZER FORINT A KÜLÖNBSÉG! MI AZ ÚRISTENRŐL BESZÉLSZ, TE AGYHALOTT?
25.
25.
logic5
#24: Hajtja a hülyeségét ennyi... Szánalom...
24.
24.
lesik20
#21: Hallod te most tetteted a hülyét. Hol élsz te ahol az Intel 8600k ugyanannyi mint a 1600x?

Mert idehez nem ugyanannyi akárhol nézed, Amerikában nem ugyanannyi akárhol nézed, németországban nem ugyanannyi akárhol nézed....
22.
22.
ollie92
#18: Nem tudsz korrekt érveket mondani, így inkább a kis ember módján leretardozol :) Tudhatnád, hogy MO-n amúgy is szar az árazás.
21.
21.
ollie92
#17: Sose nyomd fullba a kretént mégis az vagy. Képzeld, nálunk pont annyiért kapni, s az csak egy oldalról van, ami garantáltan nem a legolcsóbb.
19.
19.
GAMEROD
Már megint ez a gyerekes vita.Mindenki azt választja amelyik szimpatikusabb neki. Nekem még a FX8150 is elég mindenre, nem nagyon fejlődnek a játékok annyit mostanában hogy állandóan a cserén törje az ember a fejét. 4K-n pedig nem fogok görcsölni, idővel beszivárog minden háztartásba, addigra legalább tartalom is lesz rá, nem csak felskálázott vackok.
18.
18.
logic5
#17: https://www.arukereso.hu/processzor-c3139/amd/ryzen-5-1600x-hexa-core-3-6ghz-am4-p363376815/?gclid=Cj0KCQiAgs7RBRDoARIsANOo-Hj_bYPzhNttvwWz-cCFupjQp8RyCU5JQMS35U9wmMKZKGQnmPXXHk0aAnSUEALw_wcB

Itt a ryzen.
17.
17.
logic5
#16: Ja, és az árak, amiket megint sikerült eltalálnod, retard:

https://www.arukereso.hu/processzor-c3139/intel/core-i5-8600k-hexa-core-3-6ghz-lga1151-p388078899/?gclid=Cj0KCQiAgs7RBRDoARIsANOo-Hh3bjLSxQbJ1pBpdsLvuO302JB7ZLIjjCIXFstGEbBqJt6MwDFu1-QaAsdnEALw_wcB

https://www.arukereso.hu/processzor-c3139/intel/core-i5-8600k-hexa-core-3-6ghz-lga1151-p388078899/?gclid=Cj0KCQiAgs7RBRDoARIsANOo-Hh3bjLSxQbJ1pBpdsLvuO302JB7ZLIjjCIXFstGEbBqJt6MwDFu1-QaAsdnEALw_wcB
16.
16.
logic5
#13: Istenem ember, ez már szánalmas :D Nekem is intel van, de a Ryzenek igen jól sikerültek. De amúgy is a többi kommented a többi cikk alatt is hasonlóan magasröptű, és mérvadó :D
13.
13.
ollie92
#9: i5 8600k 266€ cca 83 500HUF
1600x 279 € cca 87 606 HUF

Az árak már az adót is tartalmazzák.
12.
12.
Stranger
#8: Alacsony FPS ami 30 alá esik. Érdekes a legújabb Xbox-on is 30-al megy egy rakat játék (és még droppol is onnan), még sem nyígnak több millióan, de PC-n játszhatatlan ami nem 200-al megy.

Szerintem ez bőven elég.
https://www.youtube.com/watch?v=Xt8PZdpTDg0

https://www.youtube.com/watch?v=JAqeKy7s-lg
11.
11.
lesik20
#10: Szerintem csak vedd le a vörös szemüvegedet, nyilvánvaló hogy egy AMD bérenc vagy, Kappa
10.
10.
princeps27
#7: Engem nem érdekel melyik a jobb, de a fanboyokon mindig lehet röhögni egy jót. Mondjuk az, hogy most egy 25éves spammeli szét a komment szekciót, kicsit kiábrándító.
9.
9.
lesik20
#4: >z új i5 8600k olcsóbb, mint az 1600x

Bocs de az 8600k idehaza kerül 87-90 körül mig az 1600x kerül 62-65 ezerbe.. Végülis 30 ezer forint majdnem ugyanannyi.

Ha esetleg meg külföldröl rendeled be akkor az 1600x kerül olyan 227 euroba mig a 8600k kerül 325 körülibe.

Legközelebb néz utána a dolgoknak mielött komentálná szerintem.
8.
8.
ollie92
#6: Igen..ha én vagyok fanboy, akkor te mi vagy, ha azt mondod az 1300x bőven elég ? Mesemondó ? Varázsló ? De ha valakinek megfelel az alacsony FPS, az nyugodtan vegyen drágább ryzent, mindenki maga dönt.
7.
7.
ollie92
#5: Ezek számok faszikám, ha leveszed a vörös szemüveged, látni fogod magad is.
6.
6.
Stranger
#4: Meh, uncsi fanboyság. Mintha annyira számítana az egész téma... 7-8 éves procikkal simán játszol a legújabb játékokon, ha nem fontos a stabil 60FPS. Egy R3 1300x is elég mindenre. Le sincs szarva a legújabb i5 csodaprocesszor, a 40 ezres alaplapjaival. Majd ha kijön a PS5/Xbox2 talán lesz is értelme.
5.
5.
princeps27
#4: Szponzorált hírdetést hallottak
4.
4.
ollie92
#3: Mert teljesen feleslegesek, játékok meg még mindig jobban futnak intelen.
Az új coffee lake meg már le is nyelte az egészet.Az új i5 8600k olcsóbb, mint az 1600x és lemossa jó pár FPS-sel. Sőt még az olcsóbb szegmensben is az i5 8400 vezet, ami szerintem manapság a legjobb budget CPU. Ryzen nem játszásra van, persze lehet verni a faszt a Cinebench pontokra, de játékokban csúnyán alulmarad, akárcsak a vega. Szánalmasak ezek a próbálkozások, de legalább adnák alacsonyabb áron. Gamereknek az intel+nvidia a helyes irány.
3.
3.
crytek
#2: Miért is égtek be? Egy remek proci családot tettek le az asztalra.
Mondjuk a VGA limites 4K eljövetelével nagyon már nincs értelme 1600x feletti procit venni...szóval kb az ki is nyirja a proci piacot :)
Ezért is kell minél előbb 4kra áttérni inkább a monitorba ölöm a pénzt amit a procin sporolok
2.
2.
ollie92
Megint be akarnak égni ? Kár ilyen gyenge ersztéssel kiállni ...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...