Így alakulhat át az xboxos achievement-rendszer

  • Írta: fojesz
  • 2018. január 10.
  • Pletyka
A Microsoft még tavaly jelentette be, hogy alapvető változtatásokat eszközöl majd az Xbox achievement-rendszerén, miután az nem honorálja eléggé azokat a játékosokat, akik egy-két címmel játszanak csupán, de azokkal rengeteget.

A probléma egyértelmű: a jelenlegi achievement-rendszer azoknak kedvez, akik sok különböző játékkal játszanak, és nem azoknak a hardcore arcoknak, akik egy-két címmel foglalkoznak, azokba viszont rengeteg időt tesznek. A microsoftos Mike Ybarra tavaly augusztusban harangozta be, hogy ezen mindenképpen változtatni szeretnének.

Habár a hivatalos részletekre még várnunk kell, a Windows Central összeszedte azokat az információkat az új rendszerről, amiket a szivárgások alapján tudni lehet. Ez alapján a Microsoft egy átfogó karrierrendszeren dolgozik, ahol a játékosok szintet léphetnek és még presztízselhetnek is, ezért cserébe pedig különböző jutalmak, például loot boxok ütik majd a markukat. A dobozok kizárólag kozmetikai elemeket tartalmaznak, és az új avatárjainkat öltöztethetjük majd velük.

A rendszer több dimenzióban méri majd a játékos teljesítményét, a már meglévő achievementek mellett különböző questek indulhatnak a játékokban, amelyek teljesítéséért tapasztalati pont jár, emellett a játékidőnk és az is beleszámít majd a végeredménybe, hogy mennyit haladtunk a különböző címekben.

Junior projektvezetőt keres a HWSW
Építsük együtt a Birodalmat! Egyetemistákat várunk részmunkaidőre, rugalmas munkabeosztással.
29.
delphijos
#22: Mert nem tud. Ma más TV-vel is teszteltem, és a PS-t felismeri mindkét tv CEC eszköznek , a box-ot meg nem. De olvasd el amit Admin irt.
28.
Gaboo77
#27: Na így már tiszta! Ezért kérdeztem, hogy vajon Xbox One X-en is van-e ez a gond! :) Köszönöm az infót, sokat segítettél!
27.
ADMlN
#4: Az Xbox One-nál nincs teljes HDMI CEC támogatás. A konzol bekapcsol ha más eszköz szól neki, de ő nem tud HDMI-n keresztül más eszközt bekapcsolni.
E mögött az volt a koncepció, hogy ugye eredetileg minden Xbox One-hoz járt Kinect, a Kinect-ben meg van egy infravörös jelszóró. Ez azért jó mert képes olyan eszközöket is vezérelni amik nem tudnak HDMI CEC-t (hifi, hangrendszer, set-top box... stb).
Mivel a Kinect-et elkaszálták, az Xbox One S és X konzolok már beépített IR jelszórókkal érkeznek, hogy tudják ezt a funkcionalitást. A sima One-nál viszont egy külső egységre van szükség: Infravörös hosszabbítókábelek használata Xbox One konzolokkal
Ezt pár-száz forintért lehet beszerezni audio-video boltokban, vagy az eBay-ről.

Egy kis érdekesség a témához, hogy viszont minden Xbox-ot felszereltek infravörös jelvevőkkel is, így a konzolt lehet vezérelni megfelelő univerzális távirányítóval (pl. Logitech Harmony, vagy a Samsnung TV-khez járó Smart Remote-tal).
26.
Csoki80
#19: Jópofák az exclusive gamek, de egyre kevesebb jön, mert a nagy cégeknek az az érdeke, hogy a legtöbb platformra kijöjjön. Irigylem a ps-től a quantic dream játékait, de ezen kívül számomra semmi...
25.
Gaboo77
#24: Nem! :D Fat Xbox One-om van. De utána olvasva azt derítettem ki, hogy mivel az infravevő a Kinectben van, ez anélkül nem megy. Vagy Infravevőt kell hozzá venni és bedugni azt a Boxba. Ezek nélkül elvileg nem megy. Fel sem kínálja a lehetőséget, hogy válasszam ki a TV típusát, hanem azonnal bedobja, hogy dugjam már be a Knectet, vagy egy Infrát. Ha ez meg tényleg ilyen, akkor ez elég szánalmas. De persze ez csak az én problémám. Ettől ez még egy jó konzol, meg nem ez a lényeg, csak kíváncsi voltam van-e rá megoldás. :)
24.
Unravel
#23: Vagy Xbox Classic-al nyomulsz? :D
23.
Unravel
#10: A problèmàd fura. Szàmomra...
22.
Unravel
#15: Màr mièrt ne tudna CEC-et a Box?
21.
Fakjee
#19: Ja, ezért nem veszik az exek javát... :)
A többség le se szarja. Ami érdekesebb lehet az az uc és a horizon. Bizony az eladások tökéletesen tükrözik. Ha annyirafontosak lennének nem 2-3 exkluzív férne a top50 ps4 eladásokba... De bizony kb annyi fér.
A több extráról : az MS jóval több extrát kínál...
20.
Gaboo77
#17: Azt csinálom, de akkor LG tv-vel ezek szerint nem megy...
19.
Yanez
#18: Az hogy nem az exek kerülnek a top 10 lejátszottabb játékok közé, nem azt jelenti, hogy vásárlásnál ez ne lenne döntő ok. Ha két jó kocsi közül kell választani, amelyek egy árban vannak, az emberek többsége azt fogja venni, amelyik több extrát kínál, pedig a valóságban alig használják majd. Hidd el, hogy nagyon sok függ a kínálattól, ha a többségről beszélünk!
18.
Fakjee
#14: Nálad igen. Nálam is. De a többségnél nem ez dönt.
Mindenesetre ha két gép kellene erős húzóereje van az X-nek is a szolgáltatásaival. Ha nem lenne a pc tuti itt figyelne egy XbX.
17.
delphijos
#16: De ne manual beállítást válassz, hanem csak nyomj egy next-et.
16.
Gaboo77
#15: Én is pont ott próbálom és rögtön kéri a Kinectet, vagy az infrát. De pont az a cél, amit Fakjee is írt. De akkor ez nem megy. Azért köszi!
15.
delphijos
#10: Nem tudom, a nekem a Power & Startup -> Power mode & startup TV & A/V power options -ban a Set Up TV-ben beállítottam, HDMI-n azonnal felismerte, és utána megy. Nem kellett neki Kinect. Nem hiszem hogy ez csak az X-ben van benne. Viszont amit Fakjee írt, az box-al nem megy. Tudtommal CEC-et nem tud. A ps az nekem is megy, nem kell hozzá Sony tv ( Samsung van )
14.
kopic
#12: Nálam durván számítanak az exek. Csakis amiatt fogok majd ps4pro-t venni. Meg is bántam hogy X-et vettem (csupán a Halo miatt)
13.
Gaboo77
#12: Szerintem már megvolt a generáció váltás. Csak nem így nevezeték el. Mivel nem változott az architektúra. Nem hiszem, hogy egyhamar lesz új konzol. Emiatt érdemes lehet fejleszteti mindkét gyártónak. Vagy lehet, hogy az MS már eleve inkább a stream játékokra gyúr, mint szolgáltatás.
12.
Fakjee
#11: Jaa ja ja. Sokra mennének vele. A 2017-es ps4-es játék eladásokban is megmutatkozik mennyit ért egész évben a az a pár ex...:)
Teljesen felesleges ebben a genben már az exeket erőltetniük,ne fog emiatt rohanni a boltba akinek minden ismerőse ps4-en van. Szépen elevickélni "szegények" a 35+ millió vásárlóval, aztán ha a következő gent nem ilyen elcseszett módon indítják meglátjuk mi lesz.
11.
kopic
#5: Vicc... Inkább exkluzivokat csinálnának.
10.
Gaboo77
#8: Igen! Ezért keresem ugyan ezt a Boxon, van is ilyen, de azt írja, hogy tegyek rá infra vevőt, vagy Kinectet. De ehhez minek?! Arra kíváncsi lennék, hogy akinek Xbox One X-e van, ott is kiírja a Kinect erőltetést, mert az elég fura lenne...
9.
Fakjee
#8: Létezik, Pro-t én is úgy lövöm be hogy ha rá váltok HDMI 1-re (azon a pro) akkor bekapcsolódik. Hdmi-cec a tv-n.
8.
Unravel
#4 #7: Lètezik olyan, hogy a TV-vel kapcsolod be a konzolt?
7.
Laccy85
#4: Hát igen. Elég kényelmes fícsör. Megnyomom a PS gombot a kontrolleren, konzollal együtt bekapcsol a TV is, valamint át is vált a konzolra. Bár azt hittem, hogy ez azért van, mert Sony a TV is. De akkor ezek szerint más készülékekkel is megy a dolog.
6.
Yanez
#4: Nem is tudtam, hogy PS4-en van ilyen ficsőr. Köszi az infót!
5.
Gaboo77
#4: u.i: Mondjuk az Avatarokat tavaly őszre ígérték és még Alfában sincs most sem... Látom, hogy próbálkoznak fejleszteni, csak kicsit káosz van mostanában náluk minden téren, mintha csak ide-oda kapkodnának.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...