Hivatalosan csak holnap jelenik meg a Kingdom Come: Deliverance, azonban vannak, akik már most játszhatnak a játékkal: ők szellőztették meg a ResetErán, hogy a cím első napi javítással indít, amely 23 gigás letöltenivalót jelent.
Az 1.01-es verziószámot viselő tapasz minden régiót és platformot érint, és majd' minden területen belenyúl a játékba. Ennek megfelelően újabb eseményeket ad hozzá a Kingdom Come világához, javítja a párbeszédek animációit, újrabalanszolja az XP- és pénzosztást, illetve a fegyverek és páncélok statisztikáit, fejleszt a harcon és az NPC-k reakcióidején, lehetővé teszi az íj használatát lopakodás közben, és egyéb bugokat is befoltoz.
A fórumon a Deep Silver PR-ese, Will Powers is megszólalt, aki szerint a patch az elmúlt hat hét fejlesztői munkáját tartalmazza. A fejlesztőknek akkor kellett ugyanis leadniuk az aranylemezt, hogy az időben sokszorosítani tudják, ahogy azonban az lenni szokott, a munka korántsem ért véget, bőven maradt javítanivaló a következő másfél hónapra is.
Azt is igyekezett leszögezni, hogy a motor működésének köszönhető, hogy ilyen nagy lett a tapasz mérete. A CryEngine 2 GB-os fájlokba csomagolja a játékkal kapcsolatos adatokat, és a legkisebb módosítás is megköveteli, hogy az érintett csomagot újra letöltse a felhasználó. Mivel az 1.01-es javítás sok különböző területet érint, "lényegében a játékosoknak újra le kell tölteniük a programot". Érdemes megjegyezni, hogy az új fájlok felülírják a régieket, így a patch nem foglal el extra helyet a merevlemezeden.
